Traian ŞTEF
A feltételes reflexek és a szabad gondolkodás vitája
Napirenden 
A Memorandum meglepetést okozott. Leginkább a pártvezérek lepődtek meg, akiket váratlanul ért. A legdühösebbek a kormánypárt vezetői. Adrian Năstase és Ion Iliescu nyilatkozatai túllépték a mértéket. Megtudhattuk tőlük, hogy a decentralizálásról vagy a regionalizálásról csak szervezetten lehet beszélni, a PSD pártgyűlésein vagy a kocsmában. Mi munkára buzdítsuk az embereket, ne pedig gondolkodásra és vitára! "Halál az értelmiségiekre!" "Mi dolgozunk, nem gondolkodunk!" Hallottam már ezeket a jelmondatokat, de úgy tűnik, jobban megmaradtak azok fejében, akik sugalmazták őket, mint azokéban, akik kiáltották. Mindaz, ami körülöttem a Memorandum hetében (2001. december 8. és 15. között) történt, megerősít ebben a hitemben. És abban is, hogy élenjáró politikusaink (élenjárók a funkció, nem pedig a gondolkodás szempontjából) nem tudnak túllépni a feltételes reflexeken.

A bihari képviselők közül nyilatkozott Liviu Maior (PSD - szenátor), Mihai Bar (PSD - képviselő), Paul Magheru (PRM - képviselő), Ştefan Mărginean (PRM - szenátor), Szilágyi Zsolt (RMDSZ - képviselő). A közigazgatásban részt vevők közül Ştefan Seremi (a Bihar megyei tanács elnöke, második mandátumát tölti, tehát nagyon jól ismeri a közigazgatás mechanizmusát), Petru Filip (a szintén második mandátumát töltő nagyváradi polgármester), Kiss Sándor (a Bihar megyei tanács alelnöke és a megyei RMDSZ elnöke) és Aurel Tărău, a megye prefektusa. Nem nyilatkozott, pedig szerettem volna, ha megteszi, a PNL általam gyakran idézett képviselője, Cornel Popa. A nyilatkozatok érdekeseknek tűntek, bár szerzőik közül egyeseket meglepetésszerűen ért a kérdés, nemigen tudták, miről van szó, és azt mondták, amiről feltételezték, hogy leginkább használnak vele a pártnak. "Én fegyelmezett katonája vagyok a pártnak, és amíg ő nem tart időszerűnek semmilyen változtatást az ország közigazgatási felosztásában, tárgytalannak tartom ezeket a lépéseket." (Bihoreanul, 2001. dec. 12-18.). Tiszta. De más rejtőzött Mihai Bar úr szívében akkor, amikor a megyei tanács elnöke volt, és centralizmusáért bírálta a CDR-PD-RMDSZ-kormányt. Ez a listás választás eredménye: ha másképp mondod, mint ők, ha nem vagy hűséges katona, kihúznak. Liviu Maior úr szintén hűséges katonává vált, miután egy héttel előbb olyan cikket közölt a Crişanában, amely a Ioan Rus meghirdette program decentralizálást tárgyaló részét védelmezte, és bizonyos regionális különbségek meglétéről meg az erdélyi sajátosságról beszélt. Nyilatkozata elég ellentmondásos ahhoz, hogy őszintének is tűnjön: "Ez a most megjelent új kitaláció (alulírott kiemelése) tökéletesen ellentmond az Európa jövőjére vonatkozó elképzeléseknek. Máskülönben nálunk törvényes keret létezik a regionális fejlesztésre. (Akkor hogy lehet új a kitaláció? - alulírott megjegyzése.) A memorandumot aláíró fiúk, vagy bárminek neveznék is ezt a beadványt, jobban tennék a maguk és környezetük szempontjából, ha könyveket vennének elő, és azokra hagynák a regionális fejlesztést, akik már elég sok tudást halmoztak fel ebben a kérdéskörben. A regionális politika gazdasági és társadalmi politika, nem politikai intézkedés, amely feszólítja a népet: regionalizálódj!" De ha Romániának már van megfelelő törvényes kerete és elég tájékozott embere, miért ez a miniszterelnök és az államelnök részéről megnyilvánuló proletár düh? Azt csakugyan mintha látnánk, hogy a politika nálunk... nem politikai intézkedés kérdése, de még utánanézünk könyvekben is, mert fiatalok vagyunk (hajaj, a mi fiatalságunk!), és megszoktuk az olvasást. A Nagyváradi Egyetem prorektorának és egyetemes irodalom professzorának, Paul Magherunak mintha rosszul esne, hogy így, a rivaldafényben lát bennünket, Al. Cistelecant és engem. Azt hiszem, hogy amikor a nyilatkozatot kérték tőle, még nem olvasta a Memorandumot, különben nem mondta volna, hogy "undorodom minden etnikai alapon történő decentralizációtól, még inkább az ország regionalizálásától", bár "egyetértek a közigazgatási decentralizációval". Ami pedig minket illet, Al. Cistelecant és engem, kételkedik jóérzésünkben, és azt hiszi, hogy az utóbbi időben már csak hülyeségekkel tudjuk felhívni magunkra a figyelmet. Akárhogy is, Magheru úr nem jelent fel sem az ügyészségen, sem más intézményeknél, mint ahogy pártjának nagyobbjai teszik, mert, azt hiszem, Mitzura Arghezinél jobban tudja, milyen nemzetiségűek vagyunk (nem mintha szégyellném, ha magyar lennék), és hogy éppenséggel nem hülyéskedünk. Szilágyi Zsolt éppen ellenkező véleményen van, mint a megyei pártszervezeten belüli főnöke, Kiss Sándor. A fiatal képviselő szerint: "Tekintettel arra, hogy a nyilatkozat jól ismert román és magyar értelmiségiektől származik, és hogy a Provincia bebizonyította: ismert és elismert műhely, úgy találom, hogy figyelemre méltó kezdeményezés. Alapjában véve az Európai Unió régiókból, nem centralizált államokból áll." (Bihoreanul, id. sz.) Kiss Sándor: "Amikor a dolgok már lecsendesednének egy kicsit, és mozgásba lendülnének, mindig jön valaki, aki felkavarja őket. A sajtóból értesültem én is eljárásukról, de őszintén szólva engem, mint ennek az országnak minden jóérzésű emberét, elsősorban az érdekel, hogy a dolgok jól menjenek, és ha jól mennek, bármilyen, az említett értelmiségiekéhez hasonló eljárás, a legnagyobb ellenségre talál bennem." (Crişana, 2001. dec. 12., Zavaros ésszel az alkotmányon taposva címmel) Valóban, Kiss úrnak minden jól megy, jó szimata van az üzleti életben, támogatást kap egy tejtermékeket gyártó vállalathoz, a PSD megbízható szövetségese, amellyel éppen nemrég cserélték ki közösen a város alpolgármestereit, ami pedig az ellenségeskedést illeti, csak nem lesz jó viszonyban velünk éppen most, amikor a PSD-RMDSZ-szövetség az ő számára is meghozza gyümölcsét. Ştefan Mărginean szenátor rejtély. Senki nem ismeri, az a hír járja csupán róla, hogy tiszt volt, de nem lehet tudni, hogy a Szekuritáténál vagy a hadseregben. Nyilatkozata épp annyira rejtélyes, mint ő: "Egyébként ennek a projektnek a szerzői azt próbálják felmérni, hogyan reagál a lakosság egy ilyen kezdeményezésre. Ezek közül az értelmiségiek közül a legrománabb Sabin Gherman." (Bihoreanul, uo.) Igaza lehet. Gherman úr románságának nyílt csodálója van a PRM-ben.

Egész más a helyi közigazgatásban dolgozó politikusok megközelítési módja. Petru Filipet először 1992-ben, azután 2000-ben választották meg Nagyvárad polgármesterévé. Elég tapasztalata van tehát ezen a téren, kapcsolatban áll az európai polgármesterekkel, ismeri a város gazdasági, pénzügyi, társadalmi helyzetét, tartózkodó politikus, bár a Bihar megyei PD elnöke is. Szerinte "nem vagyunk felkészülve egy ilyen vitára". Elemzése, akárcsak a Ştefan Seremié, aki szintén a PD egyik bihari vezetője, kiegyensúlyozottnak és realistának tűnik: "A föderalizálás és a regionalizálás vagy a tartomány mint jelenlegi szerveződési struktúra: két olyan felfogás, amelyet európai szinten a különböző államokban különbözőképpen kezelnek. A föderalizálás fogalma más állami struktúrát feltételez. Föderális államok Európában is vannak Németországtól és Ausztriától Svájcig és Belgiumig. Vannak olyan államok, amelyek elfogadják a regionalitás, a regionális struktúrák elvét, amely lehetővé teszi az egységes közigazgatási fejlődést, miközben figyelembe vesz bizonyos területi vagy regionális jellegzetességeket. Ezt az elvet, amely az európai közösség szerkezetének szempontjából divatos közigazgatási fogalom, a különböző országok régiói közötti regionális kapcsolatokban alkalmazzák. Ebből a szempontból, a helyi közigazgatás szempontjából, a regionális fejlődés elemei tanulmányozásának nem kellene sértenie az egységes állam eszméjét." (Ziua de Ardeal, 2001. dec. 15.) A továbbiak során Petru Filip megállapítja, hogy ezek a témák bizonyos nyugtalanságot okoznak, és a mostani nem a megfelelő pillanat ilyen jellegű vitákra, mert azok nem élvezik sem a politikai erők, sem a közönséges állampolgárok jóváhagyását. A vita a néhány új generáció után bekövetkező jövőre vár, arra az időre, amikor már részesei leszünk az európai struktúráknak, és amikor a politikai osztály és a hétköznapi emberek esetleg más következtetésre jutnak. Sokkal nyíltabb Ştefan Seremi, bár ő is kizárja, mivel képtelennek tartja, a föderalizáció gondolatát: "Személy szerint egyetértenék egy olyan decentralizációval, amely nagyobb autonómiát biztosítana a helyi közigazgatásnak, ugyanazt Erdélynek, Bánátnak, Moldvának és Munténiának. A megyék jövedelmét nagyobb mértékben kellene helyi szinten felhasználni. Ez nem azt jelenti, hogy az egész pénz maradjon abban a megyében, amely azt összeszedte, mert a kevésbé fejletteket is segíteni kell, még az európai közösség által támogatott programokkal is. Mégis azon a véleményen vagyok, hogy az anyagi erőforrások nagy része maradjon abban a megyében, amelyben azt megtermelték. Ilyenformán minden megyének kb. 80% jutna abból a jövedelemből, amit megvalósított, a többi a központi költségvetésbe kerülne. Nem normális, hogy egy olyan közigazgatás, amely igyekszik jövedelmét növelni, el legyen vágva az országos költségvetéstől csak azért, mert túl nagy saját jövedelme van. Romániában a helyi közigazgatások képességei csupán a választások utáni első évben mutatkoznak meg, mert egy, a sztálini időkből származó felfogás szerint, az alapok etatista, központosított elosztása következtében a helyi közigazgatásoknak semmilyen érdekük nem fűződik jövedelmük növeléséhez." (Ziua de Ardeal, uo.)

A sajtó felméréseket végzett az utcán a regionalizálás eszméjével kapcsolatban. Ezek szerint a mi számunkra, erdélyiek számára nem rossz az elképzelés, hasznunkra lenne, de kétséges, hogy léteznek-e ma olyan felvilágosult gondolkodásúak, akik megvalósítsák. A helyi televízió egyórás műsorában a decentralizálás gondolatát még egy olténiai származású, Nagyváradra helyezett és ott letelepedett katonatiszt is támogatta. De megoszlik a vélemény egy másfajta, nem a megyék szintjén megszervezett regionalizálás esetében. A különböző modellek pontatlan ismerete következtében, amely hiányosságot én magam is bevallok, kétértelműek az opciók. De elterjedt a reménytelenség is, különösen a fiatalok körében, akik félreérthetetlenül megmondják, hogy csupán a nemzeti egység érzéséből vagy az alkotmány egyes pontjából nem tudnak megélni. Meg aztán az emberek megszokták a megyék nyújtotta identitást, és nehezükre esne egy másikat keresniük a történelmi régióktól vagy a középkori "országok"-tól különböző fejlesztési régióknak megfelelően.

Az én megállapításom az, hogy az erdélyieknek (a bihariaknak) már elegük volt a nacionalista demagógiából (a Vadimra leadott szavazatok is más meggondolásból fakadtak) és a magyarokkal való ijesztgetésből, hogy kívánják a közigazgatási-pénzügyi decentralizációt, amelynek túlzott késése a nemzeti egység minden gondolatánál nagyobb frusztrációt idézhet elő. Vajon mire kellene mindenekelőtt figyelnie egy felelős kormánynak: azokra a nyilatkozatokra, amelyeket a "Murim, luptăm, Ardealul apărăm!" ("Meghalunk, harcolunk, Erdélyt megoltalmazzuk!)-szerű jelszavak tartalmaznak a hazaszeretetről, egységről és önállóságról, vagy az egyes köznevek, mint például a "déli", a "mitika" (aki elveszi a pénzünket) mögött meghúzódó haragra? Van-e még értelme elterelni minden Románia sorsáról szóló felelősségteljes beszédet a romantikus hazafiasság irányába, amikor kitűnő fiatalok és erejük teljében levő felnőttek hagyják el az országot, mikor az első osztályba évente harminc százalékkal kevesebb gyerek iratkozik be, mikor több román állampolgár hal meg, mint ahány születik, mikor a krónikus betegségek elárasztották az egész lakosságot. Egy olyan erdélyi frusztrációja, aki két vagy három munkahelyen dolgozik azért, hogy jobban éljen, és garmadájával fizeti azokat az illetékeket és adókat, amelyek máshova kerülnek (nemcsak más tartományokba, hanem lyukas zsebekbe, tisztességtelen kezekbe is), és soha nem térnek vissza a közösségbe, amelyből ő származik, kétségbeeséssé változhat. És az amiatt érzett elégedetlenség is, hogy valahol olyan helyen állapítják meg az ő adóit és illetékeit, ahova az ő szava nem ér el. Akkor nem gondol majd arra, hogy családjában olyan memorandisták voltak, akik a császárhoz fordultak, hanem Bukarestet fogja szidni. Ha a kormányon levők könnyedén veszik ezt a dolgot, akárcsak az erdélyiek politikai képviseletét (ne felejtsük el, hogy a térképnek ez a része mindig más színű volt), a nemzeti egység gondolata tartalmatlanná válhat. A mi vezetőinket azonban az érdekli, hogyan facsarhatnák ki az agyunkat, és hogyan foghatnák be a szánkat, hiszen fontosabb a "termékenység az idős nőknél" probléma, ahogy meglepődve olvastam a kórházak reformjának a jelenlegi miniszter által kidolgozott országos programjában, egy olyan dokumentumban, amely tökéletesen hasonlít a kommunista pártgyűlések végén készített, két fogalmon alapuló tartalmi kivonatra: kell, ellenőrizni.

TRAIAN ŞTEF 1954-ben született Biharfenyvesen, Bihar megyében. A Familia folyóirat szerkesztője. Despre mistificare (A misztifikációról), esszék, Nagyvárad,1997.


Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2002.00.28.