BODÓ Barna*
A területi autonómia és a kisebbségek
Erdélyi politika 
A kilencvenes évek egyik visszatérő, normatív és gyakorlati szempontból egyaránt releváns kérdése: a közép-kelet-európai térség országaiban az általános demokratizáció mennyiben és milyen távon képes a kisebbségi nemzeti közösségeknek és/vagy tagjaiknak a szabad identitásválasztást illető jogos elvárásait kielégíteni. A szabad identitásválasztás - Bíró Gáspárt idézve - elválaszthatatlan az önrendelkezés jogától. Azaz "szakítani kell a kisebbségek absztrakt egyenjogúságának elvével", ugyanis még a hagyományosan demokratikus társadalmak esetében is - nem csupán a türelmetlen és előítéletekkel terhes Közép-Kelet-Európában - a kisebbségeknek rendelkezniük kell valamilyen "közhatalmi jogosítványokkal rendelkező köztestülettel".

A Provincia státustörvényvitájában két szerző - Bakk Miklós és Molnár Gusztáv - is felveti a kérdést: egy terület/régió - esetünkben a Vajdaság - autonómiája mennyiben változtatja meg az ott élő kisebbség jövőképét? Bakk Miklós jelzi, a modernitás megkettőzte a nemzethez mint közösséghez való viszonyunkat, a tudatos-akaratlagos (vala)hovatartozást szembeállította a szerves közösségek eszméjével. Ezen megkettőződés kisebbségi jövőkép-pluralizmushoz (is) vezet, aszerint, hogy a politikai építkezés a létező egyéni/közösségi lojalitásokat miként veszi számba. A státusvita központi kérdését fogalmazza meg minden bizonnyal Bakk Miklós, amikor kijelenti: "a határon túli magyarság fennmaradása és kulturális reprodukciója éppenséggel egyfajta politikai szétfejlődés révén válik lehetségessé" (Provincia, 2001/5).

Két jövőképről lehet szólni, érvek is felhozhatók különbözőségük mellett: egyik esetben az anyaországgal kialakított viszony, a másikban az állampolgársági kötelékek válnak elsődlegessé. Ezzel a vagylagossággal, az egyik vagy másik jövőkép egyedi és a másikat kizáró választhatóságával viszont olyan irányba terelődik/terelhető a vita, amely alighanem a lényeget rejti el. És nem azért, mert vita tárgyává kell(ene) tenni azt is, hogy mit értsünk egységes magyar nemzeten (lásd: Molnár Gusztáv, Provincia, 2001/5), hanem mert a napirenden lévő (re)integráció kinyilvánítottan azzal számol, hogy a határon túli magyarság - jelenlegi szálláshelyein marad. Az összmagyar kulturális (re)integráció valóban rendelkezik politikai dimenzióval is, csakhogy kisebbségi nemzeti közösségek távlati megmaradása végső soron éppen azon köztestületi jogosítványoktól függ, amelyeket a többségi társadalom politikuma biztosíthat számukra. A kisebbségi nemzeti közösségek megmaradása, politikai szubjektivitás hiányában, hosszú távon a térségi német példát jelenti: a hazavándorlást. A kisebbségi közösségek szervezeteinek kormányzati felelősségvállalásával az a gond, hogy a számukra legfontosabb kérdésben válnak tehetetlenné: a kormányzati "egyenrangúsítás" következtében válnak másodlagossá a közösség sajátos kérdései. Ahol koalíciós szerződés a kormányzati együttműködés alapja (Szlovákiában), éppen ezen szerződés tiltja meg a kisebbségi szervezet számára az autonómia kérdésének a felvetését (is).

Mit jelent(het) a vajdasági magyarság vonatkozásában a tervezett-igényelt tartományi autonómia? A nyelvi jogok vonatkozásában mindenképpen előrelépést. A regionális törvénykezés feltehetően empatikusabban nyúl majd a kisebbségi kérdéshez - az együttélés tapasztalata erre szinte kötelezi. Ennek ellenére az autonómiaplatform szövegének egyszerű lektorálása is világossá teszi: nem a kisebbségekről, még csak nem is az etnikumok közötti együttélésről szól, hanem egy olyan térség önépítkezéséről, amelyet történelme és sajátosságai egyedi jegyekkel látott el, amelyekről lemondani nem kíván - pontosabban visszaköveteli azt a politikai státust, amivel régebb, más formában, már rendelkezett. A kérdés természetesen az: a terület autonómiája viszi-e a kisebbségi ügyet előre, a politikai szubjektivitás intézményi kereteinek megvalósítása felé. Ide tartozik a Daniel Vighi által felvetett decentralizációs igény is. A területi autonómia elfogadása vagy a decentralizáció a kisebbségi jogérvényesítésnek (a politikai folyamatok és a mentális sablonok vonatkozásában) valóban szükséges előfeltétele - de semmi több. Példaként a belgiumi helyzet idézhető, időbeli közelsége okán is: nem a regionalizáció segített kidolgozni a nemzeti kisebbségek politikai szubjektivitását biztosító struktúrát, éppen fordítva: a kisebbségi kérdés kezelésének vált keretévé a regionalizmus.

* A Temes megyei tanács művelődési bizottságának elnöke


2001.05.14.