Mihaela GRANCEA
Etnokulturális sztereotípiák a historiográfiában
Elemzések 
Az utóbbi években, a gyakran paroxisztikus diskurzusok, a kulturális megrázkódtatások és etnopolitikai félelmek által ihletett számos könyv és tanulmány a Másikban (elsősorban a természetszerűleg ellenségként kezelt szomszédokban) zavaró elemeket vél felfedezni. Ez a felfogás a történelem különböző, konfliktusokkal teli fejezeteinek érveire és a képzeletbeli ellenségességre támaszkodik. Ezekben a legtöbbször fiktív módon megkonstruált történelmi összefüggésekben a nemzeti szolidaritás mint feltétel nélküli normarenszer működik. Nem véletlen, hogy a kritikus és rákérdező történészt bomlasztó elemként kezelik. A szakrális és szakralizált témákat érintő kriticizmus identitáspolitikai kérdéseit az identitást ért támadásként fogják fel. Ilyenformán a nemzeti identitás ideológiája az átmeneti időszak ontológiájává válik. (1)

A mai Romániában az etnikumok közötti kapcsolatok a társadalmi-kulturális újrafogalmazások folyamatának szerves részét képezik. Ilyen értelemben az etnikumok közötti kapcsolatok történelmének bemutatása elsősorban azt feltételezi, hogy az érdeklődés és a magyarázatok középpontjába a múlt kerül; legtöbbször azonban a jelen az, amely a történelem diskurzusának vizsgálatát kiköveteli, s így az etnikai azonosságok az etnikumok között dúló viszályokat újraszító tényezőkké válnak. A múltnak a politikai jelen szempontjából való vizsgálatakor a nemzeti-kulturális klisék ismét működésbe lépnek. Visszahozva őket a kollektív képzeletbeliség sötét szférájából, újratermelődnek és újra forgalomba kerülnek a történelemtankönyvek lapjain, valamint az enciklopédikus kultúra termékeiben, és látszólag magyarázóan előítéleteket fogalmaznak és erősítenek meg, etnokulturális kliséket, faji sztereotípiákat. (2)

A nemzeti előítélet, a közvetlen kapcsolat tapasztalata előtti hibás ítélet tulajdonképpen az autarchikus közösségekben született történeti logika terméke, és összhangban van a kollektív öntudatban felhalmozott történelmi tapasztalattal; a faji és/vagy nemzeti előítélet mindig más-más társadalmi-kulturális térséggel való kapcsolatok esetén jelentkezik; az archaikus közösségi szerkezetek esetén természetesnek tűnik, az állandó versenyhelyzetben levő, identitását előtérbe helyező csoportot a tökéletes ideális lény szerepében posztulálja, és pozitív identitásként fogja fel. Ez a fajta "csoportnarcizmus" (Erich Fromm) a csoportszolidaritás forrása lesz, de ugyanakkor a Másikkal szembeni agresszív magatartás igazolása is. Vertikálisan, az explikatív diskurzus szerkezetében, a sztereotípia a Másik identitásának magyarázata. Elméleti síkon, az etno-kulturális sztereotípia, amelynek következményeként nem látunk, mielőtt meghatároznánk, hanem meghatározunk, mielőtt látnánk, magyarázó-egyszerűsítő értékű, és az a sajátossága, hogy szolidaritást vagy működésképtelenséget szül, olyan torzulásokat, melyek főleg a mítoszok világában kezelhetőek. Az interetnikai és interstatális kapcsolatok terén az ilyen jellegű struktúra a legtöbbször őselem-hatású. A nemzeti történelmek témái közül nagyon sokat a többé-kevésbé tudatos felvállalások perspektíváin keresztül vizsgálnak, főleg akkor, ha annak a folyamatnak a kérdéskörét közelítik meg, amely a nemzet felépítését és annak érvényesülését tartja szem előtt. Ilyen természetű akadályokkal találkozhatunk a fogalom vizsgálata, annak metodológiai hasznosítása, a terminológia meghatározásának elbizonytalanodása keretében, valamint azoknak a mechanizmusoknak és tényezőknek a megjelölése és magyarázata esetében, melyek közösen hatnak a nemzeti identitás megteremtésére.

Kijelenthetjük, hogy a román történészek három opciót képviselnek a nemzeti identitások meghatározásával kapcsolatban:
- azok a történészek, akik a hagyományos romantikus eredet tételének hívei, szerves struktúraként fogják fel a nemzetet, amely a nemzeti géniusz (Volksgeist) megnyilvánulása nyomán alakul ki; ebben az esetben a nemzet sajátos jegyei a nyelv- és szokásközösség. Az ilyen megközelítést kedvelő történészek tradicionalisták, akik megpróbálták félretenni a marxista fogalomalkotást; (3)
- a kelet-európai, mindenekelőtt etnikai nemzetmodellt szem előtt tartó történészek; szerintük a nemzet olyan közösség, amelynek eredete közös; egy kulturális tradíciók kormányozta képzeletbeli nagy család, híres elődökkel; (4)
- úgy tűnik, a liberális történészeket elszédítették Benedict Anderson demonstrációi; szerinte a nemzet és a nacionalizmus a kultúra termékei, és összetartást szülnek. A nemzetközösség képét orizontális, testvéri típusú kapcsolatrendszernek tartják, amelyen belül lehetővé válik a végső áldozat (a legmagasabb lojalitás kifejezése)." (5)

Ilyen jellegű próbálkozások függvényében a múltra vonatkozó történelmi diskurzusnak el kell viselnie az interpretatív regressziót, vagy ellenkezőleg, a józan felvállalást, a pozitivista elemzést.

A nemzeti-kulturális sztereotípiák tanulmányozásakor a román kultúrkörben megkülönböztetett helyet foglalnak el az antropológia hozzájárulásai (6) és a másságról szóló történelmi tanulmányok. Az utóbbi években ezek számosabbak és megbízhatóbbak lettek, módszertani (7) motívumokat és problematikát tárnak fel, esettanulmányokat (8) és historiográfiai (9) értékeléseket mutatnak be. Az imagológiai kutatások és a társadalmi képzeletbeliség tanulmányozása túljutott a programszerű, módszertani puhatolózáson, olyan helyi, zonális, nemzeti kulturális közösségek struktúráinak szétesését, illetve felépítését vizsgálja, amelyek újra felfedezik és/vagy kiépítik sokszínű szolidarizációjukat. (10)

"Három évszázadon keresztül a kelet-európaiak arra használták a történelmet és annak értelmezését, hogy a szomszédokkal való kapcsolatokról és nemzeti identitásukról beszéljenek." (11) 1989 után a román-magyar kapcsolatokat a Másik szemszögéből, de az önmagunkról alkotott felfogás szemszögéből is felbecsülték. (12) A történelem során a román-magyar kapcsolatok azonosítása érdekében különböző technikákat rögzítettek, vállaltak fel és ültettek gyakorlatba; mindezek a természetes különbségeknek tartott etnokulturális különbségek felépítésének módozatai:
- az idő nemzetiesítése - ilyenfajta azonosítás a fokozottan nacionalista töltetű munkákban található;
- a kultúra nemzetiesítése - az etnikai azonosságtudat alapjának és tartóoszlopának tekintik;
- a társadalmi azonosságtudat nemzetiesítése; (13)
- a földrajzi térség nemzetiesítése;
- a Másik diabotizálása, az identitást fenyegető természetes ellenséggel történő azonosítása; ilyen jellegű kijelentéseket mind a tradicionalista, mind a magát kiegyensúlyozottnak valló diskurzus tartalmaz. (14)

Az ilyen azonosulás eszközként való használata megtalálható a hagyományokhoz hű közösségi képzeletben, a történetírás restitutio típusú újrakiadásaiban, amelyeknek végcélja a nemzeti érzelem felébresztése. (15) Még azok a történészek is, akik új interpretatív távlatokat próbálnak keresni, rabjai maradnak a nacionalizmusra jellemző beidegződéseknek, és ellenzik a "történelem újraírását", ellenségeik a liberális történészeknek, akik "hipotéziseket dolgoznak ki, komoran szemlélik a nemzeti történelmet, kinyilvánítják, hogy kinek van igaza, és kit kell eltávolítani a történelemtankönyvekből, elhanyagolhatónak tekintik azt a belső tüzet, amely két évszázadon keresztül jellemezte a román történelmet". (16)

A pozitív dimenzió
A történetírás másik, a Kárpátokon belüli történelem problémavilágára figyelő, a regionális azonosságtudat kutatásában és kidomborításában érdekelt területe azt tartja, hogy annál inkább szükség van a történetírás azon motívumaira és témáira, melyek a társadalmi-felekezeti, együttélésbeli és kulturális kölcsönhatások területein megvalósuló tolerancia fejezeteit vizsgálják (17); mert Erdély, éppen a múltján keresztül, történelmileg elkülönült entitásként, jól meghatározott helyet foglal el a román, a magyar, a szász történelemben és Közép-Kelet-Európa történetében. A románok számára Erdély jelenti a nemzeti érzés központját, a középkori román etnogenézis és intézményesítés forrásvidékét, a XVIII. századi román nemzeti mozgalom bölcsőjét; a magyarok számára ugyanaz a terület a XVII.-XVIII. században, a modern korban, az újjászületést jelenti; a szászok lakta Erdély pedig az az ország, ahol a szász nép történelmében, nyelvében, kultúrájában és alkotmányos jogaiban közösséggé kovácsolódott. (18) Ilyen értelemben, érthető, hogy mindhárom történetírás nemzeti-kulturális töltetű kliséket használ, ez az etnocentrizmus pedig berekeszti a valódi, racionális, sőt önkritikát gyakorló történetírás diskurzusának megnyilvánulási lehetőségeit az önmagunkról kialakított felfogások szintjén. Erre irányul Sorin Mitu történész védőbeszéde, aki a saját-nemzeti sztereotípiák tanulmányozásával foglalkozik, azokat a sajátos módokat kutatja, amelyek alapján a társadalmak, és különösen a román társadalom, megtanulnak önleírókká, önértékelőkké, a nemzeti identitás megszületésének megértése érdekében úttörőkké válni. A szerző az erdélyi románság saját magáról alkotott képének legpregnánsabb leíró vizsgálatát adja, részletesen bemutatja az erdélyi román identitást globálisan kifejező témákat, kliséket. (19)

Témánk szempontjából jellegzetesnek tűnik az a politikai, kulturális szférában, valamint a médiában jelentkező szenvedélyes vita, amelyet az alternatív tankönyvek problémája - a tanügyi reform legérzékenyebb pontja - váltott ki. Ami a tradicionalista és liberális történészek közötti ellentmondásokat és tisztességtelen vádaskodásokat illeti, az az úgynevezett botrány, melyet Sergiu Nicolaescu szenátor robbantott ki, amikor a Sigma Kiadónál megjelent tankönyvet "nemzetellenesnek" minősítette, önmagáért beszél. A tankönyv, a modern didaktika eszközeként, gördülékeny stílusban, kitér a globális jelenségekre, a gondolkodásmódok és intézmények történetére, bemutatja, hogyan járultak hozzá a nemzeti kisebbségek az állam szociokulturális megvalósításaihoz. Meglepő volt néhány történész nyilvános, vitriolos hozzászólása: a tankönyv nevelő funkcióját figyelembe sem véve úgy vélték, hogy ennek politikai kicsengése van, megkérdőjelezi a történelem tantárgyjellegét, kárt okoz a nemzeti történelemtudománynak. (20)

Az 1989 decembere utáni román történetírás diskurzusának kérdéskörét tárgyaló rövid és korántsem hiánytalan próbálkozásunk a józan és kiegyensúlyozott diskurzus válságának néhány szempontját próbálta ismertetni.

Jegyzet
(1) Magyari-Vincze Enikő: Antropologia politicii identitare naţionaliste, Kolozsvár, 1997.
(2) Vincent Yzerbit, George Schandron: Stereotipuri şi judecată socială, in Richard Bourhis, Jaques-Jaques-Philippe Leyens (szerk): Stereotipuri, discriminare şi relaţii intergrupuri, Iaşi, 1998.
(3) Lásd Alexandru Duţu: Spiritul naţional, structurile şi mentalităţile, in Viaţa Românească, 1989, 4.; Pavel Ţugui: Trei academicieni denunţă mistificarea Istoriei României, in Magazin Istoric, 1996, 2.; Liviu Maior: 1848-1849. Românii şi ungurii, Bukarest, 1998.
(4) Anthony D. Smith, National Identity, London, 1991; Victor Neumann, Mitul statului etnonaţional, in Dilema, 1997, 2.
(5) B. Anderson, Imagined Communities: reflections on the Origin and Spread of Nationalism, London: Verso editions and New Left Books (1983), 1991.
(6) Andrei Oişteanu: Mythos şi Logos. Studii şi eseuri de antropologie culturală, Bukarest, 1997; Idem, Imagologia etnică, in Dilema, 2000, 369. Sorin Antohi: Civitas imaginaris. Istorie şi utopie în cultura română, Bukarest, 1999.
(7) Luminiţa Mihaela Iacob: Reprezentarea identităţii etnopsihice. Structuri axiologice şi alteritate, în Identitate şi alteritate în spaţiul cultural românesc, szerk. Al. Zub, Iaşi, 1996; Andrei Pippidi: Identitate culturală în spaţiul românesc. Probleme de metodă. in id. mű, 56.-80. old.
(8) Laurenţiu Vlad: Turcul un personaj al imaginarului popular, in Caietele Laboratorului de Studii otomane, Bukarest, 1993; 2., Sorin Mitu, Străinul în imaginarul social al românilor ardeleni la începutul epocii moderne, in Identitate şi alteritate în spaţiul cultural românesc, Iaşi, 1996.
(9) Alexandru Zub: Despre studiul alterităţii la români, in id. mű.
(10) Cuvînt înainte la Identitate şi alteritate. Studii de imagologie, II., Kolozsvár, 1998; lásd a Xenopoliana szaklap programszerű, sőt avangárd jellegét 1993-1994 között, de a kolozsvári egyetem égisze alatt közös kötetekben megjelent tanulmányokat is, melyek a másság kérdéskörét közelítik meg - Viaţa privată, mentalităţi colective şi imaginar social în Transilvania, 1996; Etnicity and Religion in Central and Eastern Europe, ed. by Maria Crăciun, Ovidiu Ghitta, 1995; Church and Society in Central and Eastern Europe, ed. by Maria Crăciun and Ovidiu Ghitta, 1997; Identitate, alteritate în spaţiul cultural românesc, Iaşi, 1996.
(11) Katherine Verdery: Compromis şi rezistenţă. Cultura română sub Ceauşescu, Bukarest, 1994.
(12) Melinda Mitu, Sorin Mitu: Românii văzuţi de maghiari - geneza unei imagini etnice moderne, in Identitate şi alteritate. Studii de imagologie, Reşiţa, 1996; Toader Nicoară: Transilvania la începuturile timpurilore moderne (1680-1800). Societate rurală şi mentalităţi colective, Kolozsvár, 1997.
(13) Még az újabb Erdély-történeti kézikönyvekben is a hagyományos diskurzus szintjén tárgyalják az erdélyi román nemesség eltűnésének kérdését és az egymást fedő társadalmi-gazdasági és felekezeti szélsőségek állapotának problémáját; a románok elidegenedéséről beszélnek a nemességhez való tartozásuk miatt, valamint arról, hogy a társadalmi különbözőségek számuk megkétszereződéséhez vezettek, megtartották azonban társadalmi sajátosságaikat erősítő etnikai jellegzetességeiket - Istoria României. Transilvania, szerk. Anton Drăgoescu, Kolozsvár, 1997 -, észrevehető, hogy kimaradnak az árnyalatok, a feltételezett akulturális klasszikus jelenségek, az elit oportunizmusai, valamint a román nemesség hozzájárulása az erdélyi azonosságtudat kialakításához.
(14) Ibidem - 1848-ra vonatkozóan a kézikönyvben ez található: "rémuralom veszi kezdetét a románokra nézve", "a románok ellen irányuló terror megerősödik" - in Ilie Bădescu, Dan Dungaciu: Sociologia şi geopolitica frontierei, Bukarest, 1995 -, a geopolitikai félelmek hatása alatt "európai geopolitikáról és intézményesített logisztikáról, az új határok logisztikájáról" beszélnek.
(15) G. Magherescu: Antonescu Mareşalul României şi războaiele de reîntregire, Bukarest, 1996 - "a magyarok Európa destabilizáló, a békét veszélyeztető, zavargásokat okozó elemei".
(16) Liviu Maior: id. mű, Introducere.
(17) Sorin Mitu: Iluzii şi realităţi transilvane, in Gabriel Andreescu, Molnár Gusztáv: Problema transilvană, Iaşi, 1999; Melinda Mitu, Sorin Mitu, id. mű.
(18) Pompiliu Teodor: Transilvania: Spre un nou discurs istoriografic, in Xenopoliana, 1993, 1.-4.
(19) Sorin Mitu: Geneza identităţii naţionale la românii ardeleni, Bukarest, 1997.
(20) Ghe. Iscru, Florin Constantiniu, Dan Berindei, Alexandru Vulpe, Liviu Maior, Răzvan Theodorescu.

1959, Nagysink (Brassó megye); Lucian Blaga Egyetem, Szeben, lektor; Studii de istorie a Transilvaniei (szerk. Valentin Orga és Ionuţ Costea), Kolozsvár, 2000.


Forditotta: Anna-Mária NASTASĂ-KOVÁCS
2001.02.05.