K. LENGYEL Zsolt
A "totális" mű kritériumai
A Provincia körkérdése 
1. Egy ilyen műre rég szüksége van a tudományos és könyves szakmának. Ez már abból is látszik, hogy voltak már ilyen irányú próbálkozások. Ezek magyar térfélen a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében készült három, majd magyarul és idegen nyelveken is megjelent egykötetes Erdély története révén jutottak a legmesszebbre. Erdélyi szász oldalon a Németországban élő Harald Roth előbb németül, nemrégiben magyarul enyhén átdolgozva kiadott Kis Erdély-története tükrözi a legmeggyőzőbben az átfogó tárgyalási mód igényét. Hasonló, idézhető román példát nem ismerek.

Ám mi szerint legyen "totális" ez az óhajtott mű? Az eddig napvilágot látott, kisebb vagy nagyobb időléptékű Erdély-történetek általában nemcsak azért részlegesek, mert hol a magyar-román, hol a német-román, hol a magyar-német viszonyra összpontosítanak, hanem azért is, mert némelyikük politika-, másikuk kultúr- vagy társadalom- és gazdaságtörténeti jellegű. Az imént említett két munka megkísérli ötvözni a különböző történettudományi szakágak módszereit meg eredményeit - és nem jelentéktelen sikerrel -, de a szerzők személyes szakmai adottságai természetesen korlátokat szabnak e kitekintésnek. Hiszen a mégoly képzett történetíró sem lehet egyformán jártas valamennyi - tárgya elemzésekor megszólaltatható - diszciplínában, illetve társtudományban.

A szóban forgó egyoldalú súlypontozások talán legnehezebben bizonyítható, illetve cáfolható oka a szerzők értelmezési szemléletében rejlik. Abban, hogy Erdélyt valamelyik ott élő etnikai-kulturális közösség össznemzeti történelmébe igyekszenek illeszteni, és a mindenkori hátország részeként, némelykor függvényeként tárgyalni. Ugyanakkor azt sem tagadják, hogy a régió egyik alkatmeghatározó vonását a köztes, bizonyos mérvű önállóságot eredményező helyzetéből nyerte. A nemzettörténeti és a régiótörténeti közelítés együttes folyományaként egy kettős integrációs képlet alakul ki: eszerint általában létezett egy belső erdélyi viszonyrendszer, amely folyamatosan vagy időközönként egy magasabb rendű, egymást többé-kevésbé mereven kizáró magyar vagy román vagy - bizonyos korszakokban - német (osztrák) vonzásközeghez is igazodott, esetleg hasonult, önszántából vagy külső nyomásra. És éppen a régión belüli - sikeres vagy sikertelen - integrációk egyik vagy másik külső vonzatának a kidomborításával válhatnak az Erdély-történetek részlegessé. Hogy csak az itt szóba hozott két példánál maradjunk: a "szász" látószög Rothnál helyenként éppúgy észrevehető - esetében nem egy német anyaország, hanem a Habsburg-dinasztia erdélyi befolyásainak előnyös megítélésében -, mint a "magyar" szemszög a Szent Korona országainak keretéből kiinduló budapesti háromkötetesben.

Az Erdéllyel foglalkozó történetírás tehát legalább háromféleképpen hidalhatja át eddigi részlegességét. Egyrészt úgy, hogy kialakít egy alapvető magyar-német-román kapcsolatelemzési mintát, és ebbe a tárgyalt kor sajátosságai szerint bevonja a többi nemzetiséget is. Másodrészt az így máris kerekebbé váló kép mondanivalóját a historiográfia különböző szakágainak és az érdekelt társtudományoknak kellene megfogalmazniuk, interdiszciplinárisan. Harmadrészt pedig a regionális vizsgálódási alapot illene megerősíteni. Ez utóbbi feladatot megkönnyítő szempont az erdélyi történelem eredetiségének egyik fokmérője, nevezetesen az önállóság, amely - lett légyen viszonylagos vagy ennél magasabb fokú - lehetett végcél vagy csak eszköz egy nem kívánt csatlakoztatás ellen, vagy éppenséggel fogódzó egy igenis kívánt, de időszerűen el nem érhető betagolásra várva. Következésképp a régióközpontú értelmezés egyik irányadó kérdése, hogy mikor melyik helyi népcsoport, illetve népcsoportrész milyen funkciót látott az erdélyi külön fejlődésben, milyen végső eredményt várt tőle.

2. Az előbbi válaszban kijelölt úton csakis több szakember együtt láthatna hozzá némi eséllyel a feladathoz. Képviseltetni kellene valamennyi bölcsészettudományi szakágat, a régészettől a néprajzig, a nyelvészettől a művészettörténetig, a politológiától a gazdaságtörténeten át a szociológiáig. A különböző módszerekből természetesen a korszakok kulcskérdéseihez igazodva kell válogatni.

Ajánlatos lenne egy nemzetiségileg is vegyes szerzői gárdával dolgozni. Így könnyebben lehetne összegyűjteni és kiértékelni a különböző nyelvű szakirodalmi termést, és egyúttal egyesülnének a nemzettörténeti értelmezési szemléletek egy régiótörténeti munkaterv keretében. Ennek koncepcionális elveit és részletes kifejtésének, majd lebonyolításának a módozatait egy szakmai tanácskozáson kellene megtárgyalni, a témaigények és a szerzők közreműködési lehetőségeinek kérdőíves felmérése után.

A terv tartalmi kidolgozása és a mű megírása során nagy hangsúlyt kellene fektetni az elmúlt tíz évben megjelent dokumentum- és adatgyűjtemények, valamint szövegkiadások kiértékelésére. Egy összefoglaló tartománytörténethez a szerzők nem végezhetnek levéltári alapkutatásokat, nyomtatott forrásokra azonban mindenképpen támaszkodniuk kell. És e téren a közelmúltban jelentős publikálási tevékenységeknek lehettünk tanúi Magyarországon és Romániában, de nyugati országokban is. Hasonlók érvényesek a nemzetközi szakirodalomra.

A szervezési előkészítés egyik kulcskérdése, hogy milyen szakmai (szerkesztési), nyelvi és kiadói közegbe illik egy ilyen vállalkozás. E téren is egy nemzetileg vegyes jellegre, illetve egy több nyelven megjelentethető kötetre, esetleg kötetekre kellene törekedni. A belterjességet elkerülendő és a külföldi terjesztés esélyeit növelendő nem csak erdélyi román-magyar-német mezőnyből kellene a szerzőket összegyűjteni. Egész sor nyugat-európai kutatóintézetben és egyetemen dolgoznak olyan Erdélyből elszármazott vagy más országban született kollégák, akiknek van megalapozott mondanivalójuk ebben a témában.

3. A hagyományosan vitás kérdésekben vélhetően ezentúl sem várhatók egyhangúlag elfogadott álláspontok, olyanok, amelyeket egyetlen közreműködő fogalmazhatna meg a kötet/kötetek többi munkatársának a nevében is. Ezért például a középkori néppé válást, a fejedelemségi rendiséget vagy a "modern" kori nemzetiségi, majd kisebbségi mozgalmakat egészében vagy részben akár külön-külön, tehát egy magyar, egy német és egy román szerzővel kellene megíratni. Ez azt jelentené, hogy a mű bizonyos témákban meg sem kísérelné egységesíteni a felfogásokat. Ez szerkesztés- és kiadópolitikailag ugyan viszonylag ritka - és a szélesebb olvasóközönség által esetleg nehezményezett - eljárás, de Erdély történelmével kapcsolatban mégis elkerülhetetlennek látszik akkor, ha minden ott élő nemzet tudósát egyazon munkatervben kívánjuk szerepeltetni.
A nemzetekfölötti megközelítést követelő további lehetséges kérdéskörökből itt még csak egy példát emelek ki: az európai szellemi áramlatokét (mint a kereszténység, a reformáció és a felvilágosodás), amelyekhez a régió mindegyik etnikai-rendi-nemzeti csoportja, ha más-más módon is, de hosszú távú eredményeket hozóan viszonyult, és amelyeknek ezért különösen indokolt az összehasonlító vizsgálata.

1960, Kolozsvár; Müncheni Magyar Intézet, ügyvezető igazgató; Ludwig-Maximilians-Universität, tudományos asszisztens; Ungarn-Jahrbuch 24, München, 2000.


2001.01.13.