Ovidiu Pecican
A tetők alatti Kolozsvár
Alig telt el néhány nap Kolozsváron a helyhatósági választások óta, és máris mit lehet tapasztalni? Hogy a polgármester megint Gheorghe Funar, és hogy a tanács többsége a Nagyrománia Párt tagja. Kolozsvár lenne Románia legnacionalistább városa? A kolozsváriak ennek az országnak legfenyegetettebb tagjai?
Nem ezek az egyetlen kérdések, amelyeket egy ilyen alkalommal fel lehet tenni. Az állandóság igénye uralkodik a Szamos parti városban? A szavazás a Demokrata Konvenció iránti bizalmatlanságot fejezi ki? Gheorghe Funar jó gazdálkodásának az elismerése? Következetességről van szó? Az erdélyi állhatatóság jeléről, a választásban megnyilvánuló hagyományosságról? A múltra szavaztak most, vagy egy belátható, közeli jövőre? Előzőleg alaposan átgondolt szavazás volt, vagy zsigeri, empatikus, érzelmi? A piszkos és tisztességtelen eszközök hatékonyabbak egy választási kampányban, mint a lojálisak és becsületesek?
Akármennyire meggyőzőek is lennének a válaszok ezekre a kérdésekre, és akármennyi kérdést is lehetne még megfogalmazni a mostani kolozsvári helyhatósági választásokkal kapcsolatban, nem szándékozom elidőzni itt. Érdemesebb azon elgondolkodni, voltaképpen ki nyert és ki veszített Kolozsváron?

Olyan körülmények között, amikor a legfontosabb pártok ajánlották fel támogatásukat a második fordulóban Şerban Rădulescunak, várható lett volna, hogy a politikai irányokra érzékeny választók most az egyszer megértsék ennek az ad hoc koalíciónak az üzenetét: nemet a szélsőségnek! A szavazás eredménye azonban bebizonyította, milyen gyenge visszhangja van a politikai üzeneteknek Kolozsváron, még akkor is, ha a kormánypártok és az ellenzéki pártok kórusban fújják, és a helyi sajtó egységesen támogatja a kísérletet. Politikai erő győzött? Egy karizmatikus vezér?? Dehogy! Felszínre tört egy, a tudatunk mélyén mindig jelenlevő zavaros tendencia, amely a mindennapok által súlyosan megpróbált életünkre, és - egyre inkább - a teljes reménytelenségre jellemző.

A Funarra szavazók nem gondoltak arra, hogy az, akit bizalmukkal megajándékoztak cserbenhagyta pártját, hogy egy másikhoz csatlakozzon. Az a sok per sem zavarta őket, amelyekben szerepe van. Sem az eltérést a tisztességes politikától, sem az ellenfelek aljas rágalmazását nem érezték a demokráciához méltatlannak.
Miért? Azt hiszem kizárólag azért, mert sokkal hevesebb és félelmetesebb aggodalmak gyötrik őket. A múlt mindenáron való megőrzésének vágya megfojtotta egy új jövő építésének igényét: mint az utolsó tíz évben mindig, most is gyermekeink jövőjét esszük kétségbeesetten, csak hogy tovább tartson a jelen ellenőrízhetőségének illuziója. Ez pedig előtérbe helyezi a valóságot: a kétségbeesés és a bizonytalanság riasztó méreteket öltött, s ez kvázi-törzsállapotokba dobott minket. Ott a vezérnek - s ezt nem győzzük ismételni, bízva egy, egyelőre eredménytelen ördögűzésben - az abszolút atyának kell lennie, az Úristen helyettesének, annak aki megszabadít a politikai, a közösségi, a polgári, a közigazgatási, a gazdasági, a rendőri, a kulturális stb döntések felelősségétől. Lényegében a Megmentővel való azonosulás igényéről van szó, de a változással szembeni reakcióról is.

A változás csak a modern társadalmakban lehet jelentős. A mi választói Kolozsvárunkban azonban felújult az a forgatókönyv, amely az archaikus érzéseket részesíti előnyben. Voltaképpen az eredeti forgatókönyv az álmodott, a vágyott, az értékelt, az amely az útmutatóról, a közösség hőséről szól.

De Funar gyözelme, s így annak a Kolozsvárnak a győzelme, amelyet megfélemlít a jövő, és amely foggalkörömmel kapaszkodik egy bármilyen nyomorúságos, de bizonyosságokkal és előrelátható dolgokkal teli jövőbe, nem a megjósolt. Ennek a magyaroktól félő Kolozsvárnak ma magyar alpolgármestere van. És a kampány során a Funar-ellenes pártok által leadott jelzések sem maradnak nyom nélkül a polgármesteri hivatal stratégiáiban. Még jóformán meg se kezdte új mandátumát, a múlt máris számottevő akadályokat gördít útjába. A változás már meg is történt. És előbb vagy utóbb, talán még ebben az évben megértjük majd, mi lehet Gheorghe Funar egy olyan Kolozsváron, amely az egész országgal együtt felszált már az Európai Unió felé szágudó vonata.

Forditotta: Hadházy Zsuzsa
2000.08.24.