Következő cikk
Előző cikk
Tartalomjegyzék
Nyitólap
Keresés
Vissza

A szavak kapcsolódási mechanizmusa a világ nyelvi képének tükrében

A világ nyelvi képének az elmélete arra az alapelvre épül, hogy a természetes nyelvben a valóságnak nem az izomorf képe, hanem annak emberi interpretációja, értelmezése tükröződik. A folyamat eredményeként az ember memóriájában létrejön egy belső mentális valóság, egy információs térkép, amelynek struktúrája nem lineáris, hanem hierarchikus felépítésű (Bańczerowski 1998: 270–7). Az adott nyelvben rögzült világ képének az ismerete nagymértékben segíthet a szavak kapcsolódási mechanizmusának megértésében. Más oldalról viszont: a szókapcsolatok szélesebb keretben történő tanulmányozása elmélyítheti a nyelvi kategorizálással, valamint a nyelvi axiológiai rendszerrel kapcsolatos tudásunkat. Tehát a világ nyelvi képe és a szavak kapcsolódási mechanizmusa között kölcsönös összefüggés áll fenn.

Emlékezetünkről negatív értelemben azt szoktuk mondani, hogy rövid vagy lyukas. A rövid emlékezet a röviden emlékezikből jött létre, mint ennek a szintagmának az egyszerű transzpozíciója. A lyukas emlékezet szószerkezet viszont arra utal, hogy a magyar nyelvben az emlékezet olyan „tartályként” értelmeződik, amelyben különféle adatok rögzülnek és tárolódnak. A „tartály” fogalmi metaforájának különböző nyelvi alakja van, például: bevési az emlékezetébe; vkinek az emlékezetében van, marad, él; vki az emlékezetében rögzíti, tartja; vki kutat az emlékezetében; kiesik, kirepül vkinek az emlékezetéből; kitöröl vmit az emlékezetéből; vki vmit felidéz az emlékezetéből; emlékezetében (meg)őriz; az emlékezés tárolója; vkinek az emlékezete bővül/szűkül; vkinek mákszemnyi emlékezete van; stb. A nyelvi példák alapján láthatjuk, hogy a lyukas emlékezet szószerkezet nem véletlen.

Vegyük példáként a következő szószerkezeteket: elveszítette a türelmét, felrúgta a munkáját, megszakította az ismeretségét. A verbális komponensek különbözősége a nominális komponensek által szimbolizált objektumoknak az eltérő kognitív megközelítéséből adódik. Az első szószerkezet a „türelem szubsztancia” ontológiai metaforának a megnyilvánulása. Saját magunkat olyan létformában érzékeljük, ami elkülönül a világ többi részétől. Bizonyos tartálynak/tárolónak tekintjük magunkat, amelynek belseje és külső tere van, és ugyanúgy értelmezzük a kívül álló tárgyakat is (Lakoff–Johnson 1980, 1981). Erről nemcsak a köznyelvi metaforák tanúskodnak, hanem a tudományos nyelvben található olyan kifejezések is, mint például: nyílt, zárkózott ember; vki magába zárkózott; vki kitárulkozott vki előtt; belsőleg átél; belsőleg gazdag; belső élet; belső élmények; belső világunk; stb. Ezek a szószerkezetek intuitíve azért érthetőek az átlagember számára, mert a nyelvben rögzült világ víziójából erednek. A „türelem szubsztancia” metaforát a következő szekvenciák is alátámasztják: vkinek sok a türelme; vkinek nincs türelme; nincs benne egy csepp türelem sem; elfogyott a türelme; kifogy a türelemből; vki elvesztette a türelmét; már nem volt türelme hozzá; vkinek végtelen türelme van; stb.

Ennek a szubsztanciának a mennyisége szempontjából minden embert jellemezhetünk (vkinek nagyon sok türelme van; vkinek több, kevés türelme van vagy egyáltalán nincs türelme). E szubsztancia, amelyet használunk, változhat az időben, elfogyhat (már fogytán a türelme; vmi/vki elérte azt a fokot, amelynél tovább már nem terjed a türelme; nem volt már több türelme), igénybe vehetik mások is (visszaél a türelmével; kihasználja vkinek a türelmét), és „fegyverként” is használhatjuk (az nyer/győz, akinek nagyobb türelme van; veszített, mert nem volt türelme hozzá; győzött, mert sok türelme volt; a türelem rózsát terem).

A magyar nyelvben a munka is szubsztanciaként értelmeződik (például vkinek van, nincs munkája; sok, nagyon sok, kevés, nagyon kevés, több, kevesebb munkája van; sok, kevés munka marad; stb.). Ha a munkát összehasonlítjuk a türelemmel, szembetűnik egy lényeges különbség közöttük. A munka, az emberhez viszonyítva, valami külső, valami emberen kívüli. Azt mondhatjuk például, hogy: vki munkát keres; vki munkát talált; vki munkát kapott; vki munkát adott vkinek; munkába kezd; munka és ütleg között nevelkedtem; munkát vállal; ez a te munkád; nem látom világosan, mi itt az én munkám; annyi a munkánk, hogy nem bírunk vele; mindennap más munkát végez; kivette a tanuló kezéből a munkát; stb. A munkát nemcsak minősíteni lehet (például jó, minőségi, kitűnő, értékes, mesteri, remek, pocsék, hanyag, gyenge, rossz, silány munka), hanem meg lehet határozni a „súlyát” is (például nehéz, könnyű, nagyon könnyű, nagyon nehéz munka). Abban az esetben, ha valakinek már nincs munkája, azt szoktuk mondani, hogy felrúgta/otthagyta a munkáját. A verbális komponens ebben az esetben arra utal, hogy ezt a helyzetet maga az ágens idézte elő, viszont az elveszítette a munkahelyét (azaz azt a helyet, ahol a munka van) szószerkezet esetében az ellenkezőjéről tájékoztat.

Ha összehasonlítjuk ezt a szekvenciát az elveszítette a türelmét kifejezéssel, láthatjuk, hogy a szemantikai különbség közöttük abban rejlik, hogy másképpen észleljük a türelmet és a munkát. Az, hogy valaki elveszítette a türelmét, nem függ az akaratától, viszont a munka vonatkozásában függhet.

A megszakította az ismeretségét szószerkezet előhívja a nyelvben rögzült emberi kapcsolatok képét. Ez a kép olyan teret idéz elő, amelyben az egyes egyének bizonyos távolságban vannak egymástól, közelebb vagy távolabb, kötődnek egymáshoz vagy nem kötődnek stb. (Az emberi gondolkodásban az emberek közötti kapcsolatoknak bizonyos térbeli modellje alakult ki [Wierzbicka 1971]). Erről tanúskodnak az olyan szószerkezetek, mint például: házastársi kötelék; vérségi kötelék; a barátság, a házasság köteléke; a vérség kötelékei fűzik őket össze; családi kötelék; kapcsolatot létesít, teremt; baráti, személyi, rokonsági kapcsolatok; kapcsolatba jut, kerül vkivel; vkinek laza, szoros, közeli, távoli kapcsolatai vannak vkivel; vkinek jó összeköttetése van; jó baráti viszony alakult ki közöttük; vki vonzódik vkihez; jó barátság köti őket össze; közös cél fűzi őket össze; az érdek szálai fűzik őket össze; közeli ismeretség; elszakít, megszakít minden köteléket; megszüntet, megszakít minden kapcsolatot; stb. Mivel az ismeretség olyan valamiként fogalmazódik meg, amely összeköti, összefűzi, közelebb hozza egymáshoz az embereket, annak végét, amelyet az egyik résztvevő vált ki, a koherens metaforikus rendszer fenntartása érdekében, a megszakította vkivel az ismeretségét kifejezésnek kell jeleznie.

A melléknevek jelenlétét olyan szószerkezetekben, mint például: világos, zavaros, zagyva beszéd; világos gondolkodású ember; sötét jellem; világos magyarázat, stílus, érvelés; nem elég világosak a célok és a feladatok; átlátszó hazugság, gondolatok, trükk, célzás, kifogás, ürügy, lélek; zavaros megnyilatkozás; zavaros fejű ember; stb. nagyon könnyen megmagyarázhatjuk az „értés látás” fogalmi metafora segítségével. Úgy tűnik, hogy ez a metafora a magyar nyelvben nagyon termékeny. Nézzük meg más megnyilvánulásait is: nem sok értelmét látom a dolognak; nézzük meg közelebbről ezt a kérdést; átlát a szavain, vkin, vmin; átlát vkinek a ravaszságán, tervén, titkain; átlátok rajtad; belátja tévedését; belátta, hogy hibás döntést hozott; a probléma megoldása új látásmódot, nézőpontot, szempontot igényel; a dolog másképpen nézett ki; látnunk kell ennek a határozatnak a hatását; vkinek a szemébe (meg)mond vmit; stb. Ezt a metaforát néhány frazeologizmusban is felfedezhetjük: kinyílt a szeme; felnyitotta vkinek a szemét; kinyílt a csipája; port hint a szemébe; homokot hint vkinek a szemébe; füstöt fúj a szemébe; stb. A látásnak az értéssel, tudással való kapcsolata egyértelmű. Ha az adott személy nem „látja”, vagy a „látását” valami megnehezíti, akkor nem ismeri a dolgok valódi állását. Az előbb említett melléknevek a látási érzékeléssel kapcsolatosak (világos, sötét – a fény percepciójával függ össze; átlátszó – olyan, amelyen keresztül lehet látni, látni lehet, hogy mi van a túlsó oldalon; zavaros, zagyva – a felkavarodott üledék, alj miatt nem tiszta, nem átlátszó, és ezáltal megnehezíti a látást). A zavaros megnyilatkozás azt jelenti, hogy „nem átlátszó”, „nem átlátható”, és az átlátszó gondolat szószerkezettel ellentétben nem látjuk, hogy mi van mögötte, ezért nem értjük meg teljesen, egyértelműen.

Mivel az értés látás, a látáshoz pedig nélkülözhetetlen a fény jelenléte, így a fény (világosság) – sötétség oppozíciója fontos szerepet játszik a metaforikus rendszerben. Az oppozíció első tagja (= fény) a tudást, a második pedig (= sötétség = a fény hiánya) a nemtudást szimbolizálja: világos, sötét fejű, agyú ember; a helyzet világossága; világosság gyúlt az agyában; megvilágosodott az agyam; világossá vált előttem; felvilágosodott ember, gondolkodás; felvilágosít vkit; helyes megvilágításban tüntet fel vmit; vki vmilyen fényben értelmez vmit; vmi megvilágosítja az elméjét; megvilágosodik az elméje; a probléma megvilágítása; megvilágosodik a titok; vmi új fényt vet vmire; sötét ember, alak; sötét színben lát; sötéten fest le vkit, vmit; sötét szemüvegen lát vmit; sötéten néz; sötétben tapogatódzik; szellemi sötétség; lelki vakság; stb. Ezeknek a szerkezettípusoknak a nagy mennyisége a természetes nyelvekben arról tanúskodik, hogy az emberi érzékek közül legfontosabb a látás. A mi kultúránk is látáskultúra. (Egyébként ezt bizonyítják az experimentális adatok is.) Ez tükröződik a nyelvi axiologikus rendszerben is. A fentebb említett mellékneveknek, a leíró jellegen kívül, minősítési funkciójuk is van. A pozitív minősítés a fény (pl. világos, fényes, csillogó és hasonló jelentésű melléknevek), a negatív viszont a sötétség (sötét, fekete stb.) által kijelölt szférával függ össze. Például: világos ügy; fényes eredmény, bizonyíték, érv, ajánlat, diadal, pálya, tett; fényes szónoklatot mond; fényes eszű; fényes szellők fújnak; fényesen bizonyította, hogy…; felvilágosult nép, ember; szemfényvesztő beszélgetés; csillog a szeme az örömtől; csillogó lehetőségek, élet, hang, muzsika, stílus; vkinek a csillogó pályája; énektechnikája csillogó; sötét ügy, alak; fekete áru, piac, gazdaság, fuvar, kereskedelem, lista; feketén ad, vesz; feketén lát; az örök világosság fényeskedjék neki; stb.

Minősítési jellege van az átlátszó, átlátható, átláthatatlan, belátható, beláthatatlan, zavaros, zagyva stb. mellékneveknek is. A pozitív minősítés a jó, a negatív viszont a rossz láthatósággal kapcsolatos (pl. átlátszó fogásokkal dolgozik; beláthatatlan következmények; zavaros ügy; zagyva gondolat; stb.).

A fenti példák azt mutatják, hogy a világ nyelvi képének rekonstruálásához nagymértékben hozzájárulhat a szavak kapcsolódási mechanizmusának az ismerete. Ez segíthet megérteni a nyelvi kategorizálás kérdését is. A szavak kapcsolódásának az elemzése sok hasznos információval szolgálhat a nyelvi axiologikus rendszer működését illetően is. Például az emberi betegségek, szenvedések, testi fogyatékosságok stb. nevei általában negatív, pejoratív minősítést fejeznek ki. Ennek illusztrálására vegyünk néhány példát: idióta válasz, gondolkodás, viselkedés; béna megoldás, beszéd, fellépés, érvelés; süket duma; süket ez a zongora; süket fülekre talál; kretén ötlet, gondolat; süketen és vakon megy el valami mellett; neked minden álmod süket (Ady); rühes alak; kancsal rím; sánta rím, gondolkodás, okoskodás; sántít ez a megjegyzés, hasonlat; nyomorék ügy, ötlet; rokkant viskó, házikó, kapu; gennyes ügy, dolog, alak; lepra hely; szédület, amit csinálsz!; attól hányni fogok; görcsös udvariasság, mozdulat; görcsösen ragaszkodik vmihez; te hólyag; az a hólyag diák; stb.

A nyelvtudományban már régóta előretörőben van az a nézet, hogy a lexikális egységek szemantikai leírásának nem a tudományos világképet kell tükröznie, hanem az adott nyelvben rögzült, az átlag nyelvhasználónak a mindennapi (naiv) tudását (Bańczerowski 1999: 188–95). Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az emberi gondolkodás nagymértékben metaforikus jellegű. A metaforák sokszor segítenek a valóság azon fragmentumainak a megértésében, amelyek hozzáférhetetlenek az emberi érzékek számára (Bańczerowski 2000: 50–73). Meggyőződésünk, hogy a világ nyelvi képének a rekonstruálása új fényt vethet nemcsak a nyelvi szemantika leírására, hanem a nyelvi mechanizmus működésére is.

SZAKIRODALOM

Bańczerowski Janusz 1998. A kommunikációs grammatika perspektívái. Nyr 3.

Bańczerowski Janusz 1999. A világ nyelvi képe mint a szemantikai kutatások tárgya. MNy 2.

Bańczerowski Janusz 2000. A kognitív nyelvelmélet mint a posztmodernizmus megnyilvánulása. Nyelvünk és Kultúránk. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának Folyóirata. Budapest. 109. kötet.

Lakoff, G.–Johnson, M. 1980. Metaphors We live By. Chicago, University of Chicago Press.

Lakoff, G.–Johnson, M. 1981. Conceptual Metaphor in Everyday Language. Philosophical Perspectives on Metaphor. Minneapolis, University of Minnesota Press.

Wierzbicka, A. 1971. Kocha, lubi, szanuje. Medytacje semantyczne. Warszawa.

Bańczerowski Janusz

SUMMARY

Bańczerowski, Janusz

The mechanism of word cooccurrences and the linguistic image of the world

Knowledge of the image of the world as it is encoded in a given language may be of great help in understanding the mechanism of word cooccurrences. On the other hand, the study of collocations in a broad theoretical framework may deepen our knowledge of linguistic categorisation and the axiological system of a language. The linguistic image of the world and the mechanism whereby words cooccur are interdependent. This idea is exemplified by the author via an analysis of a number of Hungarian set phrases like lyukas emlékezet ‘defective (lit.: leaky) memory’, elveszítette a türelmét ‘he lost his patience’, felrúgta a munkáját ‘he quit (lit.: kicked over) his job’, megszakította (vkivel) az ismeretséget ‘he broke off all relations (with sy)’. The author also points out that the study of collocations may provide useful information concerning the workings of the axiological system of a language. This point is confirmed by a number of attributive constructions analysed in this paper.

Következő cikk
Előző cikk
Tartalomjegyzék
Nyitólap
Keresés
Vissza

----------

{349} {350} {351} {352}