Előző cikk
Tartalomjegyzék
Nyitólap
Keresés
Vissza

Csakugyan „Speedez” meg „beSpeedez” a narkós?

Rácz Zsuzsa Kábítószeretet című megdöbbentő szociográfiai munkájában a nyomda igen különös „helyesírással” élt: „…be voltam Speedezve…” „…levezetjük a depressziót a Speedezés után.” „…ott már akkor ezerrel ment a Speedezés meg a bogyózás.” „…azóta is Speedeztünk meg bogyóztunk…” „Aztán elkezdtünk Speedezni.” „Először csak Speedeztünk, aztán jött a heroin…”

Nem ítéljük el a kábítósokat; segíteni, megmenteni szeretnénk őket. Hasonlóképp: nem ítélhetjük el a kiemeléses szavak írásmódját, mert jóhiszemű szerzői/nyomdai megfontolásnak köszönhető a nagybetű.

Ahogy a törvényben, úgy a jelenlegi (bármennyire részletes, alapos eligazítónak szánt) akadémiai helyesírásunkban (11. kiadás) is óhatatlanul előfordul az úgynevezett joghézag. Az összeállítókban – annak idején – talán föl se merült, hogy egyszer csak gond lesz még valaminek az írásmódjával. A legjobb szándék vezette a 164. szabálypont megszövegezőit, amikor az egytagú tulajdonnevek mindössze 4 – kétségkívül gyakori – képzős alakját illetően adtak eligazítást. Minden kisdiák tudja, hogy így a helyes – kis kezdőbetűvel –: móriczi, mikszáthos, buddhista, jozefinizmus. (Beszorozva természetesen akár száz meg száz analóg alakkal.) Igen ám, de a képzők száma jóval több 4-nél! Rá kell ébredni – és később okvetlenül bővíteni kell a szabálypontot, kiterjesztve a képzés lehetőségét, mindazonáltal a közös/azonos írásmódot is bemutatva –, igen: ugyanígy kicsi a kezdőbetű, ha például valakit marikáznak vagy jánosoznak; bármennyire ritka, de például a katitlanság/csabátlanság is gyötörheti az elhagyott szerelmest, barátot/barátnőt…

A tulajdonnevek legfrissebb – ezekké „előlépett” – hajtásai a márkanevek (193–194. p.). Elnagyolt, alig kidolgozott szabálytartomány ez. Mindenképp az előbbieknek, vagyis a személyneveknek a tanulságait kell itt is érvényesíteni. A Kábítószeretet című könyv a hazánkban legelterjedtebb szerek, drogok fölsorolásakor mindenütt nagybetűt használ: Extasy; Speed stb. Nos, ez utóbbi felszippantandó por márkanevéből képezte a szerző a cikk elején lévő mondatok kiemelt szavait. (Ige, igenév, főnév keletkezett.) Hadd szorgalmazzuk: inkább kisbetűsek legyenek! Tehát: speedezés, speedezve/-ni…

Utoljára hagytam egy kirívó formát ugyanezen tőből: „…ketten beSpeedezve olyan szexpartikat rendeztünk…” Diák voltam, a Hamletből feleltünk. Valaki súgni kezdett: „Fortinbras!” A tanár mérges lett: „Majd én megfortinbrasozlak, édes fiam!” Ugye, furcsa lenne nagy F-fel? Egybeírt igekötő esetén – után! – soha nem kezdődhet az ige nagybetűvel! Legyen ez íratlan – de még jobb, ha az AkH.-ba egyszer bekerülő – szabály!

Holczer József


Előző cikk
Tartalomjegyzék
Nyitólap
Keresés
Vissza

----------

{504}