ERKÖLCSI TARTALOM ÉS TÁRSADALMI MAGYARÁZAT

AZ ANALITIKUS MARXIZMUS PERSPEKTÍVÁJÁBÓL

ROBERT WARE

[ Cikk vége  | Jegyzetek | Summary | Bezárás ]

 

Karl Marx meg akarta változtatni a világot. Abban a korszakban a kapitalizmus hatalmasat lépett előre, de ez általában a természet és a társadalom pusztulásával járt, és különösen a munkásságnak került sokba. Igazságtalan, embertelen és irracionális rendszer volt, amelyet erkölcsi okokból kellett megváltoztatni. Marx tudta, hogy az a kapitalizmus, amelyet ő ismer nem változatlan és örökkévaló: addig is állandóan változott, s mint minden politikai-gazdasági rendszer, továbbra is változni fog. Ő meg akarta mutatni, hogy a változás a jobb irányába mutat. Ez volt Marx két fontos megfigyelése: hogy a kapitalizmus káoszt teremt, és hogy folyamatos változásban van.

Ez volt az a két ok, amelyek miatt Marx gondosan a XIX. századi kapitalizmus részletkérdéseire összpontosított, hogy tanulmányozza a változás törvényeit és mechanizmusait, és megértse, hogyan működik és fejlődik a kapitalizmus. Kutatásainak eredményei között a történelem korszakairól alkotott legáltalánosabb gondolatok váltakoznak az emberek közötti viszonyok legapróbb változásaival, különösen az emberek termelő életében. Marxot, Ollman szavaival élve, annak a "dinamikája" érdekelte, hogy "ki cselekszik, mit tesz, kivel teszi és miért".1 Marx következtetései között ott van az a nézet, hogy minden társadalom története az osztályharcok története, s az is, hogy a régi társadalmat egy olyan társulásnak kell fölváltania, "amelyben minden egyes ember szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének feltétele".2

Én így értem Marxot, és véleményem szerint alapvetően igaza volt, s ez így is marad. Az ő elmélete arról a hatalomról szólt, amellyel kisszámú tőkés rendelkezik az egyének nagy többsége és általában a társadalom fölött. Ő azt próbálta megmagyarázni, miért működik a kapitalizmus olyan pusztító módon, ahogyan működik, s hogyan akadályozza meg az embereket abban, hogy társadalmi ellenőrzésre tegyenek szert az életük fölött. Mint a legtöbben mások is a XIX. században, tudta, hogy a dolgok a társadalomban nagyon rosszul mennek, s hogy a termelő és alkotó embereknek szövetségben kellene hatalmat szerezniük. Azt általában föltételezték, hogy változásnak kell következnie. Marx célja az volt, hogy megvilágítsa a változást, keresse azt, s csatlakozzék a társadalom termelő tagjaihoz a társadalmuk fölötti ellenőrzés megszerzésében.

Azok számára, akik közülünk Marxot akarjuk követni a XX. században, alapvetően ugyanazok a társadalmi igények és az elméleti föladatok. A kapitalizmus megváltozott: de csak még pusztítóbbá vált, ha globális hatásait nézzük s a súlyos pusztulást a harmadik és a negyedik világban, azaz azokon a területeken, amelyeket már leromboltak és amelyeket most rombolnak le. Az emberek egy kis csoportjának a hatalma és a gazdagsága most nem egy nemzetre, hanem az egész világra hoz pusztulást. A hatások katasztrofálisak és katasztrófával fenyegetnek, amit akkor is világosan látunk, ha csak felületesen szemléljük őket. A kérdés az, hogyan változtassuk meg a világot és társadalmainkat: azaz hogyan szerezhetnek az emberek szövetségben ellenőrzést a politikai-gazdasági viszonyaik fölött. Az ilyen változások előidézése alapos kutatást igényel és annak részletes megértését, hogyan működik a politikai-gazdasági rendszer.

Ezt tekintem a marxizmus alapvető szerepének. Az analitikus marxizmus munkáját is ezen az alapon lehet megítélni. Szükséges lesz, hogy néhány szóval az analitikus marxizmusról beszéljek, de előbb egy megjegyzést kívánok fűzni ahhoz, amit az ideológusok "a kommunizmus és a marxizmus bukásának" neveznek. A (polgári) média megpróbál meggyőzni arról, hogy a marxizmus csődöt mondott, s hogy az a rengeteg ember, köztük számtalan intellektuel, aki hitt benne, túlságosan is naiv volt. Nem kétséges, hogy voltak kudarcok. Elsőként említeném az "élcsapat-pártokat", amelyek azonban — emlékezzünk csak — sehol nem szerepelnek Marx elméletében. (Sikerek is voltak egyébként, amelyeket érdemes lenne figyelembe venni, de most nem ez a témám.) S persze soha nem létezett semmiféle formája sem a "kommunizmusnak", így meg sem bukhatott egyik sem.

Mit mondhatunk arról, hogy a marxizmus megbukott? Túlságosan sok fajtája létezik a marxizmusnak ahhoz, hogy egyáltalán belekezdjünk a válaszba erre a kérdésre. De mit mondjunk Marxról? Rejtélyesnek találom, hogy olyan sokan, akiknek jobban kellene ismerniük, úgy gondolják, hogy az ő gondolatai hibásaknak mutatkoztak. Természetesen sok minden, amit Marx mondott, tévedés volt. Nem úgy tévedés, ahogy a polgári ideológusok kitartóan hajtogatják — mindamellett tévedés. Marx történelmi materializmusát milliárdféleképpen vonták már kétségbe. Az ő XIX. századi gazdaságtanának számos aspektusa a legjobb esetben is ingatag. Az osztályrétegződés szociológiája sokkal összetettebbnek látszik, mint amiről ő valaha is álmodott. A nemzetközi politikai-gazdasági rendszer sokkal integráltabb, mint ő valaha is elképzelhette. De mindezt már 1989 előtt is tudtuk.

Marx "marxizmusa" valójában túlélt számos problémát, zavart, tévedést és ellentmondást. Ez mindenekelőtt egy társadalomelmélet. Hol akad elmélet még, amely csak közel ilyen átfogó, termékeny és plauzíbilis, s kevesebb vagy kisebb zavarokkal jár? Gondolkodó emberekbe nem illene állandóan ismételgetve azt sulykolni, hogy "Marx tévedett". Hol van a jobb elmélet és hol vannak az érvek? Hangsúlyozni akarom azt az állítást, hogy minden elméletnek vannak nehézségei, különösen azoknak, amelyek a társadalom összetettségéről szólnak. Jobb tudományfilozófiára van szükségünk, amelyik megérti, hogy egy tudomány lehet termékeny, hozzávetőlegesen helyes, és mégis téves. Egy társadalomelmélet esetében az általános kérdés még inkább az, hogy mennyit tanulunk az elméletből annak a dinamikájáról, hogy ki cselekszik, mit tesz, kivel teszi és miért. Szerintem Marx messzire jutott abban, hogy elmondja nekünk, miként válaszoljunk erre a kérdésre. Az ő válasza alapvetően az osztályszerkezetről, a hatalomról és az ellenőrzésről szólt.

Nyilvánvaló, hogy bármely sikeres elmélet, mint a marxizmus is, különböző ágakra oszlik és változatos formákat ölt, amelyek közül némelyik sikeresebb, mint a többi. Ez a tudomány egészséges fejlődése, ahol a szerteágazó elméletek alkotó párbeszédet folytatnak. Természetes, hogy a marxizmus némelyik formája kevésbé vonzó, mint mások. Gondoljunk arra, hogy hány úgynevezett marxista van ma, aki arra késztetné Marxot, ha élne, hogy ismét így szóljon: "Én nem vagyok marxista. " Vajon ezt mondaná-e az analitikus marxizmusról is?

Ez megint nem egy kérdés, mert magának az analitikus marxizmusnak is szerteágazó formái vannak. Akad mégis néhány irányzat a nézőpontoknak ebben a családjában, amelyik különös elméleti és kritikai figyelmet érdemel, s ezek alkotják értekezésem tárgyát. Én analitikus marxistának tekintem magam, de meg kell majd világítanom és minősítenem kell majd a nézőpontom helyét a nézőpontoknak ebben a családjában.3

A világháború utáni kapitalizmus ellentmondásaira válaszul az angol nyelvű világ számos filozófusa és társadalomtudósa Marx munkásságához fordult, hogy radikális társadalomkritikát fejlesszenek ki. Voltak ilyenek azok között a filozófusok között is, akiket az analitikus filozófia szellemében iskoláztak, amelyik uralta az angol nyelvű filozófiát a XX. században. Az analitikus filozófusok az 1970-es évekig jóformán semmit sem mondtak Marxról. Általában úgy gondolták, hogy az ő eszméi kívül esnek a filozófia birodalmán, de mindenképpen túl vannak a gondos fogalmi elméletalkotás határain. Ezt nem úgy értették, mintha ő nem foglalkozott volna olyan témákkal, amelyek filozófiailag is kezelhetők, s ahogy a kapitalizmus ellentmondásai élesedtek, úgy merült föl egy ilyen megközelítés igénye.

Mint G. A. Cohen írja abban a munkájában, amely mintaértékűvé vált az analitikus marxizmusban,4 ő arra törekedett, hogy munkája megfeleljen "a világosság és a szigorúság olyan szabványainak, amelyek a XX. századi analitikus filozófiát megkülönböztető módon jellemzik". Hasonlóképpen fogalmazott Richard Miller: "az angol nyelvű filozófiának a részletekbe menő, elvont és képzeletgazdag analízis hagyománya révén hatalmas mértékben hozzá kell járulnia a marxista társadalomelmélethez".5 Én egyetértek ezzel az igénnyel, s ugyanúgy számos más filozófus is, akik Marx szövegein és elméletein dolgoznak. Ezek az analitikus marxisták a filozófia modern módszereit alkalmazzák Marx radikális politikai gazdaságtani elméleteire, de emlékeztetnünk kell arra, hogy ezek a módszerek nem azonosak a jelentés-analízisnek vagy a köznyelv filozófiájának a módszereivel. Maga az analitikus filozófia semmiképpen sem a filozófia egységes elvi alapokon nyugvó és zárt rendszert alkotó megközelítési módja. Messze vannak már az eredeti gyökerek: a logikai pozitivizmus, Russell vagy Wittgenstein, de változatlanul jellemző a világosság és a szigorúság magas követelményeket támasztó szabványa a részletekbe menő vizsgálatokban.

Ugyanakkor számos társadalomtudós alkalmazza diszciplínájának legkorszerűbb módszereit Marx munkásságára, s többnyire ugyanazon okból. Olyanok, mint Jon Elster (politikai tudományok), John Roemer (gazdaságtan) és Erik Olin Wright (szociológia) úgy írnak marxista témákról, hogy — Roemer szavaival élve — "a logika, a matematika és a modellalkotás modern eszközeit"6 használják. Az elméleti munkának ez a megközelítési módja teljesen eltér attól, amit a filozófusok között találunk, s noha a két megközelítés nem összeegyeztethetetlen, különbségek vannak érdeklődési körökben és irányulásokban. Az analitikus marxizmusban nem sok filozófus követné például a társadalomtudósok nagy többségét, akik hangsúlyozzák a racionális választás elméletét (a modern gazdaságtanban), s elfogadják a módszertani individualizmust, amely szerint minden valódi magyarázatnak az individuumokról alkotott terminusokban kell megfogalmazódnia. Sok teoretikus elveti az analitikus marxizmust a társadalomtudósok ilyen álláspontjai miatt, de ezeket az álláspontokat filozófusok is bírálják az analitikus marxizmuson belül.7 Ez egy fontos vitatott terület, de nem az egyetlen, amit föl kívánok vetni.

Ami a leginkább közösnek látszik minden diszciplínában az analitikus marxizmusban, az a dialektikus módszerek használatának nyilvánvaló mellőzése. Az analitikus marxizmust gyakran bírálják amiatt, hogy elhanyagolja, vagy éppen elutasítja a dialektikát, amit sokan a marxizmus elválaszthatatlan módszertanának tekintenek.8 Ismételten sokat lehetne mondani a marxizmusnak erről az izgató és örök kérdéséről, de most csak a legrövidebb megjegyzéssel siklom át rajta.9 Ide- tartozó megjegyzésem az, hogy sokan, akik úgy gondolják, hogy a dialektikus gondolkodás a marxizmus alapvető része, egyszersmind úgy vélik, hogy ez mindenki hétköznapi gondolkodásmódjának is része, hogy ez része az alapvető józan észnek, amelyik ennek révén gondolkodik kölcsönös összefüggésekről és változásról nagyobb struktúráknak (vagy egészeknek) az összefüggésében. Sőt, változásról gondolkodni a legnagyobb részletességgel való gondolkodást igényli a legapróbb részletekről, mint Marx mondta A tőke I. kötetének előszavában. Lehetséges, hogy vannak törekvések az analitikus marxizmusban a változás hangsúlytalanítására, de én nem látok módszertani korlátokat, s ezeket a tendenciákat ellensúlyozni lehet.

Engem egy másik irányvonal nyugtalanít, amelyikre nem vigyáznak: az erkölcsre és az értékekre való összpontosítás egy tendenciája. Véleményem szerint ez az irányulás csorbítja azt, amit én Marx marxizmusában az eredeti magyarázó törekvésnek tekintek. Nagyon is érdemes odafigyelni erre a moralizálási hajlamra, mivel hasonló tendenciák vannak és továbbra is lesznek a marxizmus számos más formájában is. Azonkívül a magyarázó és a normatív — vagy a politikai és az erkölcsi — nézőpont közötti viszony összetett és fontos, önmagában is figyelmet érdemel.

Mielőtt továbblépnénk, meg kell jegyezni, hogy az analitikus marxizmusban a filozófusok két elsődleges kutatási területe a történelmi materializmus és Marx erkölcs-fölfogása. G. A. Cohen Karl Marx's Theory of History című munkájában Marx materialista történelemfölfogására alkalmazta analitikus eljárását, s meggyőzően érvelt egy technológiai determinizmuson alapuló értelmezés mellett. Az általános vita, amelyik azóta erről a kérdésről folyik, Cohen részéről fönntartásokat eredményezett, a legtöbb analitikus marxista részéről pedig széles körű kételyeket. Sok kérdés vetődött föl arról, hogy vajon Marx valóban Cohen értelmezésének megfelelően kezelhette-e osztály és hatalom nagy fontosságú politikai kérdéseit.

Úgy vélem, hogy az a mód, ahogyan Cohen egybeolvasztja Marx történelemelméletét és szociológiáját, hatalmas nehézségeknek a forrása.10 A nagy történelmi korszakokra érvényes magyarázatok a legjobb esetben is csak nagyon vékony szálon kapcsolódnak azokhoz a fejtegetésekhez, amelyek egy adott történelmi korban a gazdasági viszonyoknak a tudatra és a társadalmi intézményekre gyakorolt hatását világítják meg. Az utóbbiban rejlik az, amit "szociológiai materializmusnak" nevezhetünk, amiben annak a mechanizmusát látjuk, hogy ki cselekszik, mit tesz, kivel teszi és hogyan, azaz az osztályhatalomét és az osztálystruktúráét. Így két probléma adódik: a kétely Marx történelemelméletével szemben és Marx osztálytársadalom-elméletének a mellőzése. Futólag meg kell jegyeznünk, hogy ennek ellenére sok hatásos fejlemény is született a történelmi materializmus tanulmányozásában, s hogy Erik Olin Wright és más analitikus marxista szociológusok fontos munkát végeztek az osztály és az osztályszerkezet kutatása területén.11

Természetes dolog, hogy a filozófusok a marxizmus és az erkölcs elmélete kérdésére összpontosítanak, hiszen az ő felségterületük mindenekelőtt az erkölcs elmélete. Az itt folyó vita éppen olyan érdekes volt, mint az, amelyik a történelmi materializmusról zajlott. Allen Wood tétele volt az első gyújtópont. Szerinte Marx az erkölcs elméletének kérdését egyszerűen a felépítményhez utalta, és végre ki kell dobnunk a moralitást, mint "avult frázis-kacatot".12 A vita folytatódik arról, hogy volt-e Marxnak morálteóriája vagy kellett volna-e lennie.13 Engem azonban nem maga a vita nyugtalanít. Egészében véve üdvös, ha Marx elméletének egy fontos részét vizsgáljuk, s nem az számít, hogy milyen nagy vagy milyen kicsi részletét. Ami engem aggaszt, az az elmélet és elméletalkotás gyújtópontja.

Making Sense of Marx című munkájában, amelyet gyakran az analitikus marxizmus paradigmájának tekintenek, Jon Elster azt állítja, hogy most "lehetetlen hagyományos értelemben marxistának lenni". "Igaznak és fontosnak" találja azonban a következő dolgokat, amelyeket Marxhoz vezethetünk vissza: "a módszertan, a szubsztantív elméletek és mindenekfölött az értékek".14 John Roemer egy újabb keletű munkájában határozottan "az etikai nézőpontból vett magántulajdonra" összpontosít a miatt a fontosság miatt, amit az emberek "az etikai szempontoknak tulajdonítanak".15 Richard Norman egy olyan marxizmust kíván, "amelyikben az értékek állnak a középpontban".16 Sokan vannak végül, akik annak a számbavételekor, hogy mi a marxizmusban a maradandó, rámutatnak a politikai agendára és "a kommunista jövő iránti elkötelezettségre".17 A marxizmus így magyarázó elméletből egy lehetőségről vallott puszta nézetté fokozódik le, s közben az embereket arra bátorítják, hogy vállaljanak elkötelezettséget egy jobb társadalomért. Nem igaz az, hogy ezekből az emberekből hiányoznak a törekvések arra, hogy magyarázatot adjanak, s összefüggést teremtsenek a változást elősegítő stratégiákkal és eszközökkel. Anélkül, hogy minden egyes esetben rámutatnék a részletekre, ezek azok a hangsúlyok és tendenciák az analitikus marxizmusban általában, amelyek aggasztanak.

Az nyugtalanít, hogy amikor az erkölcsiség a figyelem középpontjába kerül, az analitikus marxizmus arra hajlik, hogy mellőzze az "osztály" és a "hatalom" fogalmak magyarázó erejét és csak az erkölcsiséget tekintse a marxista politika alapjának és annak a magnak, amit a marxizmusból meg kell őrizni. Nem mehetek bele minden részletbe és érvbe annak tisztázása érdekében, hogy mi volt (vagy lehetett) Marx nézete az ő politikai gazdaságtana és az erkölcsiség közötti viszonyról. Csupán néhány különbségtételt fogalmazok meg és néhány kölcsönös összefüggést vázolok föl annak érdekében, hogy megmutassam, hogyan kellene vigyáznunk az erkölcsiségről való filozofálás tendenciáira.

Marx nyilvánvalóan a moralizálás ellen volt, azoknak a tevékenysége ellen, akik erkölcsi parancsok révén próbálták megváltoztatni a világot. Moralizálás az erkölcs-középpontú politika. A tőkés társadalom azonban osztályokra oszlik, s erkölcsi kötelezettségeknél sokkal többet kell igénybe venni, hogy legyőzzük azoknak a hatalmát, akik uralkodnak. Azok, akik moralizálnak, figyelmen kívül hagyják ezt, s a legjobb esetben is eredménytelenek. A moralizálás gyakran összekapcsolódik azzal a nézettel, hogy az erkölcsiség (időnként) alapvető a történelemben és a változás szociológiájában, azaz egy olyan nézet, amit moralizmusnak nevezhetünk. A moralizmus Marx történelmi materializmusának az ellentéte: az utóbbi szerint a gazdasági erők és struktúrák az elsődleges (nem kizárólagos) meghatározók.

Az, hogy Marx a moralizálás és a moralizmus ellen volt, semmi esetre sem összeegyeztethetetlen azonban egy olyan elmélettel a társadalomról és a társadalmi változásról, amely erkölcsi elvű, s én úgy gondolom, hogy magáé Marxé is pontosan ilyen. Kézenfekvő úgy értelmezni Marx fölfogását az erkölcsiségről, beleértve az erkölcsi parancsokat is, hogy ezeknek igenis van társadalmi szerepük, bár ez messze áll attól, hogy elsődleges legyen, amiként ez a felépítmény más oldalaira is igaz. Ugyancsak kézenfekvő, véleményem szerint, úgy gondolni, hogy Marx szerint — és helyesen — az erkölcsi értékelések és parancsok mindig az emberi társadalom részét fogják alkotni, beleértve bármely jövőbeli "kommunista" társadalmat is. Ezért tekinthetünk azzal a meggyőződéssel a jövőbe, hogy annak a társadalma felsőbbrendű és erkölcsileg jobb lesz. Ez a meggyőződés pedig szerepet játszhat az emberek motiválásában és a változás előidézésében. Marx történelmi materializmusa szerint azonban ez a szerep kicsi.

Az emberek nagy tömegének van már alapja arra a világban, hogy törekedjék a változásra. Elfogadom, hogy ma már nem igaz az (ha valaha egyáltalán igaz volt), hogy a munkások "csak láncaikat veszíthetik". Az azonban ma valószínűleg igazabb, mint Marx korában, hogy a munkások "egy egész világot nyerhetnek".18 Ez visszavezet a kiindulópontomhoz és az analitikus marxizmus irányzataival kapcsolatos aggodalmam gyújtópontjához. Nyilvánvaló, hogy a világ nagyon rossz, s hogy veszélyes és igazságtalan irányba változik. A tőkés centrum elszívja a szegény perifériák gazdagságát (beleértve a gazdag magban található gettókét is). Milliárdok élnek igen messze az amerikai munkások színvonalától, s bármiféle munkát elviselnek alapvető egészségügyi ellátásért. Szerte a világon minden országban kisszámú ember rendelkezik hatalommal sok fölött, termelésük ellenőrzése révén. Természetesen soha le nem záruló kérdés az, hogy melyik a legmegfelelőbb elmélet arról, hogy mi a rossz. Ez — helyesen — mindig a filozófiai kutatás tárgya marad.

A probléma azonban az, hogy meg kell változtatni a világot. Ehhez nekünk még többre van szükségünk az olyan magyarázó elméletből, amelyik nagyon összetett lesz, mert a tőkés politikai-gazdasági rendszer nagyon összetett. Nekünk precízebben kell azt tudnunk, hogy ki cselekszik, specifikusabban azt, hogy mit tesz és pontosabban azt, hogy kivel teszi. Marx elmélete hibás a specifikumok tekintetében, de minden elmélet az. Ezeket a specifikumokat kell éppen ezért kifejleszteni az osztályszerkezetről (vagy a társadalom hasonló formájáról) és az uralkodó hatalom természetéről. Ez az, ahol az analitikus marxizmus gondosan részletező elméletalkotása különösen fontos lenne. Nekünk sokkal többet kell tudnunk annál, hogy egy jobb társadalom lehetséges. Nekünk azt kell tudnunk, hogy mik azok a mechanizmusok, amelyek jobb társadalmakat tennének lehetővé, és egészen pontosan mik azok a kényszerűségek, amelyek a jelenkori társadalmakban a hatalmat kevesek kezébe adják. Az a hangsúly, amelyet Marx az osztályhatalom és a tőkés politikai-gazdasági rendszer részletekbe menő megértésének sürgősségére helyezett, még ma is helyénvaló.

Van egy hajlam az analitikus marxizmusban az erkölcs elméletének a hangsúlyozására. Ez rosszabb esetben oda vezet, hogy túlságosan nagy hangsúlyt helyezünk az erkölcsiségre a társadalom és a társadalmi változás megértésében, s ennek az eredménye egy hatástalan politikai gyakorlat. Kevésbé rossz, de még mindig szerencsétlen esetben azoknak a problémáknak a figyelmen kívül hagyásához vezet, amelyek a legfontosabbak a változás előidézésében, azon problémákhoz, amelyek annak a magyarázatában rejlenek, hogy miként működik a társadalom és hogyan lehet megváltoztatni. Az analitikus marxizmus semmi esetre sem áll egyedül azzal, ha rossz helyre helyezi a hangsúlyt a társadalmi elmélet megalkotásakor. Ez a marxista elméletben és gyakorlatban rejlő állandó kockázat. Megjegyzem, hogy néhány évvel ezelőtt például Mihail Gorbacsov mondta a következőket: "a nemzetközi politikának morális és etikai normákra alapozása élő követelménnyé válik"; Vadim Medvedjev pedig úgy fogalmazott, hogy az osztályszempontokat "az egyetemes emberi megközelítéssel" kell fölváltani.19 (Remélem, nem alkalmatlan módon ragadtam ki ezeket az idézeteket a kontextusokból.) A bennük kifejeződő nézet túlságosan is általános napjainkban, s legalábbis föladja Marx magyarázó törekvéseit. Véleményem szerint ezek a tendenciák sok kortárs marxista nézőpontjában jelen vannak, s nekünk föl kell figyelnünk ezekre, épp azért, hogy megváltoztassuk gondolkodásunkat — abból a célból, hogy megváltoztassuk a világot.

(Az angol nyelvű kéziratból fordította: Keresztes György)

 

SUMMARY

[ Cikk eleje |   Cikk vége  | Jegyzetek | Summary ]

 

Moral Content and Social Explanation from the Perspective of Analytical Marxism

Karl Marx wanted to change the world. In his day, capitalism had made great strides but with devastation of nature and society in general and enormous cost to the workers. It was an unjust, inhumane, and irrational system that on moral grounds had to be changed. Marx also knew that the capitalism, with which he was familiar, was not immutable and eternal. It had been constantly changing and like all politico-economic systems would continue to change. He wanted to show that the direction of change was for the better.  These were  the  two important observations for Marx: capitalism created chaos and it was constantly in flux.

For these two reasons, Marx carefully focused on the details of 19th century capitalism in order to study the laws and mechanisms of change — to see how capitalism worked and how it developed. The results of his investigations varied from the most general ideas about epochs in history to the most detailed changes in relations between human beings, especially in their productive lives. His interest was, in Ollman's terms, in "the dynamics of who is doing what to whom and why". Marx's conclusions included the view that the history of all society is the history of class struggle and that the old society should be replaced by "an association, in which the free development of each is the condition for the free development of all".

This is the way I understand Marx, and in my view he was and remains basically right. His theory was about the power of a small number of capitalists over the great majority of individuals and the society in general. He attempted to explain how capitalism worked in the devastating way it did, and how it prevented people from having a modicum of social control over their lives. Like most everyone else in the 19th century, he knew that things in society were badly wrong and that productive and creative people in association should take power. That change should come was presupposed. Marx's goal was to explain, to seek change, and to join the productive members  of  society  in  taking control over their society.

There is a tendency in analytical Marxism to emphasise moral theory. At worst, that leads to the overemphasis of morality in the understanding of society and social change and consequently to an ineffective political practice. Less bad but still unfortunate, is the neglect of the problems that are most important to bringing about change, i.e. the problems of explaining how society works and how it can be changed. Analytical Marxism is by no means alone in misplacing the emphasis in social theorising. That has been a constant hazard in Marxist theory and practice.I hope I have not quoted them inappropriately out of context, but the view expressed is all too common these days, and it abandons at least Marx's explanatory aspirations. In my view, there are these tendencies in many contemporary Marxist perspectives. We should be sensitive to them in order to change our thinking-in order to change the world.

 

JEGYZETEK

[ Cikk eleje |   Cikk vége  | Jegyzetek | Summary ]

 

1 Ollman, Bertell: Dialectical Investigations, Routledge, New York 1993, 128. o. Vissza

2 Marx - Engels: Kommunista Kiáltvány. Vissza

 

3 Az analitikus marxizmus teljesebb tárgyalását lásd Ware, Robert: "How Marxism Is Analyzed: An Introduction", in Ware, Robert - Nielsen, Kai (eds.): Analyzing Marxism: New Essays on Analytical Marxism, Canadian Journal of Philosophy, Supplementary Volume 15, Univ. of Calgary Press 1989, 1-26. o. Vissza

4  Cohen, G. A.: Karl Marx's Theory of History: A Defence, Clarendon Press, Oxford 1978, ix. o. Vissza

5  Miller, Richard: Analyzing Marx: Morality, Power and History, Princeton Univ. Press 1984, 6.o. Vissza

6 Szerkesztői előszavában az Analytical Marxism c. kötethez: Cambridge Univ. Press 1986, 1. o. Vissza

7 Az analitikus marxizmus ilyen okokból történő elutasítását találjuk Ernest Mandel cikkében, in Ware-Nielsen (eds.): Analyzing Marxism. Bírálom a módszertani individualizmust ugyanehhez a kötethez írott előszavamban. Lásd még Richard Miller bírálatát "Methodological individualism and social explanation" c. cikkében, Philosophy of Science 45 (1978), 387-414. o. Vissza

8 Ilyen értelmű bírálatra lásd Sean Sayers, in Ware - Nielsen (eds.): Analyzing Marxism Vissza

9 Mégis említem, hogy fölriasszam a bírálókat, akik meg akarják fontolni azokat az összefüggéseket, amelyek lényegesek lehetnek. Kicsit részletesebben tárgyalom a vitapontokat Ollman Dialectical Investigations c. művéről írott recenziómban, Canadian Philosophical Reviews, megjelenés előtt. Vissza

10 Lásd Cohen, G. A.: History, Labour and Freedom: Themes from Marx, Clarendon Press, Oxford 1988, 176 skk. o. Vissza

11 Lásd Wright, Erik Olin: Classes, Verso, London 1985, és Wright, Erik Olin et al.: The Debate on Classes, Verso, London 1989. Wright valószínűleg korrekt, amikor az "intranzigensebb marxisták közé" számítja magát az analitikus marxizmuson belül. (Wright, Erik Olin: "What is Analytical Marxism", Socialist Review 19, 4 (1989. október-december), 50. o. Vissza

12 Idézve "A gothai program kritikájá"-ból. Lásd Wood, Allen: "The Marxian critique of justice", Philosophy and Public Affairs 1 (1972), 244-282. o. Vissza

13 A témával foglalkozó fontos munkák közül lásd Nielsen, Kai: Marxism and the Moral Point of View, Boulder CO, Westview Press 1989, és Geras, Norman: "On Marx and justice", New Left Review 150 (1985. március-április), 47-89. o. Vissza

14 Elster, Jon: Making Sense of Marx, Cambridge Univ. Press 1985, 531. o. Vissza

15 Roemer, John: Free to Lose: An Introduction to Marxist Economic Philosophy, Harvard Univ. Press, Cambridge/Mass. 1988, 7, 13. o. Vissza

16 Ware-Nielsen (eds.): Analyzing Marxism, 61. o. Vissza

17 Lásd Levine, Andrew: "What is a Marxist today? ", in Ware-Nielsen (eds.): Analyzing Marxism, 49. o. és Nielsen bevezetője a Marxism and the Moral Point of View c. kötethez. Vissza

18 Idézve a Kommunista Kiáltványból. Vissza

19 Az idézetek Mészáros Istvántól átvéve: "Marxism - Politics - Morality", Monthly Review 45, 2 (1993. június), 31, 29. o. Vissza

 

[ Cikk eleje | Jegyzetek | Summary ]