Arról, hogy mi a normális (részletek): 2/3

Valahol nagyon mélyen, pontosabban valahonnan nagyon mélyről, parányi felhangokkal, nincs benne semmi kontraszt, akár monotonnak is nevezhetném.

Miközben ülök egy csiga előtt. Kikívánkozik belőlem. A csiga is kihozhatta, de az is lehet, hogy egyszerűen kortünet. Még ha legalább az út közepén lennék! De nem vagyok, mert még nem néztem elég rajzfilmet. Igyekszem pótolni a hiányosságaimat, de mindig közbejön valami. Például ez a csiga.

Morgok.

Nem mély állati elszántsággal, hanem ugyanolyan emberivel. Céltalanul.

Nevetséges helyzet, főleg a csigára nézve. Meg is próbál lógni előlem, nem szimpatizál. Pedig én már azt hittem, betársul, de sajnos tévedtem.

Ö biztos nem egymagában szokta csinálni az ilyesmit, mint én. Egyedül még ez is szaporátlan.

Morgok.

Legalább tíz ember helyett. Így hát képviselő vagyok. Megviselt, olyannyira, hogy a képet is elhagytam már. Kitartó vagyok, mert úgy hallottam, az dicséretes.

Morgok. Le se tudok szokni róla, úgy belém rögződött.

Pedig unom már…

Csigák nyáladznak át az agyamon, békákkal táncolok.

– Légy csendben!

Összerezzenek. A hang kirángatott, felrángatott. Álmom a közepén befeketedett. Nem is próbálom meg értelmezni, tudom, ez a vállalkozás meghaladná értelmi képtelenségeimet. Most kínlódhatok, hogy tartsam távol magam tőle. Rázogathatom a fejem. Nem, nem történt semmi. Azaz nem velem történt, tehát nem fontos. Nem, nem is akarok hallani róla. Miért törődjek vele? Nem nekem való. Ne döfködd az oldalamat, mert kiváglak, mint a csigát nyáladzni! Nézzünk oda!

Felháborodásomnak se értelme, se egyebe.

Zavarom érthető.

Felsőbbrendűségét elismerem, épp csak nem hajlongok előtte. Megadom, ami kijár neki, és persze előkészítem a talajt alapos megmunkálással, mélyszántással, hogy minél kedvezőbb körülményeket biztosítsak a fogantatásához. Én csak bábáskodni tudok. Még a pólyát se fogadja el tőlem, sem az ingyenes nevelői szolgálatot. Néhány önzőbb pillanatomban ezt sérelemnek érzem, de egyébként belátom helyességét és jogosságát.

Álmomban vissza-visszatérek régi önmagamhoz. Nem fogad jól, néha meg sem jelenik személyesen, csak egy csigával képviselteti magát. Csodálkozva és értetlenkedve, de beletörődök helyzetembe.

*

Arra ébredtem, hogy valahonnan felülről hangos, erőszakos hangokat hallok. Felpillantottam: egy hangszóró volt a falba beépítve – eddig nem is tudtam róla – abból szűrődtek ki a hangok. Nemsokára felismertem a tulajdonosukat is, Mr. Doktort. Folyamatosan beszélt, úgy tűnt, felolvas valamit, hallgattam, és szép lassan eljutott a tudatomig, hogy az én lapjaimból olvas. Gőzöm sincs, mikor szedhette ki őket a fiókomból. Jó tolvaj lenne, meg kell mondjam neki.

A szöveg elég idegennek tűnt, távolinak, mintha utólag valaki átírta volna, csak egy-két részlet juttatta eszembe, hogy ezt a sötétítést tényleg én vittem fel arra a lapra:

„Emlékszem még arra a szobára. Szerves része volt egy sisakrostélyba tűzött katángkóró, ami igen előkelő helyen volt, mintegy jelezve gazdája lojalitását. Volt itt továbbá bronzkori ekeszarv is, vasból, mert az ide nagyon kell. És még mi nem volt.

Hát még a gazdája mi nem volt? Mert volt már például tank, és ácsceruza, de cipőpasztává nem sikerült előlépnie, ez frusztrálttá tette. Tán épp ezért tudta mondani Bélának, a szobában kujonkodó árvapapagájnak oly nagy vehemenciával, hogy:

– Pofa be, Béci, mert megkeserítlek!

Erre Béci általában a pofáját be, de amikor nem, akkor nem, s olyankor aztán tovább visszhangzott a ház a “dugulj el, dugulj el” szlogentől. És ebből aztán nem engedett.

Nagyhangút elég sűrűn látogatták, elsősorban a köszvény, és a májcirrózis, így nem lehetett oka panaszra. Alkalma sem. Ennek megfelelően elég zsúfolt volt a programja, mert mindig alaposan felkészült a látogatók fogadására, mint ahogy egy jó keresztényhez illik. Előmelegítésül beszélgetett Bécivel, hogy majd kellemes modorú társalkodó legyen. Nem célom tolmácsolni társalgásukat, de a hangulat érzékeltetése végett ennyi végképp szükséges:

– Eriggy’ má’ onnan, Béci, me’ letöröm a derekad!

– Dugulj el, dugulj el! (stb.)

Érdekes módon a szoba mindezt türelmesen viselte (apró kirohanásokat nem számítva). Talán azért, mert tudta, mindent egybevéve életképes triót alkotnak együtt, ami nem elhanyagolható tényező.

De aztán újra megjöttek a vendégek, s ez alkalommal az Istennek se akartak távozni. Addig-addig, hogy Béci és a szoba egyedül maradtak.

Ezt aztán sajnálták is. Erősen.”

 

Csend lett. Még egy halk kattanás hallatszott a hangszóróból, aztán semmi. Mr. Doktor elhagyta az állását. Szerintem elbújik valahova, és kiröhögi magát.

Meglepetten hallgattam. Milyen dolog ez? Nevetségesnek éreztem magam. Gennyes a sztori, Béci az egyetlen fénypontja, aki beszél, beszél, mint én, mint én. A többit nem vállalom.

És milyen szigorú volt Mr. Doktor hangja! Úgy éreztem, becsapott, átvert. Légy engedelmes, jó, na itt az eredménye! Ki lettem teregetve. Közszemlére. Felkínált darab a kukkoláshoz. Kár, hogy nem voltam drámaibb, szenvedélyesebb, manapság az a menő. Csak annyit kellett volna bemondjon előre, hogy “BBC jelenti”, s akkor nyugodtan lehetett volna sugározni rádióadásként is. Engem! Tán be is lett mondva, mielőtt felébredtem… Ki lettem passzolva az éterbe. Bosszúból jött, hogy belefurdaljak magánrádiósom lelkébe. A kis kéjenc! A szadista! Szigorúsága mögött biztos vigyorgott felolvasás közben, s lelki szemeivel gyönyörködött abban, hogy én csak hápogok sápatagon. Feküdne csak ő itt… Kitakarnám én…!

Nemsokára bejött Fehérke, és elsuttogta, hogy Mr. Doktor azért olvassa fel amiket írtam, hogy sokkoljon vele. Szembesítésnek nevezik ezt, Mr. Doktornak komoly céljai vannak vele, sokat vár tőle. Számíthatok rá, hogy a felolvasás még sokszor meg fog ismétlődni.

Még azt is mondta Fehérke, hogy ezután legyünk szövetségesek, ne csak barátok (nem tudtam eldönteni, komolyan gondolja-e!), és hogy Mr. Doktort ne vegyem túlságosan komolyan, aki szerint a lapjaim alapján ítélve még sok baj van velem, egyetlen remény az, hogy a felolvasások során erre rájövök magam is, és segítek neki. De ne essek kétségbe, fejezte be Fehérke, nem enged Mr. Doktor hatása alá kerülni, mert tudja, hogy jó fiú vagyok. Miközben ezeket mondta, mélyen a szemembe nézett, amivel teljesen összezavart. Mi az, hogy jó fiú vagyok? Miért nem akarja, hogy Mr. Doktor hatása alá kerüljek? (Bár szó, mi szó, én sem akarom.)

Csak rázogattam a fejem, és végképp nem tudtam, hányadán állok magammal, sőt azt sem, hogy magammal állok-e valahányadán.

*

Impresszum   -   Szerzői jogok