Kis va(j)dmagyar 8.

 
                                              H. A.-nak
 
Hetek alatt szűntem meg.
Nem mentem el nyaralni, nem fizettem be hosszú hétvégére wellness hotelba. Nem hagytam el a lakást, Anna barátnőm vásárolt be, hozott ezt-azt. Szinte csak vele találkoztam, néha a szomszédokkal is, amikor esténként meglocsoltam az erkélyen levő muskátlikat. Egyedül a muskátlikra figyeltem, velük törődtem, igaz, a szabadkai haverom tanácsára, aki azért csak tudja, mi az élet, ráadásul kockahasa is van, naponta tornáztam. A Youtube-on kerestem néhány videót, gyorsan megtanultam a gyakorlatokat, aztán ment magától az egész. Sokat olvastam, keveset írtam. A barátom, aki nő, kezdetben hobbikat javasolt nekem, de ezekről (hosszabb megfontolás után) lemondtam. Nekem elég az olvasás. 
Apámmal órákat beszélgettem Skype-on. Apámmal, aki azt mondta, regényt ír a tatáról, de az én nevem alatt fogja megjelentetni. A szív és a tejesember, ez lesz a címe, és többek között a frusztrációkról fog szólni. „Ha minden csak frusztráció, akkor a testvéri szeretetért élünk”, ezt apám mondta. Az erkélyen a muskátlik a nagy hőségben kókadoztak, egyik napot a másik után élték túl, hittek, bíztak bennem. Locsolok, ennyi bennem a testvéri szeretet, ezt kellett volna válaszolnom apámnak. Testvéreim (a három cserepes muskátli) időnként virágba borultak, csak én nem virágoztam, pedig rendesen ettem, rendesen ittam, és még sokat is aludtam. 
Anna barátnőm azt mondta, a nagybátyjának, aki amúgy egy normális ember, azon túl, hogy képtelen megnősülni, van egy irtó nagy parája. Ferdinánd az OTP-ben dolgozik és 42 éves, de csak huszonéves nőkkel hajlandó barátkozni. Vagy fél évvel ezelőtt Anna barátnőm arra lett figyelmes, hogy a nagybátyja éjszakánként előveszi a kamaszkorában több éven át vezetett naplóit, és a kitépett lapokat vékony csíkokra szeleteli, majd megeszi. A naplók persze gyorsan elfogytak, utána kerültek elő a családi okmányok, melyeknek Ferdinándra vonatkozó részei szintén a gyomorsav martalékává váltak. Anna azt mondja, a nagybátyja most ott tart, hogy a bankkártyáját reszelgeti, melynek finom morzsalékait ügyetlen elterülő mozdulatokkal a zabpelyhébe szórja bele. Nem kérdés, végül a banki papírok kerülnek terítékre, melyekről vékony pengével az aláírását vágja majd ki. Apám szerint ijesztő egy érzés lehet folyamatosan a megsemmisülés ellen dolgozni, nem mondom neki, a lánya is ezt teszi. 
A Youtube-on valamiért kapásból Rubint Réka gyakorlataira kerestem rá elsőként, noha az összes ismerősömnek negatív véleménye van a nőről. „Túl izmos a teste, idegesítő a hangja, buta”, ilyesmiket mondanak, az egyik egyetemi tanárom meg azt, hogy „Vérciki”. Én igazat tudok nekik adni, de a fenekem és a combom mégiscsak feszesebb lett, mióta az ő edzéstervét követem. Arról nem is beszélve, hogy a hasam is laposabb, és újabban látszik rajta némi izom is. Naponta kell tornázni, ez a szabadkai haverom véleménye, aki a rendszeres tornázásnak köszönhetően vagy húsz kilót leadott.
Korábban eléggé idegesített, hogy gyorsan átragad rám mások hülyesége. Ha Anna barátnőm nem mesélte volna el a nagybátyja paráját, biztosan kevésbé féltem volna én is a megsemmisüléstől, de így, közel a harminchoz, nem árt, ha belátom, magam miatt soha nem hibáztathatok másokat. Anna barátnőm felelősségteljes felnőtt, aki, mióta párkapcsolatban él, sokkal több tejet iszik. A tej fontosságát persze én évekkel ezelőtt már felismertem, de akármit csinálok, egyszerűen undorodom az ízétől, akár házi, akár bolti tetrapakos. „Gyakorlatod persze nem sok van, de véleményed az igen”, ezt Anna barátnőm mondta.
Azt írtam apámnak Skype-on, hogy A szív és a tejesember jó cím, és utána három felkiáltójelet raktam. Valójában irtóra irigykedtem rá, mert nekem nehezen megy a címadás. Az egyik egyetemi tanárom, aki szintén szenved ettől, dalszövegekből idéz, így oldja meg, nem is értem, miért nem követem a példáját. „Barna vagy szőke nő”, ezt gépeltem a fehér lapra, utána kimentem az erkélyre meglocsolni a muskátlikat, már szomjasak voltak. A beszédhibás pasas az udvart söprögette, felém intett, a szemem sarkából is láttam, mennyire fixíroz. A beszédhibás pasas feje enyhén megremegett, kezével a söprű nyelébe kapaszkodott, nyár volt, forróság, én meg direkt a legrövidebb ruhámban locsoltam a muskátlikat. Mit tagadjam, szeretem azért, ha néznek.
„Az egész bérház tudja, hogy te vagy a szíve csücske”, ezt Anna barátnőm mondta, akinek persze már számtalanszor elmeséltem, a beszédhibás pasas esetében hogyan kovácsoltam előnyt abból, hogy szőke nő vagyok. Ő vitte ki a szemetemet. Szerda esténként jött, szabadkozott, zavarban volt, és távozáskor mindig megsimogatta a vállamat. Először szóvá akartam neki tenni, hogy az érintés nem játszik, de rá kellett döbbennem, jólesik, ahogy a vállamra teszi azt a nagy, erős kezét. Elernyedtek az izmaim.
Nem hagytam el a lakást, helyettem Anna barátnőm vásárolt be. Hozott ezt-azt, tetrapakos tejet, utóbbit a beszédhibás pasasnak passzoltam tovább. Nem értette, hogyhogy nem szeretem a tejet. Tudtam, ez volt az utolsó alkalom, többé nem viszi le a szemetemet, pedig, ez nem kérdés, a szíve csücske voltam. Kétségbeesésemben az egyik egyetemi tanáromnak írtam levelet, „Apám regénye a tatáról fog szólni. De leginkább a tejről. Az én nevem alatt fog megjelenni. Soha nem fogom elolvasni. Én undorodom a tej ízétől”. Napokig nem kaptam választ. Miközben Rubint Réka gyakorlataitól feszesedett a fenekem, a combom, a hasam, Ferdinánd, Anna barátnőm nagybátyja a banki papírokról az aláírását vagdosta ki. Mennyire fárasztó a megsemmisülés ellenében végzett munka, erre gondoltam, apám regénye újabb fejezetekkel bővült, a tata élete megállíthatatlanul folyt ki a papírra. A szív és a tejesember. A frusztrációk igaz története. Halvány kartonborító, rajta lesz a nevem, ugyanaz a vezetéknév, mint az apámé és a tatáé.
Amikor Anna barátnőm újabb tetrapakos tejet pakolt a hűtőmbe, a Gmailembe új levél érkezett. Az egyik egyetemi tanárom zeneszámot küldött. „Erre jó lesz majd tornázni”, mondtam Anna barátnőmnek, noha tudtam, hiába már Rubint Réka, a zeneszám lepukkant vidámparkja, a lakókocsis öltöző, a teheneket fejő csinos lányok vagy akár a testvéri szeretet, előbb vagy utóbb úgyis megszűnök.
 
 

Impresszum   -   Szerzői jogok