Vadállatok

 
Nem emlékszem már, hol olvastam, csak arra, hogy mélységesen felháborított az a kijelentés, miszerint megvan a lehetősége annak, hogy Totth Benedek regényét egyesek egyszerű tiniregényként könyveljék el. Ez még feltételezés szintjén is badarság szerintem, mert egy regény korosztályos belövését nem az dönti el, hogy a szereplői hány évesek, hanem sokkal inkább az, hogy milyen szinten, mennyire őszintén és mélyrehatóan tárgyalja a problémáikat. Épp ezért Totth Benedek Holtversenye* teljes mivoltában „felnőtt” és szépirodalom, semmiképp sem sorolható semmilyen aspektusában a lektűr műfajába tartozó tiniregények közé.
 
A szerzőt eddig műfordítóként ismerte az olvasóközönség, nevéhez fűződik például több Cormac McCarthy-regény magyarra való színvonalas átültetése. Talán ennek tudható be, hogy prózáján markáns nyomot hagyott az észak-amerikai írók nyelvezete és stílusa. A Holtverseny leginkább olyan, mintha J. D. Salinger a Zabhegyező írása közben Chuck Palahniuk hatása alá került volna. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a Holtverseny nem egyedi mű: mivel Magyarországon, és azon belül is egy vidéki városban játszódik, igenis megvan a maga saját, markáns íze.
 
A szerző nem sokat teketóriázik: már az első fejezetben megadja a mű alaphangulatát. Egy mezei úton száguldoznak hőseink, ereikben vadul pörög a cucc meg az alkohol, aztán Kacsa, a sofőr későn kapja félre a kormányt, és az elütött ember már ott is hever a földön. Az áldozatot otthagyják, de tettüknek semmi következménye nincs, és hőseink eszerint működnek az egész cselekmény során. Durva, látszólag felületes világban élnek, szinte kizárólag állati igényeik vannak: evés, ivás, drogok, szex. A lányok szexuális tárgyak, akiket lazán meg lehet ujjazni az úszómedencében, vagy bárhol térdre lehet kényszeríteni egy kis orális etyepetyére. Az egyetlen értelmes dolog, amivel a szereplők foglalkoznak, az úszás. Sportszerűen űzik, és ugyanolyan gyorsan és lélekszakadva száguldanak át az életen, mint a különböző váltókon. Találó metafora ez a regény világára, hisz a való életben is elég egy rossz mozdulat, és könnyen megfulladhatsz, pláne, ha olyan arcokkal barátkozol, mint az újgazdag és pszichopata Kacsa.
 
Prűd olvasóknak semmiképp sem ajánlott ez a könyv, különösen a nyers humora miatt. Egyik kedvenc részem az volt, amikor az elbeszélő kizárólag a hecc kedvéért bekeni pirospaprikával Kacsa szilikoncsöcsű anyjának vibrátorát, majd vigyorogva figyeli az eredményt. Egyébként nem kizárólag kamasz hőseink, de a „felnőttek” is meglehetősen „amerikaiasak”. Ez azonban nem zavaró, mindössze azzal szembesíti az olvasót, hogy tetszik vagy sem, mennyire átszivárgott hozzánk is ez az életvitel.
 
Az a fajta könyv ez, amit fel kellene venni a gimnáziumi osztályok kötelező háziolvasmány-listájára. Persze sokaknál kiverné a biztosítékot, de meggyőződésem, a diákok imádnák. Végül is róluk szól, és mi a legfontosabb, ha nem az, hogy valahogy visszataláljanak az olvasáshoz? Ezt márpedig nem Jókaival meg Csongor és Tündével, hanem a Holtversennyel lehet elérni.
 
A remek mondatalkotásnak és a pörgős cselekménynek köszönhetően emlékezetes és letehetetlen olvasmány lett a Holtverseny. Alapos, szépen megcsinált próza, látszik, hogy sem a szerző, sem a szerkesztő nem sajnálta az időt rá. Egyetlen pici hibát találtam benne, egy „karakterkövetkezetlenséget”: ha az elbeszélő annyira kiborul, amikor elütik az első fejezetben azt az öregembert, akkor néhány napra rá, amikor felolvasnak egy ezzel kapcsolatos újsághírt, miért tud bármilyen érzelmi kibillenés nélkül elmenni a dolog mellett? De ez csak egy apróság, ami talán az én szőrszálhasogatásom, hisz beszéltem másokkal is a regényről, és nem vették észre. Zolika halálát is erősnek éreztem egy picit, de ezt inkább a megdöbbenés miatt, mert ahogy utólag visszagondoltam, a folyamat az első lapoktól kezdve el van indítva, mind a cselekmény-, mind a jellemrajzok szintjén alapos építkezés történik ebben az irányban, legalábbis a sorok között, mert Totth Benedek semmit sem rág az olvasó szájába. Külön öröm, hogy olvasás közben többször eszembe jutott, mennyire filmszerű ez az egész, és mit ad isten, már tervben is van a filmadaptáció. Erős karakterek és tűpontos akció, reméljük, hogy a mozivásznon is megnézhetjük valamikor ezeknek az elveszett kölyköknek a kálváriáját.
 

Képek

previous pauseresume next
1 / 1

Impresszum   -   Szerzői jogok