Ady és Léda megismerkedésének története: 2/2

 
Néhány nappal egy újabb pesti útja előtt, szeptember 17-én Ady féltékenységtől zaklatottan ismét levelet ír Lédának: „Csókolom a kezét, s kívánom, ne érezze soha azt a megbolondító kínt, amit én most érzek. […] Bolond vagyok, s meg fog talán bocsátani. Édes, gyötrelmes Mindenem, vigyázzon magára önmagáért. Mondtam már Magának, hogy hitványnak tartom R[adó]t. Bebizonyosodott. Valósággal publikálta, hogy ő B[ognár]t felvitte, és összehozta Magával. Az egész város beszéli az ő nyomorultsága folytán, hogy Sch[wartz] Ferenccel együtt ma Magánál lesz fent Budapesten, s pár nap múlva V[árady] Zsigmondot viszi el. Olyan gyalázatosan szabadjára engedte ő e híreket, hogy kétségbe ejt rágondolni. Megbolondulok. Kérem, vigyázzon. […] énrám, szegény bolondra, ne haragudjék. Hiszen a megőrülésig imádom…”
 
Szeptember 19-én, szombaton végre választ kapott Ady. Ez a levél nem maradt meg, de a költő aznapi válaszleveléből arra következtethetünk: az asszony azzal magyarázhatta, hogy nem írt addig, mert nem kapta meg Ady előző leveleit. Hogy ez nem így volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Adynak ezek a levelei fennmaradtak. Egyébként Léda a későbbiek során is gyakran élt ezzel a kifogással, amikor hosszabb ideig nem válaszolt. Ady válaszlevelében megköszönte, hogy Léda írt, s az asszony levele némileg megnyugtathatta.
 
Tudjuk, hogy a következő vasárnap ismét Pesten volt Ady, ugyanis miután ledolgozta a hétfői napot, szeptember 22-én, kedden éjjel az útját felidéző levelet írt. Ebben mintha oldódott volna bizonytalansága. Lédának talán sikerült lecsillapítania Adyt, jelentéktelennek tüntetve fel hódolóinak szerepét. S már az asszony is más szemmel nézhette a fiatal poétát, akinek e második vasárnapi látogatása idején megjelent az újabb Léda-verse Strófák címmel a Nagyváradi Napló vasárnapi számában. E levélben Ady megírta azt is, hogy Halász megkérdezte tőle: elárulta-e őt és az asszonyt? Fehér pedig kérdezősködés nélkül kijelentette: felmegy Budapestre, hogy megkeresse Lédát. Halász kérdése arra utalhatott – ami nyílt titok lehetett újságíró körökben, s amit Ady is tudhatott –, hogy Halász Lajos és Fehér Dezsőné hosszú idő óta szerelmi viszonyt folytatott, de Halász nem szerette volna, ha erről Léda is tudomást szerez. Az, hogy Ady beszámolt erről levelében, jelzi: Léda tőle vagy mástól, de már tudomást szerzett a történtekről. Hogy a Fehér Dezső budapesti útjának is e szerelmi háromszög tisztázása volt a célja, azt csak sejthetjük. Szeptember 22-i levele záró részében Ady visszatér Radóra: „…fájt, hogy Maga nem kímélt meg attól a föltevéstől, hogy Radó megteheti magával is azt, ami az ő módszere és úzusa. Érti és érzi az én disztinkciómat? Ez se nem gyanú, se nem féltékenység, s nem okvetetlenkedés. Én akarom, hogy Maga nekem az Illúzió maradjon, a legmagasabb fokú. És így lesz, mert így akarom – még maga ellenére is…”
 
Szeptember 23-án írt levelében amiatt aggódik, hogy Radó ismét a fővárosba utazik. Tudatja azt is, hogy Lédáról már nem pletykálnak a városban. Ebben a levélben olvasható: „Én az akarok lenni, aminek Maga akar engem.” Másnapi keltezésű levelében ismét kétségek gyötrik az asszony miatt, de a fő téma ismét Halász és Radó. Ugyanebben olvasható: „…borzasztó hajsza az, ami lelkemben újra és újra megindul. Folytonos kérdés, folytonos nyugtalanító sejtés. A leggyakoribb, hogy vajon milyen helyet foglalok én el a Maga lelkében? Könnyen letaszíthat, ledobhat e helyről?…”
 
„Hogy én mi s milyen vagyok? – írja Ady szeptember 25-én. – Szinte magam sem tudom. Egy kissé túlteng bennem az értelem, no meg a fantázia is. De most mindkettőt Maga dirigálja, s érzem, hogy egész sorsomat is. Hogy mi s milyen leszek? Aminek s amilyennek Maga akar…” Ugyanebben a levélben beszámol arról is, hogy másnapra egy példány elkészül a kötetéből, amit Lédának szánt. Ez volt a Még egyszer.
 
Két nap múlva ismét Budapesten van, ahol ismét szenvedélyes összetűzések lehettek, főleg Adynak Radó és Halász miatt keletkezett kételyei, féltékenysége okán. Erről árulkodik a költő szeptember 29-i második levele, amelyben bocsánatot kér Lédától. Azért is aggódik, mert azt a hírt kapta, hogy az asszony beteg, emiatt aznapi első levele tele van aggodalommal, de továbbra is téma Radó és Halász személye. „Hitványak mind s ezeknek még gondolatban sem volna szabad Magához érniük. Nem poétázás ez. Ezek olyan nyomorultak, piszkosan kicsinyek és kicsinyesen gonoszak…” A második levélben a költő Léda szeretetéért esedezik, miközben az első pesti napon a Continental szállóban történtek „emlékét” is feleleveníti az asszonynak: „Én igazán hittel s valami abnormális fanatikus erővel igyekszem alkalmazkodni Magának minden szavához. Másképpen talán nem tudnám elviselni azt az emléket, amit Maga nem akar feledtetni velem. De Maga azt mondta, hogy triviálisan gondolkodni erről nem illik hozzánk. Nem illik: igaz. S én igazán hittel s a magába olvadás gondolatának kínos gyönyörűségével nem is beszélek róla. […] De érzem, ha hideg, összeroskadok a gondolatra, hogy felesleges vagy teher vagyok magának. Mondja mit tegyek?…”
 
Szeptember 30-án, éjjel 1 órakor írt levelében bocsánatot kér az egy nappal előtte írt két leveléért: „Nagyon beteg voltam, s vagyok ma is…” – írja mintegy magyarázatként.
 
Időközben Léda táviratozott: október 4-én, vasárnap már utazik Párizsba. Ady ekkor már eldöntötte: szakít a Nagyváradi Naplóval, s követi Lédát Párizsba. Az asszonynak is megírja: „Úgy fogok már magával legközelebb találkozni, mint aki végre kiszabadította magát ebből az ocsmány, gyilkos piszokból. Valóságos fuldoklást érzek már, s imádattal gondolok magára: a maga szent lénye siettette bennem a tiszta levegőre vágyakozást. No nem bírom tovább. Áldassék Maga, édes Gyötrelmem és üdvösségem érte. [… ] Kérem, Mindenségem, nyugtasson egy gyors levéllel, hogy ezt a tervem tudomásul veszi…” E levélrészlet egyértelműen bizonyítja, hogy Léda nem Ady miatt jött Váradra – amint a legendák regélik –, az asszony még megismerkedésük után sem dönthetett, hiszen Ady még a megerősítését várta annak, hogy Léda tudomásul veszi az ő párizsi útját.
 
Eltelt egy újabb nap, de Léda nem írt. Erről Ady október elsején éjjel keltezett leveléből szerezhetünk tudomást. Ismét tudatja az asszonnyal: a fonalak el vannak vágva, távozik Váradról. Október 2-án végül csak megkapta Léda levelét, s abból némi megnyugtatást olvashatott ki szörnyű kételyeire.
 
Másnap, október 3-án Ady ismét felment a fővárosba, hogy elutazása előtt még találkozzék Lédával. Előző napi levelében ezt így indokolta: „Azt az erős vágyat még nem éreztem magát látni, mint most. Most már érzem, igazán magában élek…”
 
Az asszony visszaemlékezése szerint október 4-én Ady is elkísérte Bécsig. Elutazásával megszűntek a Lédát több-kevesebb rendszerességgel látogató váradi gavallérok is.
 
Mielőtt Ady Váradról elutazott volna, október 7-én még egy levelet ír Lédának. Ezt már, akárcsak a későbbi, Párizsba címzett bizalmas leveleit, Léda húga, Brüll Berta közvetítésével juttatta el az asszonyhoz. Ebben egyebek mellett így ír: „Mindig Magára gondolunk. Kérem: egy pillanatra se feledje el, hogy ott vagyunk a lelkeinkkel – Bertuska meg én – Maga mellett. Én ott vagyok most is, a szemeit nézem, s úgy könyörgöm, hogy érezzen maga is engem, ne gyötörje magát, várjon, bizakodjék, és legyen büszkébb, mint valaha. Én ma búcsúzom Nagyváradtól…”
 
Ady leveleinek hangvétele, esedező szerelme, Léda elzárkózása attól, hogy a költő bepillanthasson gondolataiba, magánéletébe, egyértelműen bizonyítja: megismerkedésük véletlenszerű volt, és Léda nem Adyért jött Váradra, akinek személye, költészete felkeltette az érdeklődését – vélekedett Kovalovszky Miklós. – Ennek ellenére az asszonyra nyilván hízelgően hatott az érdekes, fiatal költő-újságíró rajongása, megragadta és izgatta is talán, de kissé meg is hökkent, visszariadt a szenvedélynek ilyen elemi erővel kirobbanó eksztázisától, felé süvöltő rohamától.

Képek

previous pauseresume next
1 / 4

Impresszum   -   Szerzői jogok