Ady és Léda megismerkedésének története

 
Már külön irodalma van Ady és Léda váradi megismerkedésének. Többen és többféleképpen mesélték el, jobbára másodkézből szerzett információk alapján. Ezek között sok olyan visszaemlékezés is akad, amelynek semmi valóságalapja sincs, mint például annak, hogy Adél azért jött Váradra, mert a Nagyváradi Napló hasábjain fölkeltette érdeklődését az Ady nevű fiatal poéta, és meg akart ismerkedni vele.
 
A visszaemlékezések csak a megismerkedés változatos legendatárát gazdagítják. Ezekkel nem óhajtunk foglalkozni. Most a legendaoszlató valóság következik.
 
Diósyné Brüll Adél 1903 nyarán hazajött Párizsból, hogy meglátogassa édesanyját. Váradi barátnője, Fehér Dezsőné éppen nyaralt, nem tartózkodott a városban. Az elegáns párizsi asszonyt váradi gavallérok vették körül, akik közül a leghevesebben Halász Lajos hírlapíró udvarolt neki. A történethez tudni kell, hogy Halász hosszú éveken át Fehérné szeretője, leányának apja volt. Halász nem sejtette, hogy az asszonyok barátnők. Amikor Fehérné visszatért a nyaralásból, megtalálta Adél leveleit Halász lakásán és ezekből rájött, hogy a barátja megcsalta Adéllal. Úgy tett, mintha semmit sem tudna. Derűsnek mutatkozva szervezte meg barátnője búcsúvacsoráját. Hogy ne legyenek hármasban, Fehérné megkérdezte Adélt: kit hívjanak számára partnernek. Ő mit sem sejtve Halász Lajost nevezte meg nagy ártatlanul, aki, mint mondta, hetek óta hozzá szegődött. Fehérné kíváncsi volt a férfi reakciójára, ezért amikor meghívta őt telefonon, nem mondta meg, hogy rajta és férjén kívül ki lesz még a társaságukban. Mikor a kissé késve érkező Halász a Royal kávéház bejáratánál meglátta az asztalnál Fehérrel a két asszonyt, megértette a helyzetet, majd se szó, se beszéd sarkon fordult, valósággal elmenekült. Adél elképedt, nem értette a történteket. Annál inkább Fehérné, aki ekkor az elkedvetlenedett barátnőjét megszánva felajánlotta, hogy hív majd számára egy másik partnert. Így bukkan fel Ady, bár ő Fehérné és Biró Lajos noszogatására is csak igen nehezen akarta elfogadni a meghívást. Végül engedett, a találkozás megtörtént, igaz, már az EMKE kávéházban. Hogy milyen eredménnyel? Benedek István író, ideggyógyász szakorvos megállapítása szerint: „Ahogy egymással szemben ültek, pillanatok alatt megváltozott a világ. Adél kivirult, mert hódítani akart, hogy kiküszöbölje a hiúságán esett csorbát (őt cserbenhagyták!), Ady pedig egy csapásra beleszeretett Lédába. Itták a pezsgőt, csillogó szemmel nézték egymást, és beszéltek összevissza. Lédának is tetszett a nagyszemű barna legény, nem a költő, hanem az áhított kisfiú a 26 évével, provinciális üdeségével. Adyt az érett, 31 éves párizsi asszony varázsolta el, az okos, a tapasztalt, a szenvedő, aki meleg hangján a sikereiről és gyötrelmeiről egyformán méltósággal beszél. Hódítás és hódolás: Adél élvezte a sikert, Ady ellenben szerelmes lett, végletesen, ahogy még soha. A tömérdek nő közt, akikhez Léda előtt és Léda után köze volt, egy sem ragadta el ilyen mély szenvedéllyel, ilyen megszállott szerelembe-zuhanással. Léda még csak játszott a tűzzel, nem forrósodott át, épp csak örült annak, hogy szépeket mond neki valaki és nincs egyedül. A szerelem vihara később őt is eléri, de akkor nem évekre szólóan, mint Adyt, hanem életre szólóan, elhagyottan is.”
 
Különös, hogy Ady soha nem közölt visszaemlékezést arról, hogyan ismerkedett meg Lédával. Az asszony pedig erről homályosan és vázlatosan írt.
 
A fenti idézetben már szerepel a Léda név, amely az Adél megfordított változata. A hagyomány ellenére ezt nem Ady adta az asszonynak. Adél találta ki még gyermekkorában, és tetszett Adynak is. De a költő az asszonyt mindig Adélnak nevezte, leveleiben is, Lédaként csak a verseiben szerepelt.
 
Megismerkedésük időpontját egy képeslap igazolja, mely az EMKE kávéházat ábrázolja, s amelyre Ady a következő sorokat írta: „Csókolja a kezét Ady Endre, Nagyvárad 1903. szept. 6.” Ha hiszünk Lédának, aki szerint a kávéházi találkozásuk másnapján kapta az első pár sort, e lapot megismerkedésük estéjén írhatta Ady, miután elbúcsúztak, és másnap délelőtt, tehát szeptember 7-én kézbesítették a címzettnek. Ezen a napon Léda már utazott Budapestre, ahol a Continental szállodában egy hónapig tartózkodott. „Délután utaztam Pestre és ő is utazott. Egy hónapig voltam talán Pesten, hová ő gyakran, de rövid időre fellátogatott. Némelykor későn este érkezett és az éjjeli vonattal visszautazott. Akkor igérte meg nekem, hogy irni fog, kiszabaditja magát Nagyváradrol és jön Parisba. Csináljon belőlem valamit, amit maga akar, mondta. Akarom […] maga legyen Magyarország első költője, mondtam én mindég, mire ő szégyenlősen lehajtotta a fejét. Hogy beszélhet igy mondta mindég. Majd meglátja, hogy igy lesz.”
 
Ady tehát 1903. szeptember 7-én, egy hétfői napon utazott Lédával a fővárosba. Bölöni György erről így ír: „Ady előtt csábítóan és szerelmesen eggyé olvadt az Asszony és Párizs. Budapestig kísérte Adélt. De kegyetlen emlékét őrizte ennek az útnak. Bántó, képzelhetetlenül tragikus történt közöttük, ami Adyban évek múlva még sajgóbb sebbé mélyült. Ekkor Ady sebét és csalódását elmosta Párizs káprázata…” Hogy mi is történt, azt Bölöni 1910-ben hallotta először Adytól, de soha nem beszélt róla. Ha beszélni nem beszélt is, de 1936-ban a következőket válaszolja az érdeklődő Révész Bélának: „Az, amire céloztam a könyvemben, de amit nem írhattam meg világosabban, a legelső Nagyváradról való felutazás után történt köztük, a szerelem kezdetén. Színházaztak s vacsoráztak együtt Pesten, mások is voltak társaságukban. Ady lerészegedett, s Léda egy más gavallért, egy váradi fiatal ügyvédet vagy bankigazgatót engedett be a szobájába. Ezt Ady maga mondotta el nekem.” A váradi gavallér Halász Lajos újságíró, a későbbi ügyvéd, majd parlamenti képviselő volt. Az önérzetében megsértett költő egy megrázó féltékenységi jelenet után, szeptember 9-én sebzetten tért vissza Váradra.
 
Hogy mit keresett ott Halász Lajos? Benedek István feltevése szerint: „Alkalmat arra, hogy kimagyarázza elmenekülését a Royal kávéházból. Végtére három-négy héten át viszonya volt Diósinéval, akkor kurtán-furcsán megfutamodott Fehérné, részben Ady miatt. Eljött hát a pesti hotelbe, vagy hazudni valamit, vagy bevallani az igazat. Hogy eközben netán csókolództak? Meglehet. De ne feledjük, Adél nem volt még Adynál angazsálva (ahogy akkoriban mondták), úgyhogy csókolódzhatott az egyik szeretőjével, mint a másikkal. Itt persze fölmerül a kérdés: szeretője volt-e Adél (már) Adynak? Ehhez ugyan semmi közünk, kettőjük későbbi sorsa szempontjából mégsem közömbös. Biztosat mondani ilyen intim dolgokról nem lehet, de el lehet hinni, amit Fehérné mond, aki Adyt és Adélt is jól ismerte: »Nem, az ő forrósága – főként azokban az igazán fiatal éveiben – nem elégedett meg epekedéssel.« Ezt Adyról mondta, a jelek szerint azonban Lédára is mondhatta volna.”
 
Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, tudnunk kell azt is, hogy a későbbiek során nem Halász Lajos lesz majd az asszony egyetlen váradi látogatója Budapesten a párizsi utazásig. Ady nemcsak Halászra, hanem Radó Ignác bankügyészre és Bognár Sándor gazdag borkereskedőre is féltékenykedett, az ő nevük is előfordul Adynak ebben az időben Lédához írott leveleiben. Ady leveleiben dr. Várady Zsigmond neve is felmerült.
 
1903. szeptember 9-én már visszatért Váradra a költő. Hogy a történtek után milyen lelkiállapotban utazhatott haza, azt csak sejthetjük. A veszekedés után szenvedélyesen fellángoló szerelme ellenére is valószínűleg megfordult a fejében a szakítás gondolata. De talán még a haragnál, a sértett férfiönérzetnél is nagyobb volt benne a bizonytalanság érzése, és miután hazatért, féltékenységét legyőzhette az asszony iránti vak rajongása és a nő elvesztése miatti félelme. Emiatt szinte naponként egzaltált vallomásokkal, könyörgő levelekkel ostromolja Lédát, és ha tehette, hétvégeken felrohant hozzá. Egy rövid részlet a szeptember 10-i első leveléből: „Bolond, lázas aggyal utaztam és érkeztem. Emlékezni sem igen tudtam, s még ez volt ami vigasztalt. Kétségbe ejtett újra és újra a gondolat, vajon milyen ítéletet hagytam magánál. Egyetlen asszony, akit érzek most is, akivel… Bolond vagyok bizony isten. Pedig úgy jöttem, s íme, most is azt fogadom: olyan leszek, amilyennek Maga óhajt, édes Egyetlen. És ismét csak annyit kérek: tűrjön engem, s minden jelentkezésemben, szavamban, dolgomban, az a kivételes, minden beteg kis idegszálammal szított nagy érzést lássa meg, amely a Maga alakját most is itt tartja mellettem, bennem…”
 
Másnap ismét ír egy hódoló hangú levelet az „Egyetlen Asszony”-nak, akit mellesleg szentnek is nevez. Tudva, hogy vasárnap Radó is Budapesten lesz, arra kéri Lédát: „bocsásson meg Drága, Édes, Egyetlen, Minden – talán egy kis jogom mégiscsak van, hogy kérjek Magától a magam számára egy órát…” Ady minden esedező, epekedő sora ellenére sem kap választ, ezért szombaton éjjel ismét kezébe veszi a tollat, alázkodó, hűséges szolgájának nevezve magát levelében, majd bejelenti: vasárnap utazik. „Kérem mindenre: tűrjön engem. Én édes, Szépséges Romboló Sorsom…”
 
Szeptember 13-án valóban felutazott a fővárosba, s talán már vitte magával Lédához írt első versét, amely aznap jelent meg a Nagyváradi Naplóban, A könnyek asszonya címmel. Erről a versről írta Ady Lajos, hogy bátyja halálos komolysággal mondta neki: vele megszületett „a század legszebb lírai verse”.
 
Bús arcát érzem szívemen
A könnyek asszonyának,
Rózsás, remegő ujjai
Most a szivembe vájnak.
Érzem az illatát is ám
A rózsás, gyilkos ujjnak
S véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
 
Az ajka itt mar édesen,
A haja ide lebben,
Az egész asszony itt pusztít,
Itt, itt: az én szivemben.
Bosszút itt áll az életért,
Aknát itt ás a multnak.
Véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
 
Nagy az én bűnöm. Vesszen is,
Kire a végzet mérte,
Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát
Megérezze, megértse.
Maradjon szent talánynak Ő,
Maradjon mindig újnak.
Véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
 
A könnyek asszonya itt még három szakaszból áll. Egy hétre rá, szeptember 20-án ugyanebben a lapban jelent meg a második Léda-vers Strófák címmel, két szakaszban. Az 1903-ban Nagyváradon kiadott Még egyszer kötetébe Ady a megjelenésük sorrendjében összekapcsolta a két verset A könnyek asszonya címmel, s az első szakasz elé írt még egy strófát. Amikor 1906-ban kiadja az Új versek kötetét, ebben A könnyek asszonyának csak az eredeti három szakaszát veszi át.

Képek

previous pauseresume next
1 / 4

Impresszum   -   Szerzői jogok