Jakabffy Elemér emlékiratai (5.): 2/5

 
Engem a következő három nagygyűlés is meghagyott ebben a tisztségben, úgyhogy ezt a párt feloszlatásáig viseltem. […]
 
1925 folyamán egy olyan sajtóvitát indítottam, amely felkavarta a magyar kisebbségi élet szélesebb köreit is; ennek indokait ismertetnem kell.
 
Most, amikor e sorokat írom, már nehezen érthető meg az az álláspontom, amelyet a zsidókérdésben mindég elfoglaltam, hiszen a nemzetiszocializmus antiszemita programja úgyszólván egész Közép-Európában győzött. De addig, amíg a kisebbségi jogok vértelen eszközökkel történő kivívásának reménye még élt, súlyos hibának kellett minősíteni minden gyűlölködő antiszemitizmust, különösen a mi erdélyi kisebbségi helyzetünkben, hiszen amellett, hogy a kisebbségvédő szerződések aláíratása nagyrészt a párizsi zsidó tanácsadók eredménye, nálunk a magyar kultúra fenntartásához szükséges anyagi eszközök jelentékeny részét még ekkor a zsidók szolgáltatták, és emellett azok a világsajtó orgánumok, amelyeknek hasábjain helyzetünket feltárhattuk, nagyrészt zsidó kézben voltak.
 
Ezek az indokok vezettek ahhoz az elhatározásomhoz, hogy amikor egy Kovács Lajos nevű római katolikus lelkész lemondta a Magyar Kisebbség előfizetését és visszaküldte a szemle példányát, mert „folyóiratukban mind nagyobb tért hódít magának az a törekvés, hogy a magyar kisebbségi küzdelem a zsidóságot fegyvertársul nyerje meg”, ezt a levelet, amely az antiszemiták fegyvertárának érveit sorakoztatja fel, közzétegyem és reá választ adjak.
 
Ezzel megindult a lavina, amelynek eredményeként a zsidók tömegesen lemondták a szemlét, mert helyt adtam egy antiszemita érveinek, a katolikus egyház köreiben pedig népszerűségem jelentékeny részét elvesztettem, holott ezt már csökkentette egy Déván február 14-ikén elmondott beszédem is, amelyet a nagy eszmék fejlődéséről tartottam, és amelyben többek között megállapítani merészkedtem, hogy a reformáció a lelkiismeret szabadságát mozdította elő. Ezért Mailáth püspök egyik udvari papja olyan heves sajtótámadásban részesített, hogy a püspök saját kezűleg írt levelében kérte elnézésemet. […]
 
1925. augusztus 12-ikén a Magyar Párt megalakította Kisebbségi és Történelmi Szakosztályát, amelynek hivatása főleg az volt, hogy a kisebbségi kérdések egyetemes fejlődését figyelje, egyben olyan adatokat gyűjtsön, amelyek a párt politikai tevékenységéhez nélkülözhetetlenek. Ennek a szakosztálynak vezetését reám bízták. Elnöki tisztét a párt feloszlatásáig viseltem. A szakosztály az első években főleg az adatgyűjtésre szorítkozott, majd a kisebbségi kongresszusokkal kapcsolatos teendőket végezte, végül igen értékes vita-üléseket rendezett 1935. május 25-ikén és 26-ikán Nagyváradon, 1937. május 30-ikán Kolozsváron és 1937. szeptember 3-ikán Sepsiszentgyörgyön. Az összes előadásokat és hozzászólásokat leközöltem a Magyar Kisebbségben és ezekről különlenyomatokat is készíttettem. Ez a vitaanyag kisebbségi szakirodalmunk egyik jelentős értékét adja.
 
A liberális kormány 1925 nyarán elhatározta, hogy a mezőgazdasági kamarák részére választásokat rendez. Szerette volna ezeket politikamenteseknek minősíteni, de természetesen úgy, hogy mégis mindenütt döntő tényezőül a liberálisok kerüljenek a kamarákba. A Magyar Párt vezetősége súlyt helyezett arra, hogy tagjai közül lehetőleg mentől többen jussanak ezekbe a szakképviseletekbe, ezért a maga részéről sem minősítette politikainak a választásokat, miértis az egyes tagozatoknak engedélyt adott, hogy belátásuk szerint jelöljenek akár a hivatalos lajstromon, akár az ez ellen állítotton.
 
Engem ez alkalommal az a meglepetés ért, hogy Corneanu prefektus, hivatkozással Tătărescu miniszter egyenes kívánságára, arra kért: vállaljak jelöltséget a hivatalos listán, mert ez nem a liberális párt lajstroma, azon majd a többi párt jelöltje is helyet foglal. Bízva a prefektus szavaiban, vállaltam a jelöltséget, lefizettem 1000 lei költséget, és a közjegyző előtt aláírtam a jelöltség elfogadását tanúsító visszavonhatatlan akarat-kijelentésemet. Két-három nappal később megtudtam, hogy a nemzeti párt visszautasítva a neki felkínált helyeket, önálló lajstrommal veszi fel a küzdelmet.
 
Ezt a választási harcot igen mulatságosnak találtam. Sejtettem, hogy az én személyen nagy tehertétel a kormány lajstromán. Nem is csalódtam. Brediceanu Caius barátom, a nemzeti párt listavezetője kortesgyűléseken ugyancsak tüzelt a liberálisok ellen, akik nem átallották a legismertebb „irredentát” lajstromukra venni, aki Genfben árulkodik és ahol csak teheti, sérti a románokat. A nemzeti pártiak röpcédulákkal is elárasztották a választókat. Ezek egyikén többek között a következőket írták:
 
Ca să vedeţi voi cât ţin ei la crucea românească, cetiţi in lista lor pe marele şovinist maghiar Elemér Jakabffy, care a denegat jurământul faţă de regele nostru şi s’a plâns la Liga Naţiunilor contra României stăruind din toate puterile ca coloniile din jurul Lugojului şi Făgetului să nu fie expropriate pe seama ţăranilor plugari. [Szerk. ford.: Hogy lássátok, mennyire ragaszkodnak ők – a liberálisok – a román kereszthez, olvassátok a listájukon a nagy magyar sovinisztát, Jakabffy Elemért, aki megtagadta az eskütételt a mi királyunk előtt, és Románia ellen panaszkodott a Nemzetek Szövetségénél, minden erejét latba vetve, hogy a Lugos és Facset környéki telepek ne sajátíttassanak ki a földműves parasztok számára.]
 
A liberális párt ekkor már általánosan gyűlölt volt, a nemzeti pedig népszerűsége csúcspontjához közeledett. Természetes tehát, hogy amikor az utóbbinak még ilyen hangulatkeltő érv is rendelkezésre állott, a hivatalos lista bukása elkerülhetetlenné vált. A bukást elősegítette az is, hogy jelöltetésem tulajdonképpeni célja a maga egészében elérhető nem volt, mert a magyar telepes községek közül kettőben az összes szavazatra jogosult magyart kihagyták a névjegyzékekből a választók összeírása alkalmából.

Impresszum   -   Szerzői jogok