Jakabffy Elemér emlékiratai (5.)

 
Mondhatni legérdekesebb fejezete Jakabffy Elemér eddig nem közölt emlékiratainak a Közéletem legharciasabb lustruma. 1923–27 című rész, amely a szerző megjelölése szerint Adatok családunk történetéhez XIV. rész alcímmel szerepel kéziratai között.
 
Ezt a fejezetet 1938 decemberében írta – mintegy visszatekintésként a közel két évtizeddel előbbi eseményekre. Ekkor újból Octavian Goga kormánya, mint Németország védence, újból a németek ideológiáját és érdekeit igyekezett szolgálni, de úgy, hogy Románia továbbra is a Népszövetség tagja maradjon, és ne szakadjon meg jó viszonya Párizzsal és Londonnal sem. Ugyanakkor külügyminisztere, Micescu révén jó kapcsolatot igyekezett fenntartani a Szovjetunióval. Ez kevésbé sikerült, mert 1938. január 28-án Sztálin visszahívta Osztrovszkij bukaresti követet, majd a román határon csapatösszevonásokat hajtatott végre. Rómának és Berlinnek viszont semmi kifogása nem volt a román kormány ellen, habár Fabricius bukaresti német követ II. Károly királyban látta a román politika kulcsemberét. 1938. január 27-én életbe lépett Nagy-Románia újabb alkotmánya, amely a parlamentet teljesen alárendeli a királynak. II. Károly 1938. március 31-én rendelettörvénnyel feloszlatja a politikai pártokat, így az erdélyi magyarság képviseletét felvállaló Magyar Pártot is. 1938. december 16-án II. Károly rendelettörvénnyel létrehozza Románia egyetlen politikai szervezetét, a Nemzeti Újjászületés Frontját, s megtilt minden politikai tevékenységet. Ugyanakkor a rendelettörvény kimondja, hogy a Frontba beiratkozott kisebbségek saját alosztályaik keretében érvényesítsék mindazokat a jogaikat, amelyeket az életben lévő törvények biztosítanak számukra.
 
Mindezek figyelembevételével érthetővé válik, miért tartotta szükségesnek Jakabffy Elemér, hogy megírja az alábbi visszatekintést. Feltehetően ezzel is megpróbálta felrázni a kilátástalan helyzetbe sodródott romániai magyarságot abból a mély apátiából, amelybe ekkor süllyedt, és újabb összefogásra, jogainak kivívásáért folytatott harcának továbbvitelére késztetni.
Hogy milyen eredménnyel – azt a későbbi események mutatták meg.
 
 
Jakabffy Elemér
Adatok családunk történetéhez XIV. rész (folytatás előző lapszámunkból)
Közéletem legharciasabb lustruma. 1923–1927
 
Népszerűségemet növelte a katolikus körök előtt az az egészen rövid felszólalásom, amely 1923. október 21-én Nagyváradon a katolikus nagygyűlésen hangzott el.
 
Ez a felszólalásom egy igen kellemetlen helyzetből mentette ki a Katolikus Népszövetség azon vezetőségi tagjait és az egész katolikus társadalmat, akik részére Zombory László, a Katolikus Népszövetség igazgatója váratlanul megdöbbentő indítványt terjesztett elő.
 
Zombory kapcsolatait a liberális kormánykörökhöz már említettem. Hogy ezek kedvébe járjon, igazgatói jelentése végén javasolta: mondjon a nagygyűlés köszönetet a kormány jóindulatáért, és ezt sürgönyileg hozza tudomására.
 
Hogy Zombory ilyen indítványt előterjeszt, erről a Katolikus Népszövetség vezetőségének (Betegh Miklós, Gyárfás Elemér, Inczédy-Jokszman, Markovics Manó, Jakabffy Elemér, Karácsonyi János, Metzger Márton stb.) tudomása nem volt. Betegh Miklós elnöktől nem várhattam, hogy megfelelő módon intézi el ezt a kínos ügyet, ezért határoztam el, hogy néhány szóval elütöm Zomboryt kívánt célja elérésétől. Szavaim pontos szövege rendelkezésemre nem áll, de azok tartalmát és magyarázatát adja az az interviev, amelyet a nagygyűlés után adtam:
 
A Népszövetség választmányában felmerült a kérdés, vajon nem kellene a taggyűlésnek az iskolák kérdéseivel is foglalkozni. Mivel azonban a Népszövetség távol áll minden politikától, úgy határoztunk, hogy ezekbe a kérdésekbe, mint elsősorban politikaiakba, nem ártjuk be magunkat. A kormány részéről intézményeink kisebb méretű támogatásban tagadhatlanul részesülnek, ennek folyományaként vannak, akik úgy vélik, ezekért köszönet jár, viszont vannak, akik azt vallják, hogy elemi jogunk van a kapott támogatáshoz és morzsákkal nem elégedhetünk meg, a jogelismerés helyett. Felszólalásommal arra törekedtem, hogy ha köszönetet mondunk is az előzékeny megnyilatkozásokért, a köszönetnyilvánítás semmi esetre se tűnjék olybá, mintha ez politikai bizalom kifejezése volna és ezzel a Nagygyűlés alapszabályszerű hatáskörét túllépné.
 
A tomboló helyeslésből, amely szavaimat kísérte, Zombory megérthette, hogy indítványával célját csak kis részben érte el, de azt is, hogy velem komolyan számolnia kell. Lehetséges, hogy ez vezette elhatározásához, hogy engem Tătărescuval összehoz.
 
Amíg az erdélyi közéletben a felsoroltak emelték tekintélyemet, addig szűkebb hazámban, a Bánságban ezeken kívül a telepesek érdekében és Lugoson az egyházközség élén kifejtett működésem juttatott kellő elismeréshez.
 
Az 1924. évi február 3-ikán megtartott egyházközségi választás egyhangúlag bízott meg a további vezetéssel, a német tagok is kifejezetten hangsúlyozták, hogy az egyhangú választással bizalmukat akarják kifejezésre juttatni.
 
1924 második felében a Magyar Pártban elnökválság keletkezett. Jósika Sámuel báró halála után csak ideiglenesen vette át a vezetést Ugron István, aki kitért az elől, hogy választás útján is a Magyar Párt elnöke legyen. Ezért 1924. október 18-ikán a párt intézőbizottsága úgy határozott, hogy egy kilenctagú direktóriumra bízza a párt tovább vezetését. Ezek egyikéül engem jelölt. Miként a jelöltek közül még néhányan, úgy én sem fogadtam el ezt a megbízást, mert az ilyen szervezetet nemcsak alapszabály-ellenesnek, de a pártra egyenesen károsnak tartottam.
 
Mivel így ez a gondolat megbukott, Bernády György elnökjelöltsége jutott előtérbe. Az ő jelöltetését főleg a sajtó képviselői kívánták, a párt vezető tényezőinek nagy része ellene volt, és így már-már pártszakadástól kellett tartani. Végül is Ugron vállalta az elnökséget, Bernády pedig visszalépett. Így közfelkiáltással elnök lett Ugron István, alelnökök Bethlen György gróf, Grandpierre Emil dr., Jakabffy Elemér dr. és Sándor József. Amíg tehát az 1922. évi december 28-ikán megtartott pártalakító gyűlés Jósika Sámuel báró elnök mellé tizenhárom alelnököt választott (Ambrózy Andor br., Barabás Béla dr., Bernády György dr., Grandpierre Emil dr., Haller Gusztáv gr., Jakabffy Elemér dr., Kecskeméthy István, Paál Árpád dr., Sándor József, Szabolcska Mihály, Szentkereszty Béla br., Thury Kálmán dr., Ugron István), most négyen maradtunk.

Impresszum   -   Szerzői jogok