Az elveszett tárgyak utcája

 
A Nagy utca öleléséből vált ki egy kis köz. Ott állt a sárga ház, hosszan elheverve, mint egy lusta kígyó. Széles párkányán rendszerint elveszett tárgyak ültek. Közvetlenül a saroknál fél pár babacipő hevert árván. Kissé odébb kockás sál lógott egy szegen. Barna, göndörkés hajszálak tekeregtek a ráncai között. Kendő is akadt a másik saroknál. Venezia, állt rajta azúrkék betűkkel, és aprócska gondolák osontak a lagúnák útvesztőiben. Lágyan ringott a tenger, és helyenként kíváncsi halak kandikáltak ki a cifra paloták lépcsőinél. Amott valaha fehér, mára megszürkült sportzokni fityegett, a nagylábujj helyén apró vérfolttal, mellette karbunkulus szemű cirmos kuporgott, és nézett egykedvűen a világba.
Éjszakánként senki nem járt erre, s a hajnali gajdolók is messzire elkerülték a környéket. Egy vénséges ikerpár lakta a sárga házat, két bajszos vénkisasszony: néha rikácsolás hallatszott a fakó függönyök mögül, utána furcsa, bugyborékoló nevetés. Néha meg elfúló zokogás. Esténként, amikor elült a környező utcák zaja, Estella, kettőjük közül az öt perccel idősebb kiosont, és végigjárta a szomszédos utcákat. Amit talált, összeszedte, gondosan megtörölgette, és óvatosan a sárga ház párkányára helyezte. Csinosan és biztonságosan. Ami szép a szemnek, szép a szívnek is, mondogatta valaha az anyjuk. Kis idő múlva Ancilla lépett ki a kapun, zilált, ősz fürtjeit gondosan a kendője alá igazgatta, majd kis piros zsebkönyvet vett elő pongyolája zsebéből, és tintaceruzacsonkját megnyálazva, precízen felírta a legújabb szerzeményt. Kettő, három, mormolták Ancilla pihés ajkai, és sárga körmei gondosan követték a tételeket a papíron. Mindig stimmelt.
Egy alkalommal, amint esti körútjára indult, Estella gyereksírást vélt hallani egy környékbeli kapualjból. Benyitott, s az udvar sarkában, a bokrok alatt egy kisbabát talált egy kosárban. Kék szeme volt, apró keze-lába lágyan ringatózott, amint óvatosan vitte. Estella aggódva nézett végig a sárga ház párkányán, jut-e még hely az új jövevénynek. Aztán megnyugodott. A sportzoknitól balra, közvetlenül a kulcscsomó mellett volt még egy szabad hely. Estella gyöngéden nézett a babára, kicsit ringatta, a hátát lapogatta, majd finoman megnyálazta zsebkendője csücskét, és óvatosan megtörölgette az arcocskát. A baba nem ellenkezett, egykedvűen nézte kék szemével a világot. Estella a párkányra fektette, majd ruhája övével jó szorosan megkötötte a kezénél és a lábánál, hogy le ne essen, ha ficánkolni kezdene. Valahonnan rémlett neki, hogy a babák ficánkolni szoktak. Meghúzta az övet, és elégedetten konstatálta, hogy erősen tart. Kis ideig még állt, zavartan mosolyogva, majd elcsoszogott. Hamarosan Ancilla jelent meg, apró, tipegő léptekkel végigsietett a ház előtt, majd szemét ráncolva betűzgetni kezdte piros zsebkönyvét, kezében reszketett a kis ceruza, amint sorra kipipálta a tételeket. A kék szemű babához érve megtorpant, közelebbről megvizsgálta, majd elégedetten bólintva feljegyezte a zsebkönyvbe. Beesteledett. És sokáig nem történt semmi. Aztán a kövér hold sápadtan felkúszott az égre, és kíváncsian nézte, amint fénye megcsillan egy játékbaba kék üvegszemén.

Impresszum   -   Szerzői jogok