A gázvilágítás bevezetése Nagyváradra

A 19. század elején a mai Nagyvárad területén levő városokban éjjelente tökéletes sötétség honolt, csak a Hold világított – amikor világított –, ugyanis egyetlen lámpatest sem volt a városban. Ahogy Lakos Lajos, a város egykori levéltárosa feljegyezte: „A koromsötétséget egy-egy kis homály csak akkor törte meg imitt-amott, ha egyik vagy másik civisünk az esteli vagy éjjeli órákban valamely mulhatatlanul és sürgősen végezendő dolga miatt hazulról távozni volt kénytelen. Ily esetekben ugyanis, hogy az éjjel járó jószándékú polgár, a rossz gondolatokkal foglalkozó tolvajoktól megkülönböztethető legyen, 12 egész schein krajcár büntetés terhe alatt lámpással kellett hogy járjon az utcán. […] Így voltunk éjjelenként évszázadokon át sötétségben, mígnem az 1803. évben városunk egyik világlátott vezéralakja, Gróf Rhédey Lajos lámpások felállítását projektálta, melyek azután a magistrátus opiniója folytán fel is állíttattak. Hogy hány ilyen lámpást alkalmaztak akkoron: azt nem tudjuk, mivel azonban igen sok pohár eltörött, évente 500–600 mécsesre volt szükség.
Városunk megfelelőbb világítása az 1852. évben vette kezdetét, midőn a városháza [akkor még a Sas fogadó épületében – szerző. megj.] előtt és a főbb helyeken 25 rendszeres lámpát állítottak fel, melyek azonban elégtelennek bizonyulván, azok számát a következő évben szaporítják.”1
A kiegyezés után a városi közgyűlés elhatározta, bizottságot állít össze, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen a városi gázvilágítás érdekében.2 Bizottság ide, bizottság oda, teltek az évek, az évtizedek, de nemigen történt előrelépés a közvilágítás korszerűsítése terén, mígnem 1870-ben egyezséget kötnek a Haldenby Keyworth J. R. angol céggel a légszeszvilágítás bevezetésére.3 Természetesen gázvilágításról volt szó, a légszesz a világítógáz helytelen elnevezése, amit a korabeli sajtó is gyakran használt.
Az előbbiek ismeretében még türelmetlenebben lettek a város lakói – de az újságírók is – a gyenge közvilágítás miatt, és egyre gyakrabban bírálták a pislákoló petróleumlámpákat.
A továbbiakban főleg a Nagyvárad napilap cikkeiből idézzük a gázgyár építésére vonatkozó szerződés megkezdésétől a gyár és a csőhálózat kiépítésén át egészen az első gázlámpa meggyújtásáig terjedő, várakozással teli időszakot.
„Megbízható forrásból értesülünk, hogy szigorú kötelességévé tétetett a lámpagyújtóknak, ha a kalendáriumban holdvilág van, és a Holdnak mindannak dacára tetszik elő nem bújni, hogy a lámpákat ezentúl mindenhol meggyújtsák.”
(1870. július 10.)
Egy év elteltével, Pokoli sötétség címmel már így panaszkodott egy névtelen cikkíró: „Szerdán éjjel oly sötétség volt utcáinkon, hogy az egymás mellett haladók sem láthatták egymást. Ezt a felleges, borult idő, s a lámpagyújtogatók naptárkodása idézte elő, kik ebből hihetőleg holdvilágos éjjelt olvastak ki. Az egész városban alig volt néhány lámpa meggyújtva, s miután a hold sem illuminált, természetes dolog volt a pokoli sötétség. Ideje volna már egyszer, hogy a lámpagyújtók ne a naptár szerint induljanak.”
(1871. március 17.)
És bár megjött a nyár, éjszakánként nem sokat változott a helyzet.
„Utcáink a beállott felhős éjjeken oly sötétek, hogy a járókelők alig láthatnak magok előtt két-három lépésnyire. Lámpáink nem igen tesznek ki magukért, oly búsan pislákolván, mintha ők is – mint mi emberek – a rossz idő miatt kedvüket vesztenék. Úgyis kevés lámpánk van, intézkedni kellene tehát, hogy legalább a meglévők világítsanak eléggé. Gázvilágítás hol késel?”
(1871. július 2.)
Valóban hol késett a gázvilágítás? E kérdésre a választ majd csak a következő év tavaszán adja meg a Nagyvárad. De addig is tovább panaszkodtak a lapban:
„Világtalan város. Csütörtökön éjjel 12 órakor úgy a Kispiacon, valamint a Nagy utcán egyetlenegy lámpa sem égett. Óh gyújtogató had, könyörülj rajtunk!”
(1872. január 6.)
Végre egy jó hírt is közölt a lap:
„A gázvilágitás ügye halad. A gazométernek helye a Rhédey-kert táján már kiszemeltetett, s ugyanez már ki is van pécézve.”
(1872. március 16.)
Gazométeren gázgyári gáztartály értendő, de esetünkben a rövid hír írója vélhetően magára a gázgyárra gondolhatott, ahogy az a későbbi cikkekben is gyakran előfordult. Azt, hogy a gazométer helye már ki van pécézve, úgy kell értenünk, hogy kijelölték a Vámház (ma Sucevei) utca elejére tervezett jövendő gyár határát. Ezt a területet a mai Sucevei, Mociulschi, Coziei, Alexandru Vaida Voivod utcák nyomvonala határolta.4
A gázgyár alapozását 1872 júliusában kezdték el:
„Még megérjük, hogy e század második fele nem sülyed a határtalan mulandóság ölébe, s Nagyvárad „felvilágosított” város leend. Annyi sok szó, annyi sok jegyzékváltás, szerződéskötés, ide-oda utazgatás után végre is az ánglius [mármint a Haldenby Keyworth J. R. angol cég – szerző megj.] megszánt bennünket, és hozzákezdett a gazométer fundamentumának lerakásához. Alig tudtuk elhinni, de hát olyanoktól hallottuk, kik saját szemeikkel látták, hogy a szükséges épület alapján már dolgoznak is. Egy év múlva tehát – ha ugyan az ánglius úgy akarja – csakugyan „fényes” város fog lenni Nagyvárad!”
(1872. július 4.)
A lapban tovább bírálták a korszerűtlen petróleumlámpás közvilágítást:
„Elfogyott a lámpabél? Vagy nincsen petróleum? Vagy éppen strickolnak [sztrájkolnak] a lámpagyújtogatók? Pardon. Most jutott eszünkbe, hogy tévedtünk; hisz a kalendáriumcsináló holdvilágot pingált a naptárba. Hogy a jóistennek tetszik fellegkámzsába bújtatni a sárga pofájú holdat, arról nem tehet az kitől Nagyváradon függ a »legyen világosság« parancsot kiadni. Szó, ami szó: két nap óta – ámbár oly sötét van, hogy Bernáth Gazsi bátyánk szerint megállna benne a vasvilla – már 11 órakor egyetlen lámpa sem szokott pislákolni sehol sem. Gázvilágítás jöjjön el a te uralmad!”
(1872. július 17.)

Képek

Impresszum   -   Szerzői jogok