A városépítő Rimler Károly IV.

A béke esztendeje

 

Ezzel a címmel közölt vezércikket a Nagyváradi Napló 1918. január 1-jén, de sajnos nem vált be a szerkesztő kívánsága vagy jóslata. Idézünk a cikkből: „Ami most történik Breszt–Litovszkban, Bécsben, Berlinben és Budapesten, az már ennek a nagy teremtő akarásnak a jele. Ha józan belátás vezetné a józan francia vezetőket, akkor fontolóra vennék azt a veszedelmet, amelyet a nyugati frontra nézve az 1.200 kilométeres keleti német hadsereg felszabadulása jelent.”

Ugyanezen a napon közölte a lap, hogy Bihar megye és Nagyvárad összesen 100 millió forint hadikölcsönt jegyzett. Január 3-án arról írt a Nagyváradi Napló, hogy Kratochvil ezredes ajándékot küldött Olaszországból a váradi szegény gyerekeknek, s közölte a polgármesterhez intézett levelét. „Az általam olasz földön vásárolt szövetárut és gyerekjátékokat két ládában az igen tisztelt Polgármester úr címére küldöm, hogy mint az én ajándékomat a négyes tisztek és honvédek özvegyeinek és árváinak kiosztani méltóztassék.” A város tanácsa és a polgármester meleghangú levélben köszönte meg a nemes cselekedetet.

Január 8-án Rimler Károly Budapestre utazott, hogy megoldást találjon a liszt, a szén és a szesz hiányára. A városnak addig 88 vagon liszt járt, s ezt lecsökkentették 44 vagonra. Az eddigi 240 gramm fejadag liszt helyett csak 120 grammot tudtak adni, amiből lehetetlen megélni. Február 9-én a város közgyűlésén a polgármester javasolta, hogy állítsanak fel egy 10 tagú bizottságot, amely pontos programot dolgoz ki a háború miatt abbamaradt munkák normális újrafelvételére. Folytatni kell a vágóhíd, a munkásházak, a foglalkoztató műhelyek és sok más építés munkálatait.

Az 1918. január 10-i törvényhatósági bizottság közgyűlésén, amelyen Ember Géza főispán elnökölt, Rimler Károly polgármester a bejelentések során szót adott dr. Soós István tb. aljegyzőnek, hogy olvassa fel Bozevits Szvetozár vezérezredes beszédét, aki 1917. december 4-én a magyar királyi 20. honvédhadosztály körében megtartott szemléjén a tisztikarhoz így szólt: „Örömmel üdvözlöm önöket olasz földön, mint az én Gárda hadosztályom, a 20. honvédhadosztály hős csapatainak tisztikarát. Azon a teljesítményen, amelyeket önök előbb a Kárpátokban, majd később a Monte San Michelén és leginkább a Monte San Gabriellén parancsnokságom alatt teljesítettek örök dicsőségei maradnak történelmünknek. Soha nem mulaszthatok el egyetlen alkalmat sem, hogy hivatalos jelentéseimben a 20. hadosztályt, mint a vitézség és a kötelességteljesítés mintaképeit meg ne említsem. Sőt, amidőn Ő Császári és Apostoli Királyi Felségének, mint hadseregparancsnok jelentettem, minden alkalommal rá mutattam, hogy a 20. honvédhadosztály az olasz front egyik legjobb, legmegbízhatóbb, legvitézebb hadosztálya.

Örömömre szolgál, hogy ezt most Önökkel, az Önök kiváló hadosztályparancsnokuk előtt közölhetem. Uraim! Önök büszkék lehetnek az önök eddigi nehéz, súlyos, páratlanul vitéz, dicsőséges és eredményes teljesítményére, az utókor pedig hálával fog önöknek tartozni, s mind azideig, míg a világon csak egy magyar ember lesz, feledhetetlenek maradnak a 20. hadosztály dicsőséges küzdelmei és minden magyar ember, de az egész világ mindenkor elismeréssel fog a derék hadosztály vitéz ezredeinek adózni. Önök nem is tudják, hogy milyen teljesítményeket végeztek, és majd csak a világtörténelem elolvasásakor fogják megtudni azt a nagyjelentőségű teljesítményt, amit a 20. hadosztály a Monte San Gabriellén kifejtett.”

A jegyzőkönyvben beírt fenti beszéd meghallgatása után a következő szöveg olvasható: „Kitörő lelkesedéssel és határtalan örömmel értesült ma Nagyvárad polgársága arról a magasztos megnyilvánulásról, amellyel Bozevits hadseregparancsnok szemléje alkalmával az annyi harcos babérral díszített 20. honvéd hadosztály dicső harcos tetteit igazolta. A hősi hadosztályban küzdenek a mi véreink is, a mi drága 4-es honvédeink is, s így leghangosabban a mi szívünk dobbant fel, midőn a kitűntető, elismerő szavak hozzánk eljutottak.

Tisztelettel kérem a tekintetes Törvényhatósági Bizottságot, hogy a 4-es honvédek dicsőségét is hirdető Bozevits vezérezredes fentebb közölt beszédét tartalmazó napiparancs okmányt a város levéltárában elhelyezni méltóztassék.”

Az okmány valóban ma is megtalálható a nagyváradi állami levéltárban az alábbi jelzet alatt: Arhivele Naţionale Bihor, Fond Primăria mun. Oradea, Inventar 143, Dosar 88. Egyébként ez az utolsó bejegyzés a jegyzőkönyvben, s az utolsó irat a dossziében. Újabb iratok, természetesen csak román nyelven, csupán az 1920-as évekből vannak és kutatásuk körülményesen elérhető, végezhető. (Sic transit gloria mundi!)

Február 23-án a Nagyváradi Napló olvasói megtudták, hogy a város mellett hatalmas áramfejlesztő művet létesítenek.

Március 5-én a városi közgyűlésen a polgármester bejelentette, hogy Kratochvil ezredes távozik a 4-es honvédezred éléről. A város úgy érzi, hogy ezzel élénk veszteség éri a város honvédeit. Ezért a parancsnok távozása alkalmából való hálás üdvözletét, valamint az új ezredesnek, Gombos Zoltánnak az üdvözletét javasolja. A törvényhatóság a javaslatot elfogadta.

Pár nappal később a nagyváradi lapok közölték a négyes honvédek új parancsnokának a polgármesterhez intézett alábbi levelét: „Szentkereszthegyi Kratochvil Károly úrnak a magyar hadsereg 39. honvédgyalogdandár parancsnokává történt kinevezése folytán a magyar királyi honvédgyalogezred parancsnokságát én vettem át.

Amikor ezt Nagyságodnak tudomására hozom, kérem, hogy a szívélyes viszonyt, amely az ezred és Nagyvárad város közönsége között fennállott, velem együtt s engem is támogatva tartsuk fenn továbbra is, mert az egyik hathatós feltétele, egyik eszköze az ezred eddigi kiváló szellemének. Ennek egyik eszköze az elesett hősök özvegyeiről és árváiról való gondoskodás, amely tekintetben Nagyvárad város közönsége szép, igazán példás áldozatkészséget és együttérzést tanúsított. E tekintetben is az ezred vezetésem alatt ugyanazt a szellemet fogja megőrizni, amelyet kiváló hős, emberbarát elődöm meghonosított. Fogadja mélyen tisztelt polgármester úr és Nagyvárad város közönsége kiváló tiszteletem és nagyrabecsülésem nyilvánítását: Gombos Zoltán ezredes.”

A Nagyváradi Napló 1918. március 17-i számában Rimler Károly kitüntetése címmel így írt: „Nagyvárad polgársága pártkülönbség nélkül, igaz örömmel veszi tudomásul, hogy Rimler Károly polgármestert, aki életének javát Nagyvárad modern kultúrvárossá fejlesztésének szentelte Őfelsége a király a közügyek terén szerzett érdemeinek elismeréséül a III. osztályú vaskorona renddel tüntette ki. A Magyar Tudósítónak, a kormány félhivatalosának jelentése szerint, ezt a hírt holnap teszik közzé.

Kora ifjúsága óta Nagyvárad közigazgatása szolgálatában összeforrt a város polgárságának minden vágyával, törekvésével, amely a 35 év előtti kis városból az országnak ma egyik legnagyobb emporiumát akarta és tudta megteremteni. Mint katonaügyi tanácsos kezdte hivatali működését, majd mint rendőrfőkapitány, ő teremtette meg a váradi modern közrendészetet. Majd dr. Bulyovszky József halála után polgármesterré választotta meg a közbizalom, amelynek fokozott ambícióval felelt meg. A színház, az új városháza, a villamosvasút, a vízvezetékek, a csatornázás létesítése és az egymás után emelkedő középületek, kulturális és humánus intézmények megvalósulása, mind az ő alkotó munkájának eredményei.

Rimler Károly kitüntetése meggyőző bizonysága annak, hogy az értékes munkát megbecsülő Wekerle kormányt nem párttekintetek, hanem igazi érdemek elismerése irányítja a kitűntetéseknél. Hisz épp a legutóbbi közgyűlésen kifogásolta az egyik szónok, hogy miért demonstrálja munkapárti érzelmeit a polgármester azzal, hogy egyedü13l csak a munkapárti értekezleten referál a város ügyeiről. És íme, most mégis a Wekerle kormány terjesztette elő Rimler Károlyt [a királynak], akit a vidéki polgármesterek közül úgyszólván egyedül, szinte egész Nagyváradot sértően – a szabadelvű párti és munkapárti kormány mellőzött a kitüntetéseknél. Rimler Károly polgármestert, aki most városi ügyekben Budapesten időzik, számosan táviratilag üdvözölték kitűntetése alkalmából.”

A lap egy másik oldalán megtudhatták az újságolvasók, hogy a polgármester a leánygimnázium és más fontos ügyekben Budapestre utazott, ahonnan a hét végén tér vissza.

1918. március 27-én Rimler Károly ünneplése címmel írta az alábbi beszámolót: „Az egész város őszinte örömét és meleg rokonszenvét tolmácsolta az az üdvözlő deputáció, amely hétfő délelőtt a polgármester előtt megjelent. A város tisztikara, a polgármester munkájának és érdemes működésének közvetlen részesei járultak elébe, hogy kitűntetése alkalmából üdvözöljék. A tisztviselőkart Lukács Ödön főjegyző, helyettes polgármester vezette, s e szavakkal köszöntötte a polgármestert »A városi tanács és tisztikar szokatlan időben és kivételes alkalomból kifolyólag tiszteleg Polgármester úr előtt, mert kivételes az esemény is, amely az egész városi közigazgatásnak dicsőséget szerez, s amely fölött az egész város társadalma osztozik. Eljött a tisztikar őszinte örömének kifejezést adni afelett, hogy a király Őfelsége hosszú évtizedeken át kiváló buzgalommal teljesített szolgálataiért Önt kitüntette. A városi tanács és tisztikar tanúja annak a lelkes szeretetnek, amely Polgármester urat e városhoz fűzi, tudja, hogy a Polgármester úr minden vágyának, cselekedetének végcélja a város felvirágoztatása, boldogítása, szemlélője annak a buzgóságnak, amellyel a közérdekű ügyeket intézi s egyszersmind tanúja annak a puritán felfogásnak és erkölcsnek is, mely Önt közéleti működésében vezeti, s amely közszereplésének minden mozzanatát jellemzi is.

Felemelő érzést vált tehát ki belőle, hogy a Polgármester úr e kiváló tulajdonai és közéleti érdemei a legfelsőbb helyen is honoráltattak, s fokozza ezt az a közfelfogás, amely az elismerésben a város megbecsülését s a tisztikar kitüntetését is látja.

S amidőn ennek az érzésnek itt most e kitüntetés alkalmából hangot ad, amidőn őszintén örömmel üdvözli és lelkes szeretetéről, ragaszkodásáról biztosítja, s egyszersmind szívből kívánja, hogy adjon a Mindenható Polgármester úrnak nehéz és felelősségteljes munkájának betöltéséhez erőt és kitartást.«”

Képek

A Premontrei Főgimnázium épülete

Impresszum   -   Szerzői jogok