A városépítő Rimler Károly I.

A Rimler család Nagyváradon

 

A felvidéki, Pozsony melletti Nagylévárdról került Békéscsabára a német eredetű, de magyarrá nevelt I. Rimler Károly, az édesapa, aki ott szolgált evangélikus lelkipásztorként, ott vette nőül a békéscsabai tanítónőt, Sztraka Emíliát. Elsőszülött fia, a későbbi polgármester szintén a Károly nevet kapta a keresztségben. Az édesapa, mikor családjával Nagyváradra költözött az itteni evangélikus gyülekezet megválasztott lelkészeként 1863-ban, a hatéves gyermekével és feleségével érkezett. Itt az évek során még öt gyermekük született, de egyikük csak két évet élt meg. Jól választottak a nagyváradi evangélikusok, mert nem csak hűséges pásztort és jó szolgát nyertek ezáltal, aki felvirágoztatta gyülekezetét, de felvállalta a város közügyeinek szolgálatát, és gyermekeit is ebben a szellemben nevelte.

Halálakor még a szabadelvű, egyházellenesnek tartott Nagyváradi Napló is az első oldalon gyászkeretben közölte az alábbi nekrológot:

„Id. Rimler Károly 1824–1900

Nagyvárad egyik legtiszteltebb férfija, az ág. evangélikus egyház patriarcha arcú derék agg lelkésze kiszenvedett tegnap este 9 órakor. Idős Rimler Károly, aki nem csak a szószéken, hanem egész áldásos életén át tetteivel, minden irányban való nemes működésével példázta azt, hogy mi az igaz élet, mint kell dolgozni önzetlenül a közjó javára, tegnap örök álomra hunyta jóságos szemeit. Hosszú idő óta gyengélkedett már a mindenki által szeretett és tisztelt aggastyán, de azért halálának híre, mely a késő esti órákban terjedt el a városban, mégis mindenfelé mély fájdalmat és őszinte részvétet keltett.

Negyvennégy évig állott id. Rimler Károly egyháza élén és csak pár évvel ezelőtt vonult nyugalomba, mikor erre már aggkora és betegsége kényszerítette. Körülbelül ennyi időn át szolgálta Nagyvárad közügyeit, mint a város törvényhatósági bizottságának tagja. Azonkívül számos jótékony és közművelődési egyesület tisztelt és nagyra becsült munkatársa is volt.

Egyházát hűen szolgálta, fáradozott, gyűjtött hazánkban és külföldön, ahonnan tetemes segélyt szerzett a Gustav Adolf egylettől. Az egyház iskoláját virágzó állapotba hozta, szóval igaz, hű apostola volt gyülekezetének.

Szerető, gondos családapa volt, ki számos tagú családját a legkitűnőbb nevelésben részesítette. (…)

Az elhunytban Rimler Károly rendőrfőkapitány édesatyját siratja, rajta kívül szeretett hitvese, Gyula, Pál, Irén és Mariska férjezett Szabó Ákosné és gyermekei. Winkler Lajos és neje nagybátyjukat, azonkívül számos rokon gyászolja az Úrban elköltözöttet.

A végtisztesség hétfőn délután lesz. Az evangélikus egyház külön gyászjelentést adott ki és a saját költségén fogja átadni az örök nyugalomnak.

Legyen könnyű a föld annak, aki áldásos szeretettel, apostoli működéssel, egész munkás életével egy egész nemzedék háláját és tiszteletét érdemelte ki.” (Nagyváradi Napló 1910. január 14.)

A temetési szertartásról is részletesen beszámolt a lap Megemlékezés az előző nap délutánján eltemetett Rimler Károlyról címmel. Ebből idézünk. „A ravatalt az evangélikus templomban állították föl. Nem csak a templom, de már egy órával a temetési szertartás megkezdése előtt a templomudvar is megtelt a gyászoló közönséggel. A templomban Maternyi Lajos tiszavidéki főesperes tartotta a gyászistentiszteletet (…) Az udvarra kivitt és újra felállított ravatalt körülálló tömeg meghallgatta az újvárosi református énekkar igen megható gyászdalát. Két oldalt sorfalat álltak égő gyertyákkal a rendőrség és a munkásegylet tagjai, akik végig kisérték a koporsót egymást felváltva vivő presbitereket. Előttük külön gyászhintó vitte a koszorúkat.

A gyászoló közönség nagyrésze gyalog és a kocsik hosszú sora kísérte a drága halottat nyugvóhelyére. A két lelkész búcsúimája és az énekkar új gyászdalának elhangzása után lebocsájtották a nagyváradi ág. evang. lelkészt a sírgödörbe.

Nyugodjék békével! A bánatos család, a hálás egyház, a tisztelők és a barátok emlékezete virrasztani fog a sírja felett. Ő az első az újonnan az evangélikusok számára kihasított temetőrészben.” (Nagyváradi Napló 1900. január 16. 2 old.)

(Mintegy kontrasztként idézzünk egy másik gyászjelentést, amely a szemben lévő oldalon jelent meg fekete keretben az alábbi meghökkentő és elgondolkoztató szöveggel: „A szegény, élhetetlen magyar társadalom teljes közönnyel tudatja, hogy FIEDLER TAMÁS tanár, volt negyvennyolcas honvédőrmester, verklis, miután magvakult, éhen halt. Egészen csendes részvét kéretik!” Ma már nem tudjuk eldönteni, hogy valós tartalmú-e a hirdetés, vagy egy léha firkász ízléstelen tréfája kapcsolta a Rimler gyászhoz.)

Visszatérve idős Rimler Károly érdemeinek korabeli elismertségére idézzük Nagyvárad város közgyűlésének határozataiból az alábbiakat: „Nagyvárad törvényhatósági bizottságának 1900 évi február hó 9-én dr. Beőthy László főispán elnöklete alatt tartott rendes közgyűlésén jelen voltak: dr. Bulyovszky József polgármester, Rácz Mihály főjegyző, ifjú [áthúzva] Rimler Károly rendőr-főkapitány, Komlóssy József, Bordé Ferenc tanácsnokok, Busch Dávid főmérnök [stb.]. A bejelentések során a polgármester elmondta: Szomorú kötelességet kell teljesítenem, amidőn bejelentem, hogy törvényhatóságú bizottságunknak több évtizeden keresztül tagja, s betegsége miatt csak az utóbbi időben visszalépett Nagytiszteletű Rimler Károly ágostai evangélikus lelkipásztor folyó év január 13-án elhalálozott. Ama hosszú idő, mely alatt nemcsak egyházának, hanem városunknak is javára működött, s az a szép eredmény, melyet mind a két téren elért, igazolja azt, hogy működése úgy az egyházi, mint a közügyekben áldásos volt, s méltó arra, hogy az elhunytról őszinte részvéttel megemlékezzünk ülésünk jegyzőkönyvében.” Ezt követőben megszavazták az alábbi határozatot:

 

„Határozat 29/1308–888

A polgármester havi jelentésében foglaltakhoz képest a törvényhatósági bizottság fájdalmának ad kifejezést Nagytiszteletű néhai idősebb Rimler Károly ágostai evangélikus lelkipásztor, volt törvényhatósági bizottsági tagnak folyó évi Január hó 13-án bekövetkezett elhunyta fölött.

Hosszú évek során át működött az elhunyt fáradhatatlanul egyházának úgy, mint városának javára, s az a szép eredmény, melyet mind a két téren elért, igazolja, hogy működése az egyházi-, mint közügyekben áldásos volt; miért is a törvényhatósági bizottság az elhunyt érdemei elismeréséül emlékét jegyzőkönyvében megörökíti.” (Országos levéltár – Arhivele Naţionale Oradea, Fond 8. inv. 143, dosar 69.)

 

 

Az ifjú Rimler Károly

 

Az eddig ismertettek alapján is elmondhatjuk, hogy a lelkész Rimler Károly szerető és gondos családapa is volt, aki mind az öt gyermekét a legkitűnőbb nevelésben részesítette. Károly fiát is arra nevelte, hogy felnőve Nagyvárad városának álljon szolgálatára. Tanulmányait ő már itt kezdte az evangélikus iskolában, majd a premontrei gimnáziumban és a jogakadémián végezte. Ügyvédi pályára készült, de édesapjának és báró Dőry József főispánnak tanácsára a közigazgatás munkásainak sorába lépett. Szolgálatát 1880. november 11-én kezdte, mint tb. aljegyző. Rendkívül szorgalmas, szakavatott tisztviselőnek bizonyult, s így csakhamar önálló ügyosztály vezetésével bízták meg. A katonaügyosztály vezetője volt, amikor 1890. március 27-én Serényi Kálmán nyugalomba vonulása után rendőrfőkapitánnyá nevezték ki. Nagy érdemeket szerzett a rendőrség újraszervezésében, tulajdonképpen ő rakta le a korszerű városi rendőrség alapjait. Közben törvényhatósági testületi tagként hozzájárult a közigazgatás, városvezetés fejlesztéséhez is. Bulyovszky polgármester bizalmas barátjaként kezelte. A színházépítésére felügyelő bizottság tagjaként 1900. május 7-én személyes közbelépésére volt szükség, hogy az erőszakosan terjeszkedő és agitáló építőipari sztrájkmozgalom ne veszélyeztesse az épülőfélben álló színháznak a kitűzött időre való befejezését. 1900. május 7-én falragaszokon tette közzé az alábbi szöveget:

 

„Hivatalos felhívás!

A mai napon előfordult munkás-zavargás alkalmából tapasztaltam, hogy az ács- és kőműves- iparossegédek egy része erőszakos fellépés által a személy és vagyonbiztonságot veszélyeztették, s több helyen a békésen munkálkodó iparossegédeket rábeszélésük és fenyegetéseik által a munka abbahagyására kényszerítették. A város nyugalma s közbiztonságának megőrzése szempontjából felhívom a sztrájkoló munkásokat, hogy minden csoportosulástól és felvonulástól tartózkodjanak, a békésen munkálkodókat ne háborgassák, mivel a legkisebb csoportosulást, felvonulást rendőri, esetleg katonai karhatalommal fogom megakadályozni , azonkívül a büntető eljárást azonnal megindítom!

Nagyvárad, 1900. május hó 7-én. Rimler Károly, rendőrfőkapitány” (a Nagyvárad c. lapból.)

Szintén a Nagyvárad közölte az alábbi rövid hírt: „Letartóztatott igazgató”. Baranyi Miklóst, a sztrájkmozgalom egyik vezérét Rimler Károly főkapitány rendeletére letartóztatták. Baranyi ma délelőtt fölment az épülő színházba, ahol a bécsi gipszmunkások végezték nyugodtan munkájukat. Baranyi Miklós fölszólította őket, hogy rakják le a szerszámot s tartsanak a sztrájkolókkal. A bécsiek szabadkoztak, húzódoztak, végre is engedtek a fenyegetésnek és abbahagyták a munkát. A rendőrségnek tudomására jutott, hogy a gipszmunkások ily módon álltak a sztrájkolók táborába, s ezért ma délután két rendőr a Rhédey kertben letartóztatta Baranyit. A letartóztatás miatt a sztrájkolók elkeseredése nőtt. (A sztrájk két nap múlva véget ért, és a színház is a megadott határidőre elkészült.)

Még egy fontos és érdekes dokumentumra bukkantunk, amelyben Rimler Károly színházzal kapcsolatos döntésben nem a tanács javaslatára szavazott. Ez a „194/5407 számú – A tanács javaslata a színház felirata és elnevezése tárgyában.”

A bizottsági tagok névszerinti szavazással döntöttek. A tanács javaslatára, a Szigligeti Színház elnevezésre, 33-an szavaztak. Arra az indítványra, hogy a színház Váradi Színháznak neveztessék, szintén 33-an szavaztak (köztük Rimler Károly is).

Az elnök szavazatával az első indítványt fogadták el. „A tanács határozatilag kimondja: miszerint a városközönsége által a Bémer téren épített színházat a színműirodalom terén kiváló érdemeket szerzett férfiú, Szigligeti Ede, városunk szülöttje emlékére Szigligeti Színháznak nevezzük el. A feliratot a vakolatba mélyített és megaranyozott betűkkel készítteti el, s a tanácsot a további intézkedésekkel megbízza.” (Arhivele Naţonale Oradea, Fond 8. inv. 143, dosar 69.)

Rimler Károly nem sokkal ezután a főjegyző betegsége alatt annak helyettesítését is vállalta, ezzel kezdődik közigazgatási pályafutása 1900 nyarán, illetve szeptemberében. Bulyovszky gyógykezelés miatt kellett megszakítsa városvezetési tevékenységét, ez alatt szintén Rimler Károlyt bízzák meg a helyettes polgármesteri tisztséggel.  (Arhivele Naţonale Oradea, Fond 8. inv. 143, dosar 69.)

1901 májusában a városi közgyűlésen már mint főjegyző szerepel, s a rendőr-főkapitányi tisztben pedig Gerő Ármint találjuk. 1901. november 28-án már helyettes polgármesterként és főjegyzőként szerepel a dokumentumokban, ugyanis Bulyovszky József egyre súlyosbodó betegsége miatt végleg lemondott a polgármesteri tisztéről. (Arhivele Naţonale Oradea, Fond 8. inv. 143, dosar 70.)

A fent említett dossziéban még két érdekes dokumentum található. Az 56. számú fólia Rimler Károly telekvásárlásának jóváhagyását tartalmazza, a következőképpen: „Rimler Károly a város tulajdonában lévő 3174 számú telekkönyvi betétben 4594 helyrajzi szám alatt felvett ingatlanra vonatkozólag négyszögölenként 7 korona 19 fillér vételár mellett megkötött szerződés felolvastatván ezen szerződés jóváhagyatik”. A jóváhagyás száma 116/4737.

A következő, 57. fólián pedig az alábbi szöveg olvasható: „A László király páholy képviseletében Schütz Albert ügyvéd a gázgyár melletti 42. számú telekre 5205 korona vételár mellett megkötött szerződés jóváhagyatik – 1901. május 9.” (Arhivele Naţionale Oradea, Fond 8. inv. 143, dosar 70.)

Tehát a fenti két szöveg arról tanúskodik, hogy egyidejűleg került két telek az új tulajdonosok kezére. Az akkor éppen virágkorát élő szabadkőműves páholynak két neves budapesti építész, Jámbor és Bálint (akik szintén szabadkőművesek voltak) ingyen készítették el a páholyház tervrajzát, „olyan beosztással, ami minden szempontból megfelel a szabadkőművesi munkák és ceremóniák gyakorlására”. Az akkori váradi szabadkőművesek anyagi erősségét bizonyítja az a tény, hogy a május 9-én bejegyzett tulajdonosi szerződés után 1901. december 6-án már megtartották az avató ünnepséget a teljesen kész új páholyházban.

Azt, hogy az egykori páholyház (ma a Járulék és Vámügyek Területi Igazgatósága – Direcţia Regională pentru Accize şi Vame található benne) szomszédságában álló, ma tégláig lekopasztva, üresen vevőre vagy bérlőre váró Rimler-házat mikor és kinek a tervei alapján építették fel, nem sikerült kiderítenünk, de a fentebb idézett dokumentum cáfolja azt a váradi legendát, miszerint a ház Rimler Károly feleségéé, illetve későbbi özvegyéé lett volna. Azt viszont tudjuk, hogy az 1900-as évek elején már Rimler Károly is tagja volt a páholynak. Az egyik korabeli páholytag 1937-ben azt nyilatkozta a Naplónak (korábbi Nagyváradi Napló), hogy „a páholy a Dorobanţilor (Rulikovszky) úti villaszerű saját épületében tartotta összejöveteleit, amiben részt vett Rimler Károly, Oradea egykori nagynevű polgármestere is.” Arról viszont, hogy mikor lépett be és meddig maradt páholytag, nem sikerült adatot találni.

 

 

Egy ragyogó karrier kezdete

 

A Tiszántúl konzervatív, nemzeti elkötelezettségű katolikus napilap 1902. február 26-i számában Ki legyen a polgármester címmel igen visszafogottan számolt be olvasóinak a kérdésről: „Amióta Dr. Bulyovszky József polgármester egészségi állapota komolyra fordult, s elveszett a remény a teljes felgyógyulására az a kérdés uralja a polgárság nagyrészét, hogy ki legyen a polgármester. Most, hogy az általános választások küszöbén vannak, teljesen előtérbe került ez a kérdés.

A városatyák nagyrésze mindenáron nagy embert akar a polgármesteri székbe ültetni, ki csupán egyéniségével hasson és vigye előre a város különösen pénzügyileg nem a legjobban álló szekerét. A függetlenségi városatyák a múlt szombaton, a szabadelvűek pedig tegnap [azaz hétfőn] tanácskoztak.

Nagyvárad két olyan belső tisztviselője pályázik, akik alapos képzettség, hosszas gyakorlat, szorgalom és ambícióval töltik be ma is feladatukat, s akik bármelyike bizonyára teljes megértéssel töltené be a város első tisztviselői állását, annál is inkább, mert mindkettő hosszabb-rövidebb ideig már vezette a város ügyeit.”

Ennyi az egész cikk, amelyben amellett, hogy nem nevezi meg a két jelöltet, mind a kettőt alkalmasnak tartja a legfőbb városvezetői tisztre és elismeri, hogy a legmegfelelőbbnek találja. Más ügyekben ugyanis a Tiszántúl igen harcias, kemény álláspontot képviselt mindkét vezető párttal szemben, ha az a legkisebb mértékben is érintette a katolikus egyházat.

Ebben az időben ez a két párt szinte egyforma befolyással és támogatottsággal rendelkezett a város polgárai körében, de a szabadelvűeknek előnyt jelentett, hogy a főispán Hlaky Endre is pártjuk tagja volt.

Február 23-án a Tiszántúl arról adott hírt, hogy a város törvényhatósági bizottságának függetlenségi és 48-as párti tagjai kijelentették: a választást nem tekintik politikai kérdésnek és egyedül a város érdekeit tartják szem előtt. Azt várják, hogy a polgármester-választásnál a város igazi érdeke diadalmaskodjék. Bizottság alakult Szokoly Tamás elnök, Stein Herman, Sulyok István, dr. Vukcsics Gyula és dr. Dőry Ferenc tagokkal, akik állásfoglalásra kérik fel a szabadelvűeket. A szabadelvű párt választói bizottsága: Hlatky Endre, Miskolczi Barna, Mezey Mihály, dr. Várady Zsigmond és dr. Grósz Menyhért – nem nyilatkoztak a Tiszántúlnak.

1902. március 14-én a törvényhatósági bizottság a betegsége miatt lemondott Bulyovszky Józsefnek évi 1000 korona kegydíjat szavazott meg, úgy, hogy ezt az összeget neje és gyermekei is élvezhessék halála után is. Ezt a gesztust a városvezetés részéről a volt polgármester méltán kiérdemelte a város fejlesztésében elért számos eredményével, amelyekből a legjelentősebb megvalósítás a város „díszes palotája”, az 1900-ban felavatott új kőszínház.

1902. március 16-án a Tiszántúlban újabb cikk jelent meg Ki lesz a polgármester? címmel. Ebből idézünk: „A Tiszántúl munkatársa felkereste Komlóssyt [a függetlenségi és 48-as párt jelöltjét], hogy igaz-e hogy a főispán Rimler mellett korteskedik. Komlóssy azt mondta, hogy a főispán Rimler mellett szólt, de kijelentette, hogy ezzel az óhajjal semmiféle befolyást nem akar gyakorolni, s egyik mellett sem kíván korteskedni. Komlóssy jog- és gazdasági tanácsnokot is teljesen alkalmasnak tartja. Arra a kérdésre, hogy igaz-e hogy megegyezést akar létrehozni a két jelölt között, úgy hogy Rimler legyen a polgármester és Komlóssy a helyettese – Komlóssy szerint ez fölösleges volna. Olyan polgármestert válasszanak, aki egyedül képes a város ügyeit intézni.”

Két nappal később a Nagyváradi Napló március 18-i száma Nagyvárad tisztújítása című cikkében közölte a végrehajtó bizottság döntését, mely szerint régebbi határozatának megfelelően a választást Rimler Károly helyettes polgármester és Komlóssy József tanácsos között nyílt kérdésnek hagyja, akárcsak az esetleges megüresedő főjegyzői székre pályázó Bordé Ferenc és Darvassy közötti választást is nyílt kérdésnek hagyta, mindkét ügyben a város közgyűlése fog titkos szavazással dönteni.

 

 

A nagy nap: Rimler Károly karrierje csúcsán

 

Az eredményről a Nagyváradi Napló számolt be a legrészletesebben, az a lap, amelynek felelős szerkesztője ekkor a szabadelvűek egyik vezéregyénisége, dr. Dési Géza volt, szerkesztőként Fehér Dezső és Ady Endre neve állott a címlapján. A választás után címmel vezércikkben számoltak be a szabadelvűek diadaláról a következőképpen:

„A hosszú interregnum után Nagyvárad város törvényhatósági bizottsága megválasztotta új tisztikarát. Nagyváradnak van polgármestere, s az a bizalom, amely nem várt nagy többséggel ültette Rimler Károlyt a podesztai székbe, mindenképpen örvendetes, s nagy bizalmat, erőt nyújthat a nagy feladatokhoz Nagyvárad új polgármesterének.

Sajnáljuk, hogy Komlóssy József a fölajánlott paktumban nem ment volt bele. A fölajánlott alpolgármesterség megfelelő honorárium lett volna dicséretes munkásságáért. – No, de hát nem sikerült.

Megvigasztal azért bennünket, hogy a főjegyzői székbe olyan kipróbált talentumú, munkabíró s minden ízében liberális férfiú került, mint Bordé Ferenc.

A választási közgyűlésen zsúfolásig tömve volt a nagyterem, az izgalmas szavazások egész sorozata 9 órakor kezdődött. Tíz órakor már harsány éljenzés hangzott fel: Éljen Rimler Károly! Az első harcokból tehát Rimler Károly került ki győztesen, harminc szótöbbséggel nyerte el a podeszta díszes méltóságát (Rimler Károly 79, Komlóssy 49 szavazatot kapott).

Aztán a főjegyző választás következett. Itt már nem volt olyan erős a küzdelem, Bordé Ferenc tanácsos könnyen győzött (Bordé Ferenc 83, Darvassy Lajos 45 szavazatot kapott).

Bordé Ferenc utódjául Lukács Ödönt választották tanácsosnak, Komlóssy Józsefet és Dravassy Lajost egyhangúlag, Lukács Ödönt 66 szavazattal, szemben a kieső Nagy Lajos 57 szavazatával.”

A Nagyváradi Napló szentelt a legnagyobb figyelmet a választásoknak és a legtöbb támogatást is ő nyújtotta az új polgármesternek, mert benne látta megtestesülni azokat az elveket és célokat, amelyeket e lap zászlajára kitűzött.

A Napló nem csak a polgármester és a város új vezérkarának választásáról számolt be részletesen, hanem belső oldalain terjedelmes részleteket közölt az új polgármester székfoglaló beszédéből. Ennek közlése a korabeli olvasót, idézése a ma emberét is közelebb hozza a város e jeles személyiségéhez, szándékainak megismeréséhez, megértéséhez. Íme néhány részlet a beszédből: „Életemnek egyik legszebb, de egyszersmind legnehezebb napja virradt most reám. A tekintetes törvényhatósági bizottság kitüntető bizalma e neves város tisztikarának élére állított. Oly kitüntetés ez, melynél szebbet, díszesebbet a közigazgatási pályán elérni nem lehet.

A díszes állással olyan terhet és kötelezettségeket vállaltam magamra, amelyeket nem tudom képes leszek-e a jövőben elviselni és teljesíteni.

S ha mégis elvállaltam, tettem ezt azért, mivel erős a hitem, Istenben vetett rendíthetetlen bizalmam, töretlen munkakedvem, e város iránt táplált, a boldogult édesapámtól örökölt forró szeretetem erőt ad nekem e nagy és nehéz feladatok végzésére.

(…) Egy hónap híján 20 éve állok e nemes város szolgálatában és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy ismerem e nemes város polgárságát, ismerem a tekintetes törvényhatósági bizottság nemes gondolkozását, ismerem bajainkat, ismerem vágyainkat, és ha ezen becses adatok birtokában, itt a tekintetes törvényhatósági bizottság színe előtt törvényben előírt eskümön kívül ünnepélyes fogadást teszek arra, hogy a város fejlődéséért minden erőmmel és igyekezetemmel híven és kitartóan küzdeni fogok, nagy vonásokkal megjelöltem jövő tevékenységem programpontjait.

E nagy vonásokban megjelent program keretén belül is azonban már most kijelentem, hogy különösen két irányba kívánom minden erőmet és igyekezetemet e város javára értékesíteni.

Első és legfontosabb törekvésem a legszigorúbb és leglelkiismeretesebb gazdálkodás minden vonalon, hogy a még váró nagy feladatokat lehetőleg a polgárság további megterhelése nélkül valósítsuk meg.

Második és nem kevésbé fontos törekvésem leend a tisztviselőkart kitartó munkára sarkalva a legjobb közigazgatást megteremteni. Gyors és lelkiismeretes elintézése a közigazgatási ügyeknek, párosulva türelemmel, előzékenységgel és méltányossággal adja meg a hitelét a jó és mindenki által megbecsült közigazgatásnak.

(…) Különösen kérem a tekintetes törvényhatósági bizottságot, munkálkodjanak vállvetve a tisztviselői tekintély fenntartásában, amely abból áll, hogy a tisztviselő becsületes munkája elismerésre, a hanyag tisztviselő pedig szigorú elbírálásra találjon. Ha a tekintetes törvényhatóság ilyen irányú támogatásával megtisztel, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog rövid idő alatt városunk javára a lehető legjobb közigazgatást megteremteni.

Isten áldását kérve működésünkre és e nemes város minden polgárára, magamat a mélyen tisztelt törvényhatóság jóindulatába ajánlom.”

A Nagyvárad, a függetlenségi és negyvennyolcas párt napilapja, és egyben az akkori Várad legrégebbi, legnagyobb múltú és legtekintélyesebb újsága Sas Ede felelős szerkesztői irányítása alatt szintén határozottan kiállt Rimler Károly mellett. Az 1902. március 21-i számában Az új polgármester címmel vezércikkben fejti ki véleményét.

„(…) Mi is aránylag fiatal embert ültettünk a polgármesteri székbe, és a polgármesteri szék méltósága tekintélyt fog kölcsönözni Rimler Károlynak, úgy hogy ő városunk ügyét megfelelő módon előbbre fogja vinni tudással és jóakarattal, amint ezt a város polgársága megérdemli. Reméljük ezt és óhajtjuk.

(…) Legyen a vezetés öntudatos és céltudatos, mely minden megalkuvást, klikkeket, családokkal, felekezetekkel, avagy a felső hatalommal kizár, és ridegen visszautasít. Legyen a cél világos és tisztán salus reipublicae – semmi egyéb – de ettől nem szabad egy hajszálnyira se eltérnie.

A legkülönbözőbb elemek egyesültek egy célra, és ezekre a polgármester számíthat minden koron, míg eddigi elveihez, cselekedeteihez hű marad.

És mi ezt reméljük is, mert Rimler Károlyt egyéb tehetségei mellett különösen az jellemzi, hogy igaz, jó ember, hogy szíve van! A szív pedig az a forrás, melyből fakad az erő, az ambíció, az ideál, a lelkesedés, az emberszeretet. És Rimler Károlynak igen jó szíve van, ezért mi reménnyel bízunk a jövőben.

Soha ne feledje el, hogy nem egyeseknek köszöni díszes állását, az összpolgárság bizalma nyilatkozott meg mellette, és mindig ennek érdeke legyen a szeme előtt.”

Valóban így volt, mert a harcosan klerikális katolikus napilap, a Tiszántúl is, ha nem is zengedezett dicshimnuszt az evangélikus papfiú Rimler Károlyról, de elismerte addigi érdemeit és megfelelőnek tartotta új tisztére. Azért a választásról szóló beszámolójában némi éllel megjegyzi: „A főispán a kormány képviselője, közege, de Nagyvárad város felülről nem engedi dirigáltatni magát. A diadalt a liberális közszellem vívta ki, amely Rimler Károlyban találta meg a maga emberét.”

Nem tartozik szorosan témánkhoz, de nem kis mértékben kapcsolódik hozzá, hogy két nappal később a Tiszántúl legharcosabb és legjobb tollú publicistája, a váradi klérus kiemelkedő személyisége, Krüger Aladár terjedelmes és szép nekrológot közölt az akkor elhunyt Tisza Kálmánról, a szabadelvűek fővezéréről, aki Nagyváradon a legnépszerűbb, országosan is elismert vezéralakja volt a szabadelvűeknek.

Antal Sándor Ady és Várad című könyvében így jellemezte a korabeli Nagyvárad politikai életét: „A magas politikába nem avatkozott bele Várad. Örökösen Tisza Kálmánt választották meg képviselőnek. Csak az iparosság meg a zsidós értelmiség egy része volt 48-as, de minden választáson reménytelen kisebbségben maradt. A szocialisták még nem szerepeltek. (…) A túlnyomó számban katolikus vallású lakosságban nem keltett elégedetlenséget, mikor a lutheránus Rimler Károlyt választották polgármesternek, a zsidó Gerő Ármint meg rendőrfőkapitánynak. Inkább fenyegette a kőszínház és a városháza építésének terve a társadalmi békét.”

 

 

Az új polgármester programja

 

A Nagyvárad a választás másnapján, 1902. március 22-én A polgármester programja címen tájékoztatta olvasóit. Ebből idézünk: „A polgármester másnap még a főjegyzői irodában fogadta a gratulálók seregét. Közben az aktáit intézgette, a diadal után békésen dolgozott, hogy ne hagyjon restanciát utódjára.

A polgármester szíves készséggel tett nyilatkozatot tudósítónk előtt terveiről:

1. A világítás ügyét esetleg rendkívüli közgyűlésen akarja megoldani;

2. A közoktatás, közművelődés fejlesztése;

3. Az utcák kövezetének kijavítása, kiterjesztése;

4. Takarékosság a gazdálkodásban;

5. Általános csatornázás – hosszabb idő alatt megvalósítható;

6. A közvilágítás, villamos vasút létrehozása.”

E nagy ívű tervek igazi jelentőségét csak úgy tudjuk pontosan megítélni, ha felidézzük, milyen volt Nagyvárad a huszadik század kezdetén. A korabeli leírások szerint alacsony házsorú, rossz kövezetű, elmaradt kultúrájú és közigazgatású város volt, melynek modern nagyvárossá fejlődésének alapját a konzervatív szellemű és takarékoskodó Sal Ferenc rakta le, de éppen e várospolitika miatt az ő idejében ez a fejlődés megtorpant. Utódja dr. Bulyovszky József polgármester idején ez a folyamat jelentősen felgyorsult. Az ő polgármestersége alatt (1897–1901) épült fel az első, igazán jelentős, korszerű „díszes palotája” a városnak, a Szigligeti Színház, nem kisebb hírességek tervei alapján, mint a bécsi Fellner és Helmer műépítészek. A terv kivitelezője, Rimanóczy Kálmán és váradi építész társai, az eredetileg a Nagypiac térre tervezett színháznak a Bémer téren való felépítésére tettek javaslatot, azzal az ajánlattal kiegészítve, hogy ezáltal megvalósítható lesz az úgynevezett Bazár szoros kibővítése, az ott lévő, lebontásra ítélt házak anyagából engedélyezik egy korszerű Bazár épület felépítését. Ezt kiegészítette azzal az ajánlatával, hogy a Bazár ház bérbeadásából származó jövedelemből évente 20.000 forintot fizet a városnak.

Sok huzavona s ellentétes javaslatok elutasítása után 1899 júliusában végleges döntés született Rimanóczy javaslatának elfogadásáról. Az építész önként társul fogadta a nagy terv megvalósításához Guttmann József és Rendes Vilmos építészeket, 1899. július 10-én hozzákezdett a leendő színház helyén álló Sáfárd ház lebontásához, majd július 27-én megkezdődött az épület alapozása. Egy év alatt be is fejezték a hatalmas munkát, az idejében való befejezéshez hozzájárult az akkor még rendőrfőkapitány is a már említett építészsegédek sztrájkjának a színházépítésre való kiterjedésének megakadályozásával. Sőt, a színházépítés utolsó, befejező szakaszában, 1900 nyarán, néhány hónapig Bulyovszky betegsége, illetve gyógykezelése alatt, helyettes polgármesterként ő felügyelte és intézte az építkezéssel kapcsolatos ügyeket, hozott döntést az éppen felmerülő kisebb kérdésekben.

Képek

A László király szabadkőműves páholy
1900-ból származó képes levelezőlap

Impresszum   -   Szerzői jogok