A történet erősebb nálam, én csak követem

Simon Judit (■): Váradon beszélgetünk, édesanyja is megtisztelte jelenlétével a szerkesztőségünket, ő nagyváradi születésű. Önnek van valamilyen kötődése a városhoz?

Dragomán György (□): Gyerekkoromban mindig jöttünk Váradra. Nekem az nagy dolog volt, részint, mert anya nagyon szerette Váradot és mindig mesélt róla. Nagyjából tudtam, hogy mi hol van. Másrészt pedig két-három dolgot nagyon szerettem Váradon: magyar tévé, amikor itt voltunk, akkor volt magyar adás, volt kajszibarack, ami Vásárhelyen már nem volt, általában nyáron jöttünk és barackot ettünk, a harmadik pedig a termálvíz, mindig mentünk fürödni Félixre. Gyerekkoromban négy-öt éven át jöttünk egy hétre nyáron vagy tavasszal Váradra. Nagyanyám eljött meglátogatni a barátait. Még egész kicsi voltam, nagyanyám eltörte a lábát, és akkor két vagy három hétig laktunk itt. Arra az időszakra is emlékszem.

Marosvásárhelyen nőtt fel, 15 éves volt, amikor elmentek a családdal Magyarországra. Mennyire hagyott önben mély nyomokat Vásárhely, Erdély, az akkori élet?

□ Részint a gyerekkorom volt, de intenzíven emlékszem mindenre. Mai napig mindig elmondom, honnan jöttem, másrészt benne van mindenben, amit írok. Mélyebbeket nem hagyhatott volna, mint amilyeneket hagyott.

A mély nyomokat meghatározza az akkori diktatúra?

A 80-as évek nagyon kemény időszak volt, és Vásárhelyen egyre keményedett, láttam belőle eleget ahhoz, hogy a bőrömön érezzem. Vannak személyes élményeim, voltak kellemetlen pillanatok. Elég hoszszú ideig vándoroltunk ki, ’86-tól ’88-ig, de talán még korábbról kezdődött. Maga az, hogy diktatúra van, hogy mi el akarunk menni, és nem lehet, várjuk, mikor mehetünk végre, eléggé markáns időszak volt számomra, másrészt meg szép is volt.

Szinte minden esetben azt nyilatkozza, hogy a regényei, novellái nem Erdélyben játszódnak. Aki olvassa az írásait – mint magam is –, teljes mértékben ráismerhet az akkori idők erdélyi viszonyaira. Azért mondom, hogy erdélyire, nem romániaira, mert mi kicsit másképpen éltük meg, mind honfitársaink. Miért nem akarja, hogy nyilvánvaló legyen, hol történnek az események az írásaiban?

□ Soha nem mondtam, hogy nem Románia és nem Erdély, hanem azt, hogy nem pontosan az az ország, az az Erdély, ahol én éltem. Az írás ugyanis erősebb a történelemnél, és nálam is erősebb. Abban a pillanatban, hogy elkezdtem írni, a tények eltűntek a fikció mögött, úgy, hogy a képekből erősebb töltetek születtek, mint amelyeket valóban átéltem. Nem akartam történelmi regényt írni, nem gondoltam, hogy nekem fontos lenne a történelmi hitelesség. Inkább az érzelmi, indulati hitelességre törekedtem. Ezért létrejött egy olyan Erdély, amely nem azonos azzal, amiben én éltem, mert a történelmi tények nem mindig stimmelnek. Megjelennek olyan tények a könyvben, melyek a valóságban nem történtek. Nem is érdekel a történelmi hitelesség. Onnan kezdve, hogy rájöttem, én egy fiktív világot építek, ami ugyan nagyon hasonlít arra, amely létezett, nem foglalkoztam azzal, hogy voltak-e a Duna-csatornánál táborok 84-ben vagy sem. Atombalesetről beszélek a könyvben, és abból szokták kiszámolni, hogy ez Csernobil és 1986, de szerintem lehet ezt a könyvet úgy is olvasni, hogy ma játszódik, csak nem dőlt össze a rendszer, és most itt tartunk 2009-ben vagy 2010-ben. Én ilyen olvasatnak sem lennék ellenére. Ezért mondom, hogy nem az az Erdély. Nem voltam képes arra, hogy hiteles történelmi regényt írjak 1986-ról. Másrészt sokan mondják, hogy érzelmi és indulati szempontból eltaláltam azt a hangot, ami akkor volt, és pontosabb, mint ha a történelmi hitelességre törekedtem volna. Én nem tudom, én csak képeket láttam és azokat próbáltam megírni.

Nyilatkozta, de az írásaiból is kiderül, hogy foglalkoztatja az egyén viszonya a hatalomhoz, és a hatalom viszonya az egyénhez. Hogyan viszonyul az egyén a hatalomhoz és a hatalom az egyénhez?

□ Ellentétesen, a kettő kizárja egymást. Elég sötéten látom ezt, szinte orwelli alapon áll a gondolkodásom ebből a szempontból. Azt gondolom, hogy a hatalom öncélúan működik, és a természetéből következik, hogy az egyént akarja elnyomni. Az egyén ez ellen megpróbál harcolni és szabad maradni. Mindig a szabadság érdekelt, az, hogy hogyan működik. Azt láttam, hogy a hatalom és a szabadság nem áll jó viszonyban egymással. Ha valaki hatalmaskodik, már veszít a szabadságából. Ez érdekelt, de nem elméletileg, hanem a gyakorlatban megnézni, hogy működik bizonyos esetekben. Az íráson keresztül gondoltam, de nem erről akartam írni, hanem történeteket megfogalmazni, de a végén belekeveredett. Igyekszem kerülni az elméleti gondolkodást, ha valamit írok, végül mégis belekerül.

Minden hatalomtól félni kell, vagy csak a diktatúrától?

□ Szerintem mindegyiktől, a hatalom sose jó. Elég anarchista vagyok ebből a szempontból, azt gondolom, hogy mindenki járja a maga útját és vállalja a felelősséget magáért. Nem jó, ha beleszólnak abba, hogy mit, hogyan és miért.

Képek

Dragomán György

Impresszum   -   Szerzői jogok