Emlékezés a Jelennel

Jövő szeptemberben ünnepelheti kezdeteinek százötvenedik évfordulóját a nagyváradi, Bihar megyei sajtó. Legalábbis ekkor, 1862-ben adta ki Hügel Ottó, Bihar címmel, az első mai értelemben vett újságot. Mindezt annak apropóján idéztem fel Indig Ottó kiváló tanulmányából, mely közel másfél évtizede látott napvilágot a Nagyváradi Napló alapításának centenáriumára megjelent jubileumi albumban, hogy a napokban jelen lehettem az aradi magyar sajtó alapításának 150. évfordulójára rendezett ünnepségen a Jelen Ház kellemes, elegáns udvarán. Igen, az aradi magyar sajtó az Alföld című lap által egy évvel és egy hónnappal megelőzte a váradi sajtó indulását, az pedig nyilván nem véletlen, hogy éppen a hatvanas évek elején indult több magyar nagyvárosban is útjára a sajtó, követve a még a forradalom előtt indult Kossuth-féle Pesti Hírlap útját.

Az aradiak jelenét és Jelenét ma is elismeréssel s egy kis irigykedéssel tudom szemlélni, hiszen a szomszédvárban mindenekelőtt egy remek közösség ünnepének lehettem résztvevője, jó volt látni az idős kollégák megbecsülését, jó volt hallani Tokay György volt képviselő és nagykövet bölcs szavait, s persze jobb lett volna még több fiatalt látni az emlékezők között. Azt hiszem, soha nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy milyen fontos feladatot lát el Böszörményi Zoltán és csapata, a fél magyarországnyi szórványterületen naponta eljutni az olvasóhoz a Nyugati Jelennel igazi közszolgálati sajtószerep. S ez a lap a hagyományait okosan tudta ötvözni a korszerűséggel, illetve példamutatóan szervezett a menedzsmentje is. Nem beszélve ennek a vállalkozásnak olyan fontos tartozékairól, mint a folyóirat formátumban hamarosan nyomtatásban is visszatérő Irodalmi Jelen, illetve a könyvkiadás.

Ha azt mérlegeljük, sok-e vagy kevés az a másfélszáz év, ami a vidéki magyar sajtó eddigi létét jelenti, az Alföld vagy a Bihar indulása óta eltelt időszak, s hogy vajon még mennyi ideig marad fenn e vidéken (is) a nyomtatott magyar sajtó, a viszonyítás kedvéért elég megemlíteni, hogy a megjelenésükkor még sehol nem volt a kőolaj energiájára alapozott világ, s bízzunk benne, hogy a nyomtatott üzenet még megéri az olaj utáni korszakot. Legalábbis jelen reményeink szerint.

Impresszum   -   Szerzői jogok