kritika
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Gittai István

Verssorokba tördelt szentenciák (Szenti Ernő Nyikorgó árnyak c. könyvéről)

Szenti Ernő költőcimbora kilencedik verseskötetével töltöm egyik októberi vasárnapomat. Különös csodabogár ez az Ernő, a berekfürdői hévíz „lovagja”, aki Szent István napja tájékán felbukkan Tokajban is. No de rátérve a Nyikorgó árnyak* című frissen megjelent kötetére: abban se szeri, se száma az aforisztikus tömörségű, megélt tapasztalatainak. Mint damilra felfűzött gyöngyszemek sorakoznak, épülnek sajátos logika szerint verssé szavai. Míg más önkéntelenül, lázálmában, ösztönösen, ő józan tudatával, kimérten improvizál. Nagyon, de nagyon profizmusgyanús az ő módszere, stílusa. Úgy is mondhatnám, hogy kitartó, tarlón elhullatott kalászokat összeszedegető költő ez az Ernő. Aki gyakorta sejtelmes általánosításokba öltözteti – majdnem azt írtam, hogy rejtőzteti – magát. Könnyen tollra futó szavakat bizony le nem írhatok vele kapcsolatosan, hiszen ilyen sorokat kínál: „Szó se róla, a gyűjtögető életmódot / folytató folyó a tenger régi hódolója. / Mondd, mindent kivájtál magadból, / ami nem élő emberbe való?” (Vörös folt) Mennyire ésszel íródott, s mégis mennyire kőbe véshető mottó lehetne ez is: „A hittől válik naggyá / és maradandóvá a kicsi.” (A szó megszólaltatója)
Az Ernő-féle szentenciaáradaton túllépve keresni kezdem személyes, lírai énjét, ami egyes szám második személyben tetten is érhető: „Nyugtasd meg a hangfalból / kitépett csöndet: ez egy ilyen világ” (Ez egy ilyen világ); „Énségemről szól a szó / épphogy csak hallható” (Kattogás); „Kimaradt az élet életedből, / barátaid szerint tévedésből” (Estébe nyíló szóköz).
Akár egysoros versként is megállnák helyüket az általam önkényesen kiragadottak: „Ráesteledett a szóra a mondat” (Irányított érdeklődés); „Átbújt a szél a tű fokán” (Szabadáras érzéketlenség); „Meglenni a legjobb jó” (Záróvonalas bozóttűz).
Szóval: javíthatatlan bölcselgő ez az Ernő, tücsök és hangya elegye, aki – szavaival – semmit sem erőltet, miközben kitartóan átcirpeli a nyarat, és bolyongva gyűjtögeti a télirevalót. Tömör tartalmai befogadásához, megemésztéséhez bizony kevés az egy őszi vasárnap. A feszes formákra, mondandókra, választékos nyelvezetére pedáns, igényes poéta imitt-amott renyhének, nemtörődömnek bizonyul. Főleg germanizmusát, mint magyar költőhöz nem illőt, nehezményezem. De erről legközelebbi bereki fürdőzésünkkor majd kimerítőbben szólok. Neki.

* Széphalom Könyvmûhely, Budapest, 2009.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok