kritika
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Gittai István

Egy hiteles költő(nő) (Dienes Eszter Kinél az ítélet? c. verseskötetéről)

Idei, kora őszi berekfürdői írótáborozásunk alkalmából Dienes Eszter megajándékozott frissen megjelent Kinél az ítélet? című kötetével (válogatott versek, Karcag, 2009). A küllemében rendkívül elegáns, színében visszafogott, kemény kötésű, karcsú kötet hátsó borítójáról egy nem kis meglepetést okozó, feleannyi éves ifjú hölgy árasztja széles mosolyát. E női csalafintaság életrevalósága aztán egész versfüzérén, gyöngysorán átalível. Már a kötetindító vers is jelzi múlt és jelen, emlék és valóság keserédes koktélkeverékét: „Tegnap pillangók, / csapongó lepkék, / mára vérüket / hullató / magányos esték.” (Így kezdődik) Következő verse pedig nem ars, hanem Harc poetica: „Én azoknak írok verseket, / akik nem olvasnak engem.” Egy ültömben vagy negyven oldalon végiglobogok, majd észbe kapok, s abbahagyom a habzsolást. Hiszen az Eszter-versek némelyike szünetet, csendet, alámerülést óhajt, esdekel. „Elfogy az ember. / Halványul minden csókkal, / tünékeny nyárból kikopik; / sétál folyókkal, trógerokkal, / alászolgál és távozik.” (Összegzés) Holnap is nap lesz, gondolom, ésszerű tartalékolni, akkor is jól jön majd némi koncentrált versitóka: „Legyen májusvirág, / essen le hold és harmat, / ültesd ingünk mögé / tavaszi forradalmad!” (Tavaszi fohász) E forradalomóhaj, e szabadság- és szerelemáhítás mintha még a Petőfiét is megtoldaná valami módon.
A kötet utolsó harmadában olvashatók a Miska-versek. A szeszélyes és hűtlen költőszerető iránti szerelem újra és újra rőzselángos, parázsos strófákat terem: „Súgom, gyónom fűnek-fának / elszerettelek / húsommal és nedveimmel / elkevertelek.” (Esti égen) Nyílt titok, hogy Ladányi Mihályról, a hatvanas–hetvenes évek villonian hetyke, feleselő, az akkori hatalmasoknak – és önmagának is – oda-odamondogató költővagabundusról van szó, akit az amnéziás utókor méltatlanul elfeledett. Nem úgy az írótábor résztvevői, akik kapásból és fejből több versét is citálják egy éjszakába nyúló tereferén, Dienes Eszter nem kis ámulatára. Aki versben így sóvárog ki tudja, hol bitangoló Mihálya után: „Áldalak, várlak. / Hol telelsz? / Ülök halálos csendbe’. / Kezemmel dúcolt homlokom / összeomlott az este: // Eltört rajtam a napsugár, / forró vérem mással üdvözült, / holtomiglan-holtodiglant / betartanom sohse sikerült.” (Dalok)
Az időközben hatodik évtizedében gyalogoló múzsa, költő(nő) szikár, tömör és őszinte verseit olvasva szüntelenül azt érzem, hogy szótára, lelke egyedi. Igen: megéltsége, miként megszólalása is, hiteles. S ezt Dienes Eszter is jól tudja magamagáról: „Tudom, hogy sorsom / kőkemény, / tudom, a remény / költemény.” (Tudósítás)
Hogy a szóban forgó kötet hol s melyik könyvesboltban, könyvtárban hozzáférhető? Nem tudom. Talán a világhálón… Keressék és szeressék a Dienes Eszter-verseket, ahogyan én.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok