Bodor
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Kinde Annamária - Szűcs László

Tiszta volt az életem

Van egy kedvenc mondatom Az érsek látogatásából: „Bogdanski Dolina utcáin sötétedés után már inkább csak hiúzok jártak.” Látott-e hiúzt?

Állatkertben igen. A Nagybánya és Máramarossziget közötti úton egy időben ki volt téve egy tábla, hogy vigyázat, jár a hiúz.

Olvastuk, nem szívesen ad interjút, korábban a Korunknak mondta ezt. Ugyanakkor egy egész interjúkötet jelent meg Önnel, A börtön szaga. Nincs ellentmondás a kettő között?

Az a helyzet, hogy kikerülhetetlen élőszóban. Balla Zsófiának hosszas rábeszélésére ültünk le beszélgetni. Tizenhat órás, nagy terjedelmű anyag alakult ki. Nem olyan lett, amilyenre én számítottam, némi hiányérzet munkálkodott bennem. Ezért úgy döntöttem, hogy a kérdések egy részét átfogalmazom, s a válaszokat is újrafogalmazom. Utóbb is az az érzésem, hogy ez egy jó döntés volt.

Politikusok szokták mondani, mindegy, mit kérdez az újságíró, elmondják azt, amit eredetileg akartak. Mi késztette az újrafogalmazásra?

Érzésem szerint túl hagyományos kérdéseket tett fel, én inkább provokatív kérdésekre számítottam. Túl hosszú beszélgetés volt, túl sokszor ültünk le. S otthon beszélgettünk, a lakásomban, olyan környezetben, amely elkényelmesített. Kicsit untam beszélni.

Provokatív kérdésekhez kapcsolódva: itt most sokat hallani az egykori kolozsvári szekus besúgók leleplezéséről. Könczei Csilla blogjában tette közzé az illetékes hatóságtól kapott anyagot két ember nevével, akik az ő édesapjáról jelentettek. Hogy gondolja, mi ennek most a jelentősége?

Az az érzésem, ez kicsit későn történik. Tizenhét évvel a fordulat után kínos ezekhez az ügyekhez hozzányúlni. A Securitate nyilvántartásából elő kellett volna kotorni azonnal a besúgók, az informátorok listáját. S akkor egyszer s mindenkorra tiszta vizet önteni a pohárba. Mert utólag észrevehető tendencia volt, hogy gyakran politikai eszközként használták, s használják. Természetesen, amikor valaki hozzáfér a családja dossziéjához, s magánjellegű kutatásokat folytat, akkor előkerülnek nevek, olykor vaskos meglepetéseket okozva. De nem ez lett volna az útja ennek. Azonnal nyilvánosságra kellett volna hozni. Nem szólva arról, hogy illő lett volna az érintetteknek a teljes dossziéját publikálni. Ugyanis előfordulhatott, hogy valaki nagyon súlyos lelki kényszer alatt szolgáltatott információkat. S meg kellene vizsgálni az információk tartalmát is, hogy valóban ártott-e azzal. Ez egy nagyon-nagyon kezeletlen kérdés.

Egy olyan dossziéba szívesen belenézne, hogy önről ki mit jelentett?

Nem. Persze sejtem, hogy kik szolgáltattak annak idején információkat rólam. Megmondhatom, nem hiszem, hogy ezek olyan információk lettek volna, amelyek többet ártottak volna nekem, mint amennyit én amúgy is vállaltam. Meglehetősen tiszta volt az életem, úgyhogy tudták rólam a szervek, ki vagyok, sosem akartam leplezni. Hogy intim jellegű információk bekerültek-e a Securitate információs tarsolyába, az engem különösebben nem zavart. Sejtettem, hogy a tágabb környezetemben, ahol rendszeresen megfordultam, kik lehettek azok, akik jelentettek, de nem érdekelt, s nem lennék ezzel nyugodtabb ma sem, ha esetleg tudnám, ki volt az, aki terhelő beszámolókat küldött. Túlságosan terhelő adatok amúgy sem lehettek. Másrészt nem szeretnék csalódni sem emberekben.

Magyarországra való áttelepülése után érzett-e hasonló érdeklődést az ottani szervek részéről?

Nem éreztem. Pedig biztos, hogy ezzel ott is számolnom kellett, hiszen ugyanaz a politikai elnyomó rendszer volt. Más eszközökkel természetesen, de a rendszerváltás óta eltelt 17 év alatt nem mentem el a levéltárba, hogy kikérjem az ottani dossziémat. Nem érdekelt.


A szerző további írásai

1 / 3 arrow

impresszumszerzői jogok