kritika
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Gittai István

A művész három szólama

Valamikor, kilencven kora őszén, egy képzőművészeti tárlat megnyitóján hallhattam először Geiger Györgyöt trombitán játszani. Csak ámultam tátott szájjal, mint akinek nagyon érdekeset mesélnek. Eladdig halvány fogalmam sem volt arról, hogy egy trombitában ennyiféle hang lakozik. Ennyiféle halk simogatás és mágikus fúga. Később, élőben, párszor koncerten is hallhattam őt, Maros Éva hárfaművész kíséretében. Többek között az első Varadinumon, 1992-ben, bazilikánkban. Amelynek akusztikája olyannyira elbűvölte Geiger Györgyöt, hogy jelezte, szívesen visszajönne s teli bőröndje legjavát megmutatná. Csak hívni kellene… Később, válogatáskötetem bemutatóján, az Írók boltjában, barátságból trombitált egy vidámat nekem. Három évre rá pedig közös barátunk ravatalánál fújt egy felejthetetlen szomorút. Azóta e két véglet között oszcillál, rezonál a lelkem, ha megszólal trombitája.
Ezúttal két másik, kevésbé ismert eszközét, fényképezőgépét és írótollát villantja felénk. Úgy negyedszázada kezdett el fotózni s írni is olykor-olykor, csak úgy magának, hogy el ne vesszen az általa felismert s megismételhetetlen pillanat, s hogy nyoma maradjon emlékeinek az írópapíron.
Nos, Geiger György, a sajátosat, különöset felfedező képlátó és a felidéző, ízes szavú, elfogult krónikás fotótárlatát és könyvbemutatóját egybekötve járult nemrégiben soroksári közönsége elé, hogy látva lássák s olvassák szép titkait. A Galéria ’13 által megjelentetett képes kötet* dedikált példányát olvasva legmegkapóbb a szerző tisztánlátása, sallangmentessége. S az, hogy szemernyit se heroizálja önmagát. De nem is álszerénykedik. Trombitaművészi profizmusát bevallja. Miért is takargatná azt, amit a világ számtalan koncerttermében Amerikától Brazíliáig, Japántól Ausztráliáig kitrombitált! De bevallja labdás gyermekéveit, tangóharmonikás kamaszkorát, családját, művésztanárait, barátait is, nem ódzkodva a magánnekrológtól sem. Bevallja sok-sok ezer órás gyakorlásait. Magas part szélére épített házába is bebocsát. Ahol régi trombiták, Bartl József, Rátkay Endre, Morvay László és mások képei, Borsos Miklós szobrai, kisplasztikái sorakoznak. És a kottatartó. És a széles rálátás a Duna-ágra, a Molnár-szigetre. Az ősz üstökű Geiger György hatvannégy évesen is megmaradt mezítlábas nyíltszívű soroksári suhancnak, őszinte rácsodálkozónak. Nem nyugszom, amíg trombitajátékát s szóban forgó képeskönyvét nem teszem eseménnyé Nagyváradon is.
Geiger György örömteremtésében s a szépre fogékony váradiak fogadókészségében bízva köszöni olvasói figyelmüket Gittai István.

Geiger György: Elfogult írások és képek borról, trombitáról, Soroksárról. Galéria ’13. 2008. Budapest.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok