kultúra
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Rus Fodor Dóra

A fent és a lent vonzásában. Térdimenziók szerinti jelentésszerveződés néhány Áprily-költeményben és ennek megjelenítése a román nyelvű fordításban

A fent-lent oppozíciójában szerveződő jelentésstruktúrák

Az értékjelentések alapján a nyelvben sajátos kapcsolathálózat alakul ki, mégpedig a szolidáris értékek vonzásának elve szerint. A pozitív értékjelentésű szavak asszociációszerűen más pozitív jelentésűekkel kapcsolódnak össze, és ugyanígy a negatív jelentésűek más negatív jelentésűekkel. Az értékjelentésen belül különböző értékdimenziókat, illetve (ezeknek megfelelően) értékskálákat különíthetünk el. Ilyenek például az aktív-passzív, a jó-rossz. A különböző értékdimenziók nagy következetességgel a nyelvben is különböző jelentésstruktúrákban jelennek meg.
A szolidáris értékek vonzásán alapuló rendszer expanzív jellegű. Ennek egyik következménye, hogy a rendszer az olyan ellentéteket is bekebelezi, mint a fent-lent, közel-távol, elől-hátul, kint-bent. Az értékjelentések aktív-passzív dimenziója például elég következetesen a fent-lent térdimenzióval kapcsolódik össze, az aktív a fent-tel, a passzív pedig a lent-tel (felgyorsul-lelassul). Erre elsősorban a fent-lent skálán való elmozdulásra utaló igék vallanak, a magyarban főképpen az igekötő-használat. A nyelvi világban tehát egy sajátos térstruktúrát lehet azonosítani. Sajátossága abban rejlik, hogy ez a tér nem homogén, vagyis benne a minőségek eloszlása nem egyenletes, hanem ezek a minőségek értékjelentésük szerinti polaritásuknak megfelelően tömörülnek ennek a nyelvi térnek két egymással szembenálló térfelén (Szilágyi N. 1997: 12–13).
Az érzelmi aktivitás kapcsán Szilágyi N. Sándor megállapítja, hogy a nyelvi világ térstruktúrájában az aktív emocionális állapot igazi helye fent van, a passzívé pedig lent (pl. felbátorodik, felbiztat, felbuzdul – lehiggad, alábbhagy a mérge). Mindezekben az igekötő utal a térbeli elmozdulásra. A magyarban az igekötőnek talán a legfontosabb szemantikai szerepe éppen az, hogy megjelenítse, explicitté tegye a nyelvi világ térstruktúrájában való elmozdulásokat. Az igekötő az igéket rendszerint befejezett aspektusúvá teszi. Ha csak azt mondom: buzdít, ezzel csak annyit jelzek, hogy – a rendszeren belül értelmezve – (több-kevesebb sikerrel) ösztökéli a felfelé való elmozdulásra (az illető skála mentén), ezzel szemben a felbuzdul (éppen a fel jelentése révén) azt jelenti, hogy nemcsak elindul a fenti hely felé, hanem meg is érkezik oda, ahonnan feljebb már bajosan lehetne elmozdulni (Szilágyi N. 1997: 17).
A metaforák kognitív funkciója kapcsán Kövecses (2005) orientációs metaforákról beszél, azonban ugyanazokra a szembenállásokra, térdimenziók szerinti struktúraszerveződére mutat rá, mint Szilágyi N. Sándor. Kiemeli, hogy az „irányultsági metafora” elnevezés abból ered, hogy ezek a metaforák az alapvető térbeli irányokon, a föl-le, ki-be, középpont-kerület irányokon alapszanak. Ezeket koherencia-metaforáknak is lehetne nevezni, a koherencia itt azt jelenti, hogy bizonyos célfogalmakat általában hasonlóan konceptualizálunk. Egyes fogalmakat például felfelé irányultsággal, míg az ellentétüket lefelé irányultsággal jellemezzük: pl. A BOLDOGSÁG FELFELÉ IRÁNYULTSÁG, A SZOMORÚSÉG LEFELÉ IRÉNYULTSÁG – Fel vagyok dobódva. / Nagyon le voltam törve tegnap., A RACIONALITÁS FELFELÉ IRÁNYULTSÁG, A HIÁNYA LEFELÉ IRÁNYULTSÁG – Nem tudott felülemelkedni az érzésein. / A vita már az érzelmek szintjére esett vissza.
A fölfelé irányultságot általában pozitívumként értékeljük, míg a lefelé irányultság negatív felhangot kap. Kövecses is kihangsúlyozza, hogy a pozitív-negatív értékelés nem korlátozódik a föl-le irányokra, hiszen a térbeli irányok mindegyike kétpólusú. Így az egész, közép, befelé, cél, elöl mind pozitívum, míg az ellentéteik, a fél, kerület, kifelé, cél nélküliség, hátra irányok mindegyike negatívumként jelenik meg (pl. a „csak fél ember vagyok” kifejezés) (Kövecses 2005: 51–52).

A vertikális térdimenzió szerinti jelentésszerveződés Áprily Lajos néhány költeményében

Áprily Lajosnak a Tetőn és Az irisórai szarvas című versei relevánsak a fent-lent térdimenzió szerinti jelentésszerveződés szempontjából. A költemények a fent-lent oppozíciójára épülnek, e két pólus köré szerveződik mindkét szövegben két ellentétes értékdimenzió. Szilágyi N. Sándor kiemeli, hogy a vertikális térdimenzió a nyelvi világ térstruktúrájának legfontosabb dimenziója. A tapasztalat számára ezt a térdimenziót (ha nem is közvetlenül) a gravitáció iránya határozza meg, melynek teljes egyértelműsége folytán a Föld bármely pontján a gravitáció irányával megegyező irány a lefelé, az ezzel ellenkező pedig a felfelé. Bizonyos nyelvi kifejezések arra utalnak, hogy az ember számára a fent és lent észlelése nem ilyen tudományos terminusokra van vonatkoztatva (a gravitáció fogalma új keletű fogalom), hanem az antropocentrikus szemléletnek megfelelően inkább az ember testhelyzetéhez van viszonyítva: a fent a fej irányában, a lent pedig a láb irányában (a magyarban nemcsak a fent és a fej, hanem a lent és a láb kezdőhangjai is megegyeznek, a fölött pedig etimológiai kutatások szerint is összefügg a -vel). Egy másik – szintén a tapasztalatban gyökerező – szemlélet szerint a lent arra van, amerre a tárgyak maguktól hullanak, illetve amerre a víz folyik (Szilágyi N. 1997: 14).


A szerző további írásai

1 / 5 arrow

impresszumszerzői jogok