társadalom
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Dr. Borsos Szabolcs PhD

Megjegyzések a választás háttereiről

Mindennapi életünk – többé-kevésbé tudatos módon – szabályok szerint zajlik. Közvetlen környezetünkben is különféle szabályok működnek. Tulajdonképpen születésünktől kezdve létezésünk minden pillanata körülhatárolható. Gondoljunk azokra az intézményekre és közösségekre, amelyek fenntartják létezésünket, befolyásolják orientációnkat.

Ha alulról építkezünk, akkor azt kell mondanunk, hogy az emberi személytől elindulva, a családon keresztül előbb-utóbb eljutunk valamilyen intézményhez.

Az intézmények akkor működnek jól, ha a benne levő emberek tudják a szerepüket és elfogadják helyüket a társadalom életében. Ha jól megvizsgáljuk ezt a folyamatot, akkor a választás fogalmáról beszélünk.

A választással mindig kötődünk valamihez vagy valakihez. Az ember, amikor társat vagy barátot választ magának, akkor elsősorban tudja a saját szerepét a leendő kapcsolatban, majd elfogadja helyét és helyzetét, ami nem teljes változatlanságot, hanem a lehetőségek kiaknázását (is) jelenti a jobblét érdekében. Ezt nevezhetjük kölcsönös formálódásnak, amiről mindenkinek van valamilyen közvetlen tapasztalata.

Amint láthatjuk, két dolog nagyon fontos: a tudatos szerepvállalás és az elfogadása annak az adott intézménynek vagy közösségnek, amelyhez éppen tartozunk.

Az első pillérben, a tudatos szerepvállalással soha nem volt probléma, az elmúlt közel 20 év alatt az erdélyi magyarság mindig is bebizonyította, hogy tudja szerepét.

A második pillérben valójában az elfogadás kérdésével találkozunk. Nagyon aktuális a megközelítés: elfogadjuk-e vezetőinket, elfogadjuk-e helyünket a társadalom életében?

Vezetőink elfogadása legtöbb esetben utólagos történet, akkor fogadjuk el őket megkönnyebbült szívvel, amikor már visszavonultak, amikor már utcákat lehetne elnevezni róluk, de ez a jövő. A jelenben, valahogyan mindenek előtt, az élelmesebb emberek, akik politikusok lettek, önjelöltként, olykor kissé pimaszul azt közlik: ők jelentik a megoldást, válasszuk meg őket. Egyébként kiderülhet, hogy érdemes majd utcákat elnevezni róluk.

A tulajdonképpeni probléma és kérdés, amiért talán érdemes tollat ragadni, az a következő: elfogadjuk-e saját helyzetünket és helyünket? Személyesen elfogadjuk-e azt a helyet, ahol élünk és dolgozunk? Közösségi szinten, az erdélyi magyarság milyen lelki állapotban van? Ha beszélhetünk az erdélyi magyarságról mint közösségről, akkor a legnagyobb kihívás az éppen aktuális helyzet elfogadásában rejlik. Attól kell tartanunk, hogy nincs teljes tudásunk még a helyzetről sem, illetve politikusaink, a társadalom különféle szakemberei még nem beszéltek kellő „hangerővel” az európai uniós tagsággal együtt járó problémákról, lehetőségekről. Ami átjött az erdélyi magyarság térfelére a kommunikációból, az a következő: utazhatunk útlevél nélkül és talán munkát is vállalhatunk könnyebben. Ez nem elég tudásból ahhoz, hogy egy közösség konszolidálódjon, miközben a többségi román társadalommal való együttélésben naponta találkozunk kisebb-nagyobb jogsérelemmel, méltóságbeli ügyekkel.

További adatok állnak rendelkezésünkre: az erdélyi magyar megyék vezetnek az öngyilkossági statisztikákban és a jövedelmek tekintetében az utolsó helyen szerepelnek az országos listán.

Ilyen körülmények között azt mondhatjuk el, hogy az erdélyi magyarság helyzetére vonatkoztatva nem létezik olyan stratégia vagy jövőkép, amely legalább a vita szintjén beindítaná a közös gondolkodást.

Beszélnek politikusaink autonómiáról és a jogok gyakorlásáról, meg néha elhangzik a Bolyai Egyetem mint bűvös fogalom, olykor az egyházi ingatlanokról is hallani lehet. A jelen társadalmi és politikai környezetben, amit most már európai kontextusnak nevezhetünk, joggal gondolhatjuk azt, hogy a fentebbi politikai témák elégtelenek egy olyan kísérletben, ahol az erdélyi magyarság helyzetének elfogadása és jövőképe a tét.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok