kultúra
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Dr. Szőcs Károly

Schrödinger macskája él, és a könyv is élni fog!



A könyvkiadók kartellje leginkább egy megbolygatott hangyabolyhoz hasonlítható, ahol immáron az idegesség jelei sem nézhetők el. Kialakult egy front, egyik oldalán a digitális világ hívei, a túlsó oldalon pedig Gutenberg mester utódai. És mire megy ez ki? Pénzre, nagyon sok pénzre! Mindkét oldalon! A kimenetelt pedig nem ők, hanem az olvasók tábora dönti el, azok, akik olvasnak, mint eddig, ezután a kérdés csak az: hogyan?

Elmondhatom, hogy ismerem a német médiában – egy-egy nagy baloldali és jobboldali konzervatív, illetve polgári lapban – elhangzott véleményeket, miszerint a könyv örök életű, nem lehet eliminálni6 – mondja Rolston, és valami érdekeset, valamennyiünk által érzettet, de soha meg nem fogalmazottat is mond, nevezetesen: kezünkben a kinyitott könyvvel érezzük az elolvasott anyagot, azáltal, ahogyan bal oldalon gyarapodnak, jobboldalt pedig fogynak a lapok. Az előre-hátra lapozgatás könnyed, gyorsan történik, a lapok közé jeleket helyezhetünk, szemben az E-könyv gombnyomogatásaival, ami erősen gépies művelet; a képernyő pedig egy kétdimenziós, elektromos áram függvényében létező, virtuális terület.

Nyilván nem vagyok egyedül, aki a palatáblával kezdtem, majd grafitceruza, acél pennahegy következett (vajon e sorok olvasója tudja, mi a tintapaca?), még tovább töltőtoll és golyóstoll volt a sorrend; majd a 70-es években a milícián bejelentett és írásmintával nyilvántartott írógépem – és újabb hosszú szünet után, immáron német állampolgárként, olyan elektronikus írógép, amelyik alkalmas volt az írott szöveg raktározására, korrigálására, blokk-szövegek lehívására és beillesztésére: ez volt az ugródeszka ahhoz a számítógéphez, amivel azóta is írok, fotóimat vágom, rendezem, ami nélkül most már nemigen tudom elképzelni napjaimat. Ennek a végigjárt útnak az eredménye, hogy… kialakult a magam személyes véleménye, amit néha el is szoktam mondani. Most pedig itt lenne ez az alkalom.

Először pár szót a digitális médium által bedobott Hörbuchról, ami magyarul hallgatni való könyvet jelentene: egy könyv CD-n (általában kitűnő dikcióval rendelkező személyek olvassák rá a szöveget), tehát nem olvasni, hanem hallgatni kell, illetve lehet. Én ezt kulturális atavizmusnak7 nevezném, amit két tényező összejátszása tett lehetővé: a könyvnél olcsóbb előállíthatóság mellett a nagy tömegek szellemi és kulturális lerongyolódásának ténye, ami döntő módon a tévéadók által terjesztett amerikanizálódás egyik eredménye. Azért atavizmus, mivel tudjuk, hogy hajdan a felolvasónak – ami új foglalkozás volt! – kézzel írott, egyedi példányú könyvekből tartott felolvasása révén szerzett tudomást egy-egy könyvben leírt dolgokról az, aki ezt magának megengedhette.8 Érdekes módon az akkor megszületett latin passzus: Verba volant, scripta manent – a szó repül, száll, az írás marad – nem azt jelentette, mint manapság! Akkor azt jelentette ugyanis, hogy a szó, a felolvasó szava repül, száll a sokak felé, akik ekképpen jutnak tudáshoz és egyáltalán szerezhetnek tudomást a könyvekben leírtakról, miközben az írott szöveg a felolvasó kezében marad, mások számára nem is létezik – olvasni Manguelnél tovább. Hogy manapság mit értünk a latin passzuson, annyira közismert, kár a szót erre szaporítani. [Ne maradjon megemlítés nélkül azonban, hogy a felolvasó még az 1800-as évek utolsó negyedében is létezett, amit megörökített Gustave Doré9 a Felolvasás egy éjjeli menedékhelyen című metszetén, hiszen nagy volt az írni-olvasni nem tudók tábora, akiket az éppen egyre teret hódító kommunista ideológia a felolvasók segítségével kívánt felvilágosítani és híveivé tenni.]

A számítógépet használó magánszemélyeket – a tanulóifjúságot nem számítva – három csoportba osztanám: akik a komputer előtti világban is, otthon, írógépen írták magán- vagy hivatalos természetű leveleiket, profi írók, művelt helytörténészek, és – közismert vagy csak lokálpatrióta – mindenképpen élvonalbéli szellemi munkások; továbbá azok, akiknél már az elmúlt rendszerben száznál is több könyv volt a lakásban, és a széles olvasótáborhoz tartoztak, akkor, amikor a sorok között találta meg az olvasó a nyíltan ki nem mondható igazságokat: nagy isten, micsoda szellemi, betűre éhes társadalmi réteg volt; – és… a változás után létrejött, anyagilag gondtalan, hedonisztikus törekvésű réteg, amelyiknek a számítógép és a saját E-postacím immáron státusszimbólumnak számít. Ezeken a mezőkön is dús hajtást eredményezett az amerikanizmus; szinte hihetetlen, mi minden van ma a hálón; lásd pl. honlapot, amiről napilapunkból szereztem tudomást. Hogy mekkora az a szellemileg igénytelen, lerongyolódott vagy az odavezető úton található réteg, amelyik úgymond a hálón lóg – és immáron sem könyvet, sem újságot nem vesz a kezébe, leszámítva talán a divatlapokat –, nemigen tudná senki megmondani.

Ha valakit a forgalmazott számítógépek száma alapján lelkesedés keríti hatalmába – a meghirdetett tudás társadalma megvalósulásának kézzelfogható bizonyítékaként –, annak lehűtésképpen egy érdekes adat: megbízható felmérést végeztek, minekutána ugrásszerűen nőtt az eladott laptopok száma, ami természetesen, a kereslet fokozódása révén, az árakat is drasztikusan emelte. Kiderült, hogy a 60 éves kor felettiek tették ki a vásárlók zömét. És mire használják a laptopot az öregurak? Komputer-játékokra!


A szerző további írásai

 arrow2 / 3 arrow

impresszumszerzői jogok