próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Aczél Géza

Timúrra várva (drámaszinopszis)



Satupot Tiboldin

a győzelmekre törő enyhe kalandokban öröm volt nem finnyásnak lenni / taknyos orrok retkes sarkak leszakadt zsebek nem zavarták a kamasz-áriát

Horibold Plebejovics

ha pedig egy-egy szeplős lányra az alig citálható partvonal felé kibámultunk

A leendő tetthely irányába tekint.

vegykamrákban is kimutathatatlanul nőtt bennünk a sejtelmes doppinghatás

Satupot Tiboldin

így kezdtük s a lírai futamnak aligha létezik ma már bölcs esztétikája / tanulsága végképp legfeljebb az a különös nomád biológiai káosz / mire fanyarul ráoszt deresedő fejjel a reggeli séta s ha nem is vagy esztéta / katedrálissá rakod össze képzeted gótikájában lépésenként az infernót

Horibold Plebejovics

Felegyenesedik, lazítgatni kezdi izmait. Kettős lelki folyamat. A felegyenesedés elszánást jelent, ugyanakkor visszatartó érvek fogalmazódnak meg a szavakban. Valójában társát provokálja.

hisz belül már valami szilárdság elengedett s a látvány zsigereket kavar / amint fogyó lábad az útra lép kibillentve egyensúlyodat néhány hányadék

Satupot Tiboldin

orrodban facsar redves zugokból a húgy szaga minden összekent tűzfal kiált / hogy menj haza csukd magadra a billegő ajtót panelházi koporsófedeled

Horibold Plebejovics

a kormos eső mindjárt megered s aktivizálódni kezd a tonnányi kutyaszar

Satupot Tiboldin

szóval e látvány naponta felkavar s most se mersz rálépni a túlterhelt gyepre / alig érintesz szemmel egy barna üledéket s már jönne is följebb a gyomor

Horibold Plebejovics

Helyben kocog.

de ma szép napod van leletedre a bérházak résein kibújó szellő rásodor / megpördül az s fölmutatja a jóságos időt egy bronzba mártott gesztenyelevél

Satupot Tiboldin

helyükre állnak a rossz arányok az ember leül egy törött padra s még remél

Horibold Plebejovics

Enyhén korholó.

az introvertált ember kis használaton kívüli konyhakéssel kiáll az erkélyre / bámulja egyelőre ötlettelenül a pár arasznyi virágládákat és hajlott korának / neveltetésének s – némi túlzással – életfilozófiájának megfelelően emlékezik

Satupot Tiboldin

erdővel szemben nőni föl ki tudta még akkor ez volt a paradicsomi állapot

Horibold Plebejovics

no nem csak a szabadság és a köszvénytelenség mert hogy a szeplős suhanc / diktatúrában is szabad hiába írogatnak marhaságokat a heti brosúrák

Satupot Tiboldin

és rab akkor mikor idegbeteg pöcsölő demokraták gégéjére könyökölnek

Horibold Plebejovics

az apró lábak pedig ha kattogtak is beszáguldozták a végtelennek tűnő tereket

Satupot Tiboldin

állsz hát a virágládácskák előtt elpereg szemed alatt egy-egy paneltetű / a fönt lakó maghéjait a humuszban megpörgeti a szél a névtelen kis gazok / mint egy távol-keleti hadsereg a parányság paradox bőségével rohamoznak / egy marék föld ennyi maradt az irdatlan makkosokból a zsiráfnyakú liánokból / melyek henri rousseau vad vegetációjával szőtték be a gyermeki képzeletet / a titokzatos repedésekből utolszor ballagtak elő a misztikus szarvasbogarak / hőscincérek meghökkentő csápjaikkal tapogattak a megkövült fakérgeken / rajzott az óriáshangyák köztársasága azóta sosem látott madarak énekeltek / és májusban a fölzöldülő avaron mindenütt ibolya és az anyák gyöngyvirága

Horibold Plebejovics

az apró szamócák illatát pedig fél évszázada nem tudta kitörölni orrodból / sem a női váladékok révülete sem a gasztronómia zamata sem a szesz szaga / ha pedig éretlen fejjel unni kezdted fauna és flóra atavisztikus bódulatát / falkázó csínyeiteket néhány szánalmas villanyoszlop porcelánja bánta / legörbülő kopott irányjelzők s a bokrok mélyére húzódó lihegő szeretők / majd az apró bűnöket követő önfeledt futás a maszatokon átütő piros kacajok

Satupot Tiboldin

most állsz egy kősírban fullaszt a tölcsérelv megkotrod tenyérnyi műföldedet / mely mint egy romantikus cérnaszál a létezéshez még halványan odaköt



Az adásnak vége



Előjáték a feljárati lépcsőn



Timúr Drablin, egyik kezében virágcsokorral, a másikban hegedűtokot himbálva, kilép a lépcsőházba. A virágcsokrot felfelé tartja, hogy ne tegyen kárt benne a közönség, annál is merevebben fogja marokra, mint általában a férfiak szokták. (Elképzelhető, hogy lefelé haladtában verssorokat motyog.)


A szerző további írásai

 arrow2 / 11 arrow

impresszumszerzői jogok