próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Sall László

Kivezetés. (Titok).

magyarnak lenni

a legjobb

(történet)

avagy a legjobb, ami történhet, ha az ember kiváltságos. mert kivált a régi vagy előző (bár soha nem létező) magyarságából. kiváltságos az ember, maradjunk ennyiben. kivált (...), majd keresi a visszaváltság lehetőségét. egy eddig nem létezett (de helyettünk, hiányunkban megvalósítandó) élményt helyettesítünk a valósággal. bennetek valósítjuk meg (ön)magunkat.



20-ik születésnapjára, fiamnak, máténak



Megvolt hát a nagy utazás!

Két fiammal, az egyik majdnem húsz, a másik jócskán 17, mi, külhoni magyarok bejártuk, belaktuk, faltuk, honoltuk Magyarország, valamint két szomszédos ország kettő+egy+egy városát és hát persze Budapestet.

A siker nem maradt el. Nem fogom elmondani, mi volt a siker. Legyen annyi elég, hogy az Egerben vett esernyőt fel lehetett vinni a gépre. És talán erről szól ez az egész titok-hámozás! Egerben esett, ám a várat nem hagyhatjuk ki, mondták a fiúk. Hát vettünk három ernyőt a „skálában”, s irány a vár! Úgy félidőben el is állt az eső, (számunkra: északi külhonosoknak) újra kellemes lett a levegő. Még megvettük az Egri csillagokat angolul (Eclipse of the Crescent Moon, fordította: Cushing, George F.) az egyik könyvüzletben, bepizzáztunk s felportyáztunk (vonattal) a főhadiszállásra. Többet már emlékezetem szerint (alapjában) nem is használtuk az ernyőket.

Visszafelé azonban a repülőtéren a csekkolásnál a hölgy kerek perec azt mondta, ezt nem lehet felvinni a gépre. Igen ám, de akkor már elvitte a futószalag a bőröndünket, arról nem is beszélve, hogy az ernyő hosszabb volt, mint a bőröndünk, bele nem fért volna. (Ez később volt egy ötlet, mindjárt erről is.) Hát most mit csináljunk, kérdeztem mint apa a hölgyet. Hát, azt is csekkoljam be, ergo fizessek még egyszer (ez azonban most már tárgytalan, nem folytatom), mintha egy új bőrönd volna.

Kicsit csüggedten vagy, hogy is mondjam, felzaklatva (meg éhesen meg nikotinszomjasan én) ott kószáltunk, bóklásztunk. Pár perc múlva csillapult azonban mindkét igényem, s nagy erőkkel kezdtünk gondolkodni. Mi lehet a megoldás? Laca azt javasolta, adjuk egy pilótának, mentősnek vagy az itt dolgozó személyzet valami más hasonló tagjának. Erre én nagyon is hajlottam! Máté azonban azt mondta, azt már nem! Visszük magunkkal, s ha nem szabad felvinni, vegyék el!

Közben maradék forintjaimból még egy és-t akartam venni, kicsit átalakították az újságos standot, s kérdeztem az eladót, mennyi az és?, milyen és, kérdezte vissza, de nem volt elég apróm, nem vettem meg – sikerült szóra bírnom egy nagyon biztonsági embernek kinéző tisztviselőt. Hát szó sem lehet róla, mondta, Európa egyik repterén sem engednék azokat fel, azok fegyverek, rögtön el fogják venni. De, javasolta, ha beteszem a bőröndbe, oda fel lehet adni. Mondtam, tárgytalan, mert azt már elvitte a futószalag, de akkor még adta az ötleteket, hogy rá lehetett volna például szalagozni, celofán vagy valami hasonló műanyag izével erősíteni, de mondtam, már tárgytalan. Az idő azonban megoldotta ezt a kérdést is. Be kellett menjünk a biztonsági ellenőrzésre. Máté kicsit bizonytalanul emelte, mutatta „a” fegyvert a munkásnak: ezt nem lehet felvinni, ugye? A biztonságis elvette az ernyőt, betette a szalagra, mosolygott, dehogynem, mondta!

Na, itt a titok!

Erről fogok most írni! Arról, hogy nincs titok. Arról, hogy mindennek van egy (legalább egy) magyarázata, feloldása. Arról, hogy ezek a fogalmak, események mindaddig maradnak titkok, míg fel nem tesszük a megfelelő válasz megadására – a titok feloldására – a megfelelő kérdéseket. A titok egyik megoldása, ha megértjük, hogy minden problémának van megoldása (ha még egy újabb megoldás is van, az már újabb problémát vet fel, és így tovább). Azt is meg kell(ene) érteni, hogy az élet maga egy probléma-megoldás és nem a probléma.

Nem kérdéseket fogok feltenni, de nem is válaszokat fogok megfogalmazni (hanem nemkérdéseket és nemválaszokat).

Székely János azt mondta (1979-ben), írjon inkább esszét (mint verset), a maga esze arra (de hol, mester, kérdezhetném, merre) jár. Itt az ideje hát, hogy megfogadjam a tanácsot, s valami ilyesfélét írjak.

Az egyszerűség, de nem a leegyszerűsítés végett, akárcsak mi hárman, június közepén, a hazát fogom körbejárni.

Szó lesz majd benne (a) kettősségről, múltról (nem véletlen, hiszen a fizikában is meg az orvostudományban is visszamentünk az őskorszakhoz: az ősrobbanáshoz és az őssejthez, miért ne próbálhatnám meg én is), egy mosógépről, a zenéről, a gyermekkorról és hát, ha még az is belefér, a szeretetről.

Hogy ne legyen több titok!

2008.07.18., 21.06



(titok)


A szerző további írásai

1 / 5 arrow

impresszumszerzői jogok