próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Balázs Ildikó

Virágzó fák

Szépség vesz körül: áprilisi virágzó fák. Fehér, málnaszín – kedvenceim a japán birsek korallszín virágai.
A levél nélküli magnólia virága régmúlt időt éleszt. Magnóliát loptak a fiúk minden tavasszal a főtéri parkból. Az őr nem kapta el őket. – Virágot lopni nem bűn…
Vöröses-bordó lombkoronája a díszfáknak, kikeletkor virítanak, üzennek: átmutatnak egy csodás nem-evilágba. Amit itt leképeznek, mindaz a fentiek parányi lenyomata.
Az álmok ritkán térnek be az ember házába. Kegyeletteljesen.
Álmaid háza titkokat őriz, melyek megfejlenek neked. Ki biztatott, hogy írj? Hogy utánajárj mindennek? Ki biztatott, hogy együtt légy titkok tudóival? Ők a túlvilágon laknak, s vissza-visszatérnek. Vissza kell jönnöd ebbe az életbe.
Csak nem tudok egyedül szeretni.
Kicsi vagyok – még járni tanulok. Gyorsan hazavisznek, átadnak szülőnek, testvérnek. Lásd, immáron hol megyek.
Néha felnyílnak zsilipek, elszabadulnak kapuk. Ki látja, hogy átcsusszan a lélek? Felsejlenek tudásmagvak, melyeket idelent hiába keresünk.
Itt minden a nagy egész pici leképeződése. Egy falevél a kozmosz apró mása. Egy embrió a Teremtő egyetlen hajszála. Minden kicsinység visszatér eredeti teljességébe. Tudni kell, hogy földi istenarcúságunk a Teremtőre való halvány visszaemlékezés. Mennyi félszárnyú próbálkozás! Mennyi illetlen templomszentelés, akart-akaratlan nagyot akarás, szánalmas küzdés! Visszatérni teljes ember-mivoltunkba, s haraggal vagy megbékélten adni magunknak újra s újra esélyt.
Ma asszony, holnap lány, gyermek, embrió. Visszatérünk. Ma katona, holnap orvos, szántóvető paraszt, vándorcigány kóberes szekéren – piciben végigjátszva az összes genezis.
Virágzó fákat figyelek: teljességbeli kinyilatkoztatás istenarcú üzenetei. Virágzó fa – fájó-gazdag pompában. Koronája s gyökere egyformán terebélyes, helyet kér a fenti-lenti világból. Gyökere földbe mélyed – karját nyújtja, kezet fog a sötét alvilággal. Ágaival magasra nyújtózik – fényre törekszik.
Sohasem láttam szebbet áprilisban virágzó fáknál.
Valamikor fa lehettem – s magamba zártam a teljességet, a fény-sötétség, fent-lent, menny és pokol mását. Magamban a világ teljessége szunnyad – virágzó fák rá emlékeztetnek. Szívszorító szépségükben a teljesség tükörcserepei.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok