próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Balázs Ildikó

Álomsors

De nincsenek végleges dolgok – minden tett mozgást indít valahol, minden tett és szó megüt vagy megsimogat valamit, valakit – de ez sosem a történetek vége: egy tett, egy elszánás ritkán elég egy álom sorának eldőléséhez.
(Lapis József)


Mert félünk. Stresszhelyzetben mindig megkeressük embertársainkat. Általában egy személyre fixálódunk, azt zaklatjuk. Holott nem azt az egyet kellene, hanem egy másikat. Azt, aki elkísér mindenüvé. Valamely rejtett önmagunkat kellene ilyenkor kiugratni, mint nyulat, a bokorból. Hová lettem én, aki voltam? S hol vagyok én, aki vagyok, aki leszek, s akiről nem is hinném, hogy én vagyok?
Csak mások tükrében láthatom meg magamat. Kivel is fogjak kezet?
Valaha álmodtam, hogy magam vagyok. S mire felébredtem, elfeledtem, milyen is voltam álmomban. S egy álomsor, mely végigpergett előttem, elindított egy folyamatot, ráállított egy útra, melyet járok öntudatlanul. Olykor öntudatosan – magamra találva. Cselesen megkerülöm az utamba rakott köveket. S olyankor csodálkozom, hogy csak kifelé jövet látom a Zsákutca jelzést. Vagy épp nevetek magamon. Máskor meg gödörben ülök – jólesik hűvöse, azt hinném, üdülök. Utólag jövök rá: verem volt.
Mit honnan látunk – annak nézünk. A mosókonyhából és palotából egyaránt kedélyes a világ. Régi elszánások vissza-visszatérnek. A vágy álomhoz tapad.
Az álomsor lassan teljesül. Múltba fordulva hátrálok jövőmbe.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok