művészet
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Antik Sándor

In memoriam Szörtsey Gábor


Az újat nem a modernizmus válságaként vagy a posztmodernizmus ígéreteként éltük meg, számunkra a modernitás nem valaminek a végét, hanem valaminek a kezdetét jelentette.
Friss történelmi tudatunk mohón szívta be az egyetemes kortárs művészet gyakorlatát, szerettük volna azonnal gondolkodásunkba beépíteni, viszonyait és intézményeit kialakítani.
Egy biztos, hogy minden porcikánk tiltakozott a művészi szabadságot limitáló akármilyen politikai vagy ideológiai rendszer ellen. Minden újat gátlás nélkül próbáltunk alkalmazni jövendő életvitelünkben és művészetünkben. Úgy éreztük, hogy a kelet-európai hagyományos művészet „parlagát” modernizálni kell.
Szörtsey egyrészt alkatánál fogva, másrészt életútjának szerencsés szellemi konjunktúrái következtében mindig a művészeti mozgások élvonalában mozgott. Apropó, egy kis történet arról, hogy az ember a maga szerencsés szellemi konjunktúráját önmaga is alakítja: Szörtsey miután többszöri próbálkozás után bekerült a kolozsvári képzőművészeti egyetemre, egy nem éppen kedvére való tanárt fogott ki vezetőtanárának. Egy évet lehúzott vele, aztán mindenki szórakozására megbukott, hogy egy jó tanárhoz kerüljön. Ez az eset akkoriban példaértékűvé vált a következő generációk számára.
Budapest: Kikerülve a kolozsvári egyetemről, az elsők között emigrált Budapestre, és ahol rövid idő elteltével az első vonal kiállításain tűnt fel. A budapesti kezdet gazdag volt a kipróbált vagy belekényszerült életmódokban és helyzetekben. Én az életútnak ezt a szakaszát a mi személyes kapcsolataink alapján ismerem.
Lehet, hogy egyesek még emlékeznek erre a periódusra, mit jelentett egy művészértelmiségi számára 1980-as években Romániában élni, ha valaki ráadásul még „index” alatt is volt, akkor előfordulhatott, hogy művészi kommunikációja teljesen leredukálódott a személyes kapcsolataira és műtermi gyakorlatára. Az én esetem ez volt 1986-1989 között.
Ebben a periódusban Szörtsey számomra a külvilággal való kapcsolatot jelentette, aki hazalátogatásai során sok hasznos információt és máig is aktuális kiadványt hozott a budapesti és a nemzetközi művészeti eseményekről. A változások már egy évtizeddel korábban elkezdődtek a magyarországi művészeti életben, mint nálunk. Szörtsey ezeket a változásokat szenvedélyesen megélte és ezek információit nekünk hazaszállította.
Ez idei művészeti tevékenysége nyomon követhető szakmai életrajzában, kiállításainak katalógusaiban. Mail-art technikával gyakorolt levelezése akár naplószerűen visszaidézi viszonyait, hozzáállását az akkori kis és nagy történéseket illetően. Gegjei nemegyszer a mindennapok történéseiben akciószerű helyzeteket teremtettek.
Ezt az élet és művészet közti határterületen folytatott „play-power” játékot nemegyszer a végletekig vitte barátai körében (hadd éljek egy példával: a 86-os évben az egyik „diktátort kompromitáló” e-mail küldeménye bizony próbára tette a lapuló „disszidens” címzettet, és tartok attól, hogy az illető barátnak volt egy kis kellemetlensége a szekuval e miatt).
Az 1980-as évek végéig egy nagyon felszabadult és tiszta színvilág jellemezte festészetét. Akár saját generációja, ő is egy saját életérzésének akart hangot adni ebben a periódusban és ennek nyelvezetét kívánta megalkotni. Ha addigi tárgyai, akciói, installációi és főleg gazdag mail art levelezése az 1970-es évek nyugati modern művészeti tendenciáinak műfaji jegyeit viselik magukon, a „frissen festve” periódus visszatérés a művészeti határterületeken belülre, tehát vissza a műtermi gyakorlathoz. Ez a periódus Szörtseynél nem egy radikális szakítás a radikális modern művészeti eszmeiséggel, inkább ezek eszmei utópiái megfakultak számára. Egy új generáció életérzése és kísérletező nyelvezete jellemezte ennek a periódusnak a kiállításait, mely gyakran polemizált a modern művészeti radikális utópiákkal.
Az 1990-es évek után következett Szörtsey egy puritán, színben reduktív, fekete-fehér festészeti periódusa. Ha egy festő lemond a színek használatáról és csak a színek tónushasználatára szorítkozik, ez a formai szempontoknak kedvez és ennek szerepét erősíti fel. De milyen ez a formavilág Szörtseynél? Sem a figuratív, sem a nonfiguratív hagyomány szempontjainak nem felel meg. Egy olyan formavilág, amelynek eredete mintha visszaidézné a Szörtsey által emlegetett „lehetőségek szobáját”. De erről egy másik alkalommal. Addig is, akit ez a történet érdekel, lapozza fel Szörtsey egyéni kiállításainak vagy azoknak a programkiállításoknak a katalógusait, amelyekben művészi munkássága fellelhető.


A szerző további írásai

 arrow2 / 2

impresszumszerzői jogok