holnap 100
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Boka László

Egy Dutka-versről, és ami mögötte van…

A huszadik századi irodalmi modernség talán egyik legérdekesebb vitájában, Ady Endre mindmáig legtalányosabb írására – a híres-hírhedt Duk-duk afférra – meglehetős dühvel, keserűséggel, s alighanem a többi holnapos társ nevében is némi sértődöttséggel válaszoló Juhász Gyula szerint A Holnap „csak használt Ady Endrének, csak még hangosabbá tette hírét, viszont csak ártott a többi hatnak, mert a lelkiismeretlen kritikusok mind adyzmussal vádolták őket”.1 Az idézett mondat első s második felével is bizonyára lehetne vitatkozni, ahogyan azzal is, valóban „competensül” félreértette-e Juhász Ady Endre sorait.2Aligha kétséges azonban, hogy az Ady mögé száz évvel ezelőtt Nagyváradon felsorakozott költők – csoportosan vagy külön-külön – több-kevesebb ideig szenvedték a kritika által hangoztatott adyzmus általánosító bélyegét. Nem csupán az Ady-hatásét, mely a korban alighanem rajtuk kívül számtalan költői életművön könnyűszerrel kimutatható, de a lealacsonyító, olcsó epigonságét is.

Dutka Ákos költői életműve különösen sokszor került érdemtelenül is összefüggésbe az említett bélyeggel. Hol egy felületes, leegyszerűsítő gesztusként, költészete maradandó értékeinek valós feltárása helyett, hol szándékos túlzások, támadások folytán, melyek olykor generációs jelzőként egész irányt jelöltek (mint például A Holnap körüli viták idején), hol az egyszerű véletlen és szenzációéhség folytán. Az alábbiakban az irodalomtörténet kanonikus szempontjainak felülvizsgálata, szükségszerű megújulása érdekében ezért is kíséreljük meg valamelyest közelebbről, tényszerűbben és tisztábban olvasni a hányatott sorsú dutkai életmű bizonyos szegmenseit.

Dutkát hosszú élete során a legtöbb kritika és elmarasztalás éppen költészetének az Adyéval rokonítható jegyei, jellegzetességei miatt érte. Talán már most leszögezhető, hogy mindez a múlt század első évtizedében megjelent, első két verseskötete (Vallomások Könyve 1904, illetve A föld meg a város, 1908) esetében feltételesen igaz, a többi kötete (műfajtól függetlenül, versei, korrajzai, értékes publicisztikája) esetében azonban aligha. Ennek ellenére a Magyar Irodalmi Lexikon 1963-ban, Dutka két sikeres prózakötete, „regényes korrajza” után is csak annyit tartott szükségesnek az életművel kapcsolatban közölni, hogy melankóliára hajló, bölcselkedő „lírájának hangján néha közvetlenül is érződik Ady hatása”.3 S bár a szakirodalomban – egy-két kivételtől eltekintve – jószerével nem találunk komolyabb elemzést az életműről, az indulásra jellemző Ady-hatás megemlítését s teljes költői pályára való kiterjesztését mégis kivétel nélkül mindenki, így a viszonylag gyér szakmai recepció is rendre elengedhetetlennek érezte.

Dutka művészi érdeklődését leginkább első kritikusa, Fülep Lajos irányította, verseszményét pedig Reviczky és Vajda mellett kétségkívül sokáig Ady közvetett és közvetlen hatása is befolyásolta. S bár költői indulásának évei mindvégig meghatározóak voltak élete, illetve az impresszionizmus és a szimbolizmus hatását őrző poézise későbbi szakaszaiban, differenciált érzésvilága, tág horizontja, önálló világlátása, míves formanyelve és dallamos költészete ellenére talán senkit sem mellőztek annyit nemzedékéből, mint Dutkát – a pályatárs Ady miatt. S bár Ady hatása a korban kétséget kizáróan „minden induló poétát megérintett, ki tudja miért, leginkább Dutkát marasztalták el az Ady-utánzás vétkében”.4 Mindezt annak ellenére, hogy Ady maga sietett tisztázni e vádakat rögvest megjelenésük után, s védte meg, illetve mentette fel őt nyilvánosan, második verseskötetéről írt elismerő soraival, a Nyugatban.

A fentebb említett „ki tudja miért”-re azonban feltételezhetően csak összetett válasz adható. Nem pusztán az eddigi felületes öszszegzések elkerülése miatt, s nem is az „adysta” rajongótáboron5 belüli emberi viszonyulások és költészeti jegyek szándékos összemosásának tarthatatlansága végett. (Ezekből sokan kizárólag A Holnapot követő megnyilatkozásokra, az országos vitára és kampányra s ezek hatására gondolhatnánk, részben helyesen, hiszen a visszhang, a „lelketlen kritikusok” meghatározta fogadtatás, amelyre Juhász sorai is utaltak, valóban nem éppen rózsaszínben tüntette fel az Adyval egy antológiában szereplők költészetét.) Dutka poézisének Adyéval rokonítható vonásai, illetve a róluk kialakult vita mindenesetre korábbra datálható, még akkor is, ha visszatekintve a későbbi recepció felől ez nem választható el teljességében sem az antológiától, sem a századfordulós modernség történetében az általa teremtett új helyzettől.

Az első lehetséges ok mindjárt az, hogy a századelőn Dutka volt az egyik legígéretesebb, leginkább jó nevű tehetség, akinek nemcsak indulása s költői harcai, de részben sikere is közös volt az Adyéval. S talán ennél is fontosabb, hogy A Holnappal egy évben – de még időben azt megelőzve – csak Dutkának jelent meg verseskötete az antológiában szereplő „hétmagyarok” közül, jelentős vitát váltva ki hazai irodalmi körökben! A kötetet Antal Sándor (A Holnap későbbi szerkesztője) a Nagyváradi Naplóban (Nagyváradi Napló, 1908. március 28.), Juhász Gyula pedig a Szabadságban (Szabadság, 1908. március 29.) értékeli, de alig pár héten belül a fővárosi lapok is közölnek ismertetéseket, általában kritikusabb hangokat ütve meg, s az ekkor kétséget kizáróan érezhető Ady-hatást is szóvá téve.6 Legmeglepőbb közülük ekkor még az Új Idők kritikája (1908. április 12.) –ő– aláírással, mely jóformán csak negatívumokat említ a kötet kapcsán, s amelynek észrevételei többnyire egyszerű epigonságra engednek utalni. Pedig A föld meg a városban (1908) közölt versek korábban (Dutka akkori lapját, a Nagyváradot leszámítva) a Vasárnapi Újság és A Hét mellett éppen az Új Idők hasábjain láttak először napvilágot. Nem véletlen, hogy az ezzel kapcsolatosan hangoztatott nézeteket (főképpen az olcsó epigonság leegyszerűsítő vádjának képtelenségét) maga Ady tisztázza recenziójában: „Dutka Ákosnak nem szabad lakolnia azért, mert Ady Endrének nevezett csekélységemnek kortársa. S ha a magam nyomorúságain kívül mostanában még tudott fájni nekem valami távoli is, a Dutka esete fájt. Erre a szép, komoly, daloló emberre ráfogták, hogy semmi más, mint lelketlen Ady-utánzó. Így lakol mindig a kendőzetlenség, a szívbéli bátorság s a ravasz fogások ignoranciája. Van egy sereg Ady-öcs, aki vígan operálhat s egy megviselő érzéssel se fizet azért, hogy kifordított bundájú Ady-verseket ír. Dutka Ákos, aki át- és megélte a maga verseit, de nem titkolja, hogy Adyt olvassa, íme lakol.”7


A szerző további írásai

1 / 8 arrow

impresszumszerzői jogok