holnap 100
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Szakolczay Lajos

A Holnap és a „kicsik” (Miklós Jutka, Emõd Tamás, Dutka Ákos, Balázs Béla)

A Bodnár György tanulmányából vett idézet talán bevezet a 100 év előtti versantológia – Nagyvárad ekkor élte fénykorát – és az új költők által fölajzott idő ünnepnél ünnepibb (mert harcos!) dolgaiba. „…a Nyugat történetének fő eseményei a viták: azok a külső és belső ellentétek, melyek útját kísérték, szükségképpen nyílt öszszecsapásokhoz vezettek. Az irodalmi háborúskodás első nagy ütközete a Holnap körül robbant ki. Ezt az antológiát a nagyváradi fiatal írók köre, elsősorban Juhász Gyula szervezte meg. Két kötete (1908, 1909) a Nyugat szellemét tükrözi, hiszen Ady a vezéralakja, kinek gazdagon illusztrált költészetéhez jól illeszkednek Babits Mihály, Juhász Gyula, Balázs Béla és a helyiek, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Miklós Jutka versei. A körülötte kialakult vita jelentősége abban áll, hogy az első kötet megjelenése után ismerte fel igazán az irodalmi reakció Ady és az új irodalom korszakváltó szerepét.”

A lázas időről és az azt költészettel – modern verssel – fölbolygató, ma már klasszikusoknak nevezhető nagyokról, Adyról, Babitsról és Juhász Gyuláról elég sokat tudunk, hiszen a múlt századelő a magyar művelődés – a magára ébredő tudás – legszebb korszakaihoz tartozik. Viszont a „háttér”, minden forradalmi megmozdulás „utcaköve” rejtve maradt. A „kicsik”, vagyis az összehasonlítási pontként elengedhetetlen bázis értékköreinek megmutatása talán megér egy misét, hiszen nélkülük légüres térben árválkodnának a csúcsok.

A magyar költészet – jóllehet most csupán a XX. századi líráról beszélek, de a korábbi korokra is értendő – van annyira gazdag, hogy egy-egy kisebb (mihez viszonyítva kisebb?) mesterének tolla alól is kikerülhet olyan vers (itt elég legyen Zelk Zoltán Sirályát említeni), amely géniuszok remekműveivel is fölérhet. Hogy Miklós Jutka, Emőd Tamás, Dutka Ákos és Balázs Béla hozott-e létre olyan darabokat (az utóbbi valószínűleg igen), amelyek a legnagyobbakhoz viszonyítva is kiállják a próbát, nem tudhatni, hiszen a rejtve rejtezés (az utókor feledékeny) megnehezíti az ilyesféle számbavételt. Ám ha életműveik nem mérhetők is a kétségkívül elismert nagyok, Ady Endre, Babits Mihály és Juhász Gyula fénylő oszlopaihoz, fontos szerepet töltenek be „versenytársként” a korszak irodalmában.

A Holnap fiataljai közül, utóéletét tekintve is, Miklós Jutka (1884– 1976) a legérdekesebb (legrejtélyesebb?) egyéniség. Nem csupán azért, mert egyedüli nőként ő képviselte a költészetet és táncolt (hol volt ekkor még az antológia!) Baál Isten udvarában, az égi uralkodó szájába adva kívánalmait – „– Ma nékem hódolnak, engem imádnak, / Nékem táncolnak, nékem hozsannáznak, / Ma nékem áldoznak tűzzel és vérrel, / Porba borulva, remegve itten, / Engem illetnek csókkal a királyok. / Ma én vagyok Baál! Én vagyok az Isten!” –, hanem azért is, mert költőként és nem költőként, a versírást „végleg” abbahagyva és újrakezdve, végigélt csaknem egy évszázadot.

Nyughatatlan szelleme – „Uram, mért teremtettél nőnek, / Minden reggel szárnyaim nőnek” (Uram, mért teremtettél nőnek?) – űzte és hajtotta, önfeledten mindig égni akart – örökös lángolása szemnyitogató tűz volt – és sosem bekormozódni. Nőként, magányos szüfrazsettként élte az életet, mítoszi és valóságos gyönyörök jövőváró bódulatában áldozván a versnek – „Judeai vagy. Leány. És poéta” (Beszélgetés énnel) –, mintha az akkoriban divatos, „halálvágyó” élethabzsolás: az égi és földi javak bekebelezése, a személyiség fölszabadításán túl a világ törvényeire is hatna. Ady hamar meglátta az új csillagot, és az akkoriban mellette „tevékenykedők”, őt csodálók is ennek az eljövetelében bíztak. „Mennyi feledhetetlen, szomorú-víg délutánt beszélgettem át a drága Juhász Gyulával váradi kis házunk kertvégi lugasában erről a »más világról«. Mennyire vártuk a nagy változást, aminek jönnie kell” – írta Miklós Jutka a válogatott verseit tartalmazó Visszaölel a föld (1971) előszavában (Egy élet dióhéjban).

Csakhogy amíg Ady valóságosan is vérét engedte a magyar ugarra – tehetsége és önfeláldozó konoksága is megvolt ehhez a szimbólumokon messze túlnövő önépítéshez –, addig kegyeltje (akinek verseskönyvéről – „több mint egy poétai látogatókártya” – már 1905-ben írt a Budapesti Naplóban) csak a fölajzott kultúrélmények foglya volt. Antal Sándor a költőt bemutató vignettát írva (1908) úgy látja, hogy „a kötet szerzetesei (Babits, Juhász, Emőd) között ő – mármint Miklós – az egyetlen, aki életet ír, a tapasztalan mindent tudó asszony életét”. De ez az „élet” (hadd tegyem hozzá!) tele van „ithakai éggel” (Penelope), „új égi tüzekkel” (Prometheus), a „hamletkedéstül” való – áhított – szabadulással (Nirvána). A mitológia bőrébe öltözött szolid sárkány, néha hattyút mímelve, meg akar szabadulni – még forradalmárnak is beállna – a felvilágosult homály, az almanach-líra terhétől, ám valahogyan, tegyen bármekkora kacskaringót is (békevágya, szocialista lelkülete ezt segíti: barátnőivel együtt forró teával, süteménnyel várja a váradi állomáson a frontról elcsigázottan hazatérő katonákat), mindig ide tér vissza.

Ha az almanach-líra közhelyeit kikerüli is, a sajátjává egyénített adys bánattól – bár neki nincs fojtogató hercege – nem tud szabadulni. Az első, Antal Sándor-féle antológia hat verséhez képest (közöttük olyanok, mint az aránylag korai Baál Isten és A Szép jegyese) a Kollányi Boldizsár összeállította 1909-es gyűjtemény már tizenöt (!) versét közli, melyeknek mindegyike, az Álomlátások éjén kivételével (igaz, a Bűbájosok éje itt A hét bűbájos címmel) szerepel kései könyvében. (A lírikus által 1910–1911-re datált A szívem című költemény előzménye jelent meg az 1909-es A Holnapban.)


A szerző további írásai

1 / 6 arrow

impresszumszerzői jogok