próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Böszörményi Zoltán

Az éj puha teste (regényrészlet)

52.



Tamás az előbb úgy elmélyedt regényébe, szinte ott élt benne, csak Walter telefonhívása hozta vissza a jelenbe. Vissza akart térni olvasmányához, ám eszébe jutott, hogy megígérte Garnini atyának: a vasárnapi mise előtt, ha csak teheti, meglátogatja. Erre a meghívásra közvetlenül Pellegrini bárónő halljában került sor, amikor is Tamás Walter kérésére visszatért, hogy magához vegye az ottfelejtett esernyőt. Garnini tiszteletes, amint újra megpillantotta Tamást, intett neki, hogy menjen csak oda hozzá, mert közölnivalója van.

– Nem kell vasárnapig várnod – mondta, s két lépést tett hátrafelé, mintha Tamás testi közelségétől óvakodna. – Bármikor a héten gyere be az egyházi irodába, szívesen elbeszélgetek veled. Mindig érdekelt az újonnan érkezettek sorsa. Biztos vagyok, valamiben mi is, mármint az egyház is segíthetünk.

Ezennel az atya még egyet lépett hátra, s búcsúzóul megáldotta Tamást.

Visszatérve Walterhez, már nem tett említést neki erről a röpke találkozóról, csak magában töprengett Garnini atya furcsa viselkedésén. Igyekezetét, hogy minél távolabb álljanak egymástól, nem értette. Mintha a tiszteletes félt volna tőle, ahogyan ragályos betegektől szoktak, vagy talán a lelkébe látott és a tömérdek bűn elriasztotta. Egyértelmű válaszra azonban nem talált.

Most, hogy újra eszébe jutott Garnini furcsa viselkedése, a neki tett ígérete, hogy mihamarabb meglátogatja, úgy érezte, fontos lehet számára a vele való újabb találkozás.

„Jobb, ha minél hamarabb tiszteletemet teszem nála, minek halogassam. Távolságtartó gesztusát vegyem inkább megtiszteltetésnek, mint sértésnek. Lehet, ez a szokása, s mindenkivel szemben gyakorolja. Nincs honnan tudnom az ellenkezőjét. Majd barátságosan, tisztelettudóan és mérsékelten, alázatosan viselkedem, elnyerem a tetszését és remélem, bizalmába fogad.”

Minél tovább forgatta magában a gondolatot Tamás, annál inkább megerősödött elhatározása: még ma meglátogatja Garnini atyát.

Bár még mindig izgatott volt kissé az előbbi elhatározástól, csendesíteni próbálta magát, s anélkül, hogy felfigyelt volna erre, rendkívül gyorsan átöltözött. Mintha valaki stopperórával a kezében állna mögötte, s mérné az időt, mialatt ő a ruhaváltás műveletének utolsó simításával is végez.

Mielőtt elhagyta volna szállodaszobáját, meggyőződött, hogy a csapok mind el vannak zárva. A villanykapcsolót is ellenőrizte, majd kilépett a folyosóra.

Bár még soha sem járt az egyházban, Walterrel, mielőtt legutóbb elbúcsúztak, lerajzoltatta a szállodából oda vezető útvonalat. Az útmutatás szerint autóbuszt is kellett váltania.

Tamás már a második autóbusz ablakából nézte a város szívének lüktetését. Számára teljesen szokatlan volt a hatsávos út. Igaz, az első sávot, oda-vissza irányban többnyire elfoglalták az ott parkoló autók, de így is lenyűgözőnek, impozánsak találta a sugárutat. Az egymást követő gépkocsikat vonuló hangyakaravánnal hasonlította össze. Bár délfelé járt az idő, a járdákon eléggé gyér volt a forgalom. Elvétve, csak itt-ott látott gyalogszerrel közlekedőt.

A templom egy széles zsákutca végében volt. A háta mögötti teret hatalmas parkolóvá alakították ki. Az egyházi irodahelyiségeket is erről az oldalról lehetett megközelíteni.

Mire Tamás megérkezett, már elmúlt déli egy óra.

„Az ördög vinné el – morfondírozott magában –, ezt jól ellőttem, ebédidőben értem ide.” Az „ördög” szóra megtorpant. „Jó helyen emlegetem az ördögöt” – feddte meg magát.

A hallból tágas irodába lépett. De ott senki sem tartózkodott. Visszatért a hallba, a fal mellett sorakozó székek egyikére ült, a kisasztal mellé, melyen újságok hevertek. Felemelte az egyiket. Böngészni kezdte. Váratlanul bájos, selymes hang szólalt meg a folyosó túlsó oldaláról.

– Isten hozta, fiatalember!

Tamás a hang irányába fordította a fejét. Apró, kissé meggörbült hátú, ősz hajú, idős hölgy volt a hang tulajdonosa.

– Sziszter Karola a nevem, önt most látom először minálunk – szőtte tovább selymesen a szavakat.

Tamás kissé félszegen emelkedett fel a székéről, bemutatkozott, majd elmondta, miért van ott, s szabadkozott, amiért ebédidőben kellemetlenkedik.

– Garnini atya éppen ebédel, de hamarosan befejezi. Szólok neki, hogy ön megérkezett. Ami az időpontot illeti, ne aggódjon, kedves, mi állandó szolgálatot teljesítünk, azért vagyunk erre kiszemeltek, nemde? – nézett Karola Tamásra, s barátságosan megveregette a karját.

– Üljön csak vissza, hamarosan küldöm az atyát.

Tamás még mindig feszélyezve, kicsit szorongva ült vissza előbbi székére, s újra kezébe vette az imént böngészett újságot.

Talán egy fél óra is eltelt, amikor a folyosó szemközti ajtaján Garnini atya megjelent.

– Dicsértessék az Úr, fiam – tárta ki karját a pap. – Sziszter Karola megjegyezte, hogy elnézésemet kéred, amiért ebédidőben kellemetlenkedsz. Nos, ez szót sem érdemel, fiam – legyintett. – De kövess csak, ide, a fogadóirodába. Itt majd nyugodtan elbeszélgetünk.

Tágas, de gyéren bebútorozott helyiségbe léptek. Az íróasztalon s a mögötte lévő széken kívül, egy kanapé és négy fotel volt a szobában. Az íróasztal mögötti falon szentkép függött.


A szerző további írásai

1 / 7 arrow

impresszumszerzői jogok