próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Schneider Németh Antal

Temetéstől halálig (a haldokló Csokonai naplója) – dokumentumregény, harmadik, befejező rész

Szeptember 1., szombat

Napok óta alig írok valamit. Csak a költségek listáját körmölöm folyton-folyvást. Tudnom kell, kinek, mire és mennyit fizettem. Az anyám már az első perctől kételkedett abban, hogy ebben az évben sikerülni fog nekem felépíteni a kis házat, mert nem lesz rá se pénzem, se erőm. Az már szent igaz, hogy mindkettőből kifogytam. Valójában folyamatosan gyengélkedem. Eszembe jutott a minap az, amit Festetics grófnak írtam, hogy szüntelenül gyengébbülő egészségem még a hálálkodástól is megtartóztatott. Most aztán írhatnék ennél cifrábbat is. A Váradon fizetségként kapott tüdőgyulladásom beteg-bankói nemigen fogynak. Úgy látszik, az kitart még jó ideig. Igaz, azzal nem fizethetem ki a napszámosokat. Ilyen pénzük nekik is van, ha nem is olyan sok, mint nekem. Most is:
58. Die 1. Septembris. Megalkudtam Fekete György téglavető gazdával 1/3 ezer téglára per 1. f. és 2/3 ezer máglára per 30 kr. Adtam felpénzül: 1. Rforint
Ma egy forint, holnap kettő, és az erszényem úgy ürül napról napra, hogy észre sem veszem, és alig van kilátásom a szétszóródó pénznek a pótlására.
59. Die 3. Septembris. Adtam fekete uramnak 2. Rforint
Ugyanakkor egy messzely pálinkát alkuba küldöttem ki a szekerestől őkelméknek 3. Rforint
60. Ugyan aznap Barta András és Kis János napszámosoknak per 2 márjás 1. Rforint. 6 krajcár

Szeptember 4., kedd

Vissza-visszatérő gondolatom nekem az, hogy tehetek-e jegyzeteket a verseim mellé. Most, hogy újra átnéztem az Alkalmatosságra írt verseimnek tisztázatát, arra jöttem rá, hogy az a vers, amit lábjegyzetekkel kiegészítek, nehézkessé válik, majdhogynem élvezhetetlen. Mert a jegyzések megakasztják a versnek szabad olvasását, élvezetét, a szépségben való elmerülést.
Most már azt hiszem, újra kell gondolnom mindazt, amit Kleist Tavaszának előbeszédében írtam, mert akkor a jegyzéseken töprenkedtem a legtöbbet. Ha nem találok tenni, mondok, a szegény betűtlen olvasó megneheztel, hogy érthetetlen verseket tukmálok rá, s mégsem magyarázom meg, félreveti majd könyvemet, és talán minden olvasástól elfanyalodik: ha pedig jegyzéseket rakok fel, a tanult olvasó azt fogja mondani: Minek az a sok jegyzés? Kivált illyen mindennapi és országúti dolgokról? Minek fogja az a könyvet? Minek „csúfítja” az oldalakat?
Igaz, tettem én olyan jegyzeteket is, amelyekkel az volt a szándékom, hogy felhívjam a lehetséges mecénások figyelmét a munkáim támogatására. Mielőtt Váradra elküldtem volna a Dorottyát, írtam abban egy kis jegyzetet arról a sorról, hogy Eddig minden nagyok üressen bocsáták. Tulajdonképpen önmagamra akartam felhívni Rhédeinek és a környezetének a figyelmét e kis jegyzettel, amiben felsoroltam, mit kaptam én eddig a magyar főuraktól, akik méltók a mecénási névre. Mert példának okáért nagyméltóságú gróf Széchényi Ferenc ő excellentiája egy persentben is 100 rf., a grófnő ő excellentiája egy ódámért külön 50 rf., ismét méltóságos Gr. Festetics György ő nagysága a hadi oskoláról írott ódámért 100 rf., más ízben 25 rf., ismét 40 rf. méltóságos gróf Erdődi Zsigmondné ő nagysága 5 vagy 6 sor versemért 12 aranyat, tekintetes nemes Fráter István úr 50 rf. adtak, hogy most másokat ne említsek. Méltatlan panasz az, hogy nemzetünkben Maecénások nincsenek, vagynak igen is, vannak. Így hittem akkor, csakhogy Rhédei aligha olvasta ezeket a lapalji jegyzeteket, és valószínű, hogy a Dorottyámat sem forgatta túl nagy buzgalommal.
De az is meggondolkoztat, hogy vajon száz, netán kétszáz év múltán, ha lesz még verset olvasó, és a kezébe veszi a hajdani debreceni poétának, valami Csokonai Vitéz Mihálynak a verseskötetét, mennyit ért majd meg belőle? És vajon mit fog ezekből a versekből élvezettel és gyönyörűséggel elolvasni?
Nem, most már azt hiszem, nincs olyan út a versértésben, amit a lapalji jegyzet tesz járhatóvá. A vers legyen érthető és élvezhető az első olvasásra, a magyarázni való deák és egyéb szókat inkább mellőzni fogom. De hát mellőzhetem én az Árpádiászomnál ezeket a jegyzéseket? Az akkor történteket ki tudja pontosan ebben a hazában? Hacsak nem a képzeletét hívja segítségül, nem tud arról senki semmi valósat.
Ha végiggondolom a mi magyar anyanyelvünknek a sorsát, mindig elszomorodom. Alig menekedett ki gyámoltalan szegény nyelvünk a szomszéd német nyelvnek igája alól; azonnal amaz ellenkező fátum felhozta a deák nyelvnek csontvázát olaszországi sírjának fenekéről, s kiragadván bennünket édesanyánknak kebeléből e holt idegennek porrá váló lábait kezdte velünk csókolgatni.
Ámde az is nagy gondom, hogy a magyar szókkal miként bánjak. Itt van ez a Somogyban használt szó: kákompilli; ott ezt az élhetetlen emberre szokás mondani, de én hiába mondanám itt Debrecenben vagy akár Váradon is, a kutya sem értené. Meg aztán itt van az én most készülő duttyánom. Váradon már lacikonyhát, nyári konyhát mondanak a duttyánra. Hiába is vitatkozom Kazinczyval, nem tudjuk eldönteni, melyik lesz az a szó, amelyiknek olvasása száz év múltán sem okoz majd gondot az olvasónak. Ami magyar lesz akkor is. Gyakorta mondott példám ez a nagyon csúnya nevű Fertő tó. Hát hogy lehetett így elnevezni ezt a varázsosan szép tavat? Már én inkább Kis Balatonnak nevezem a Fertő tavát, mivel ezt a nevet nemigen aestheticához valónak tartom: ez okból teszek oda alább helyette Nizidert. De vajon tudja-e majd az olvasó száz, kétszáz év múltán, hogy mi is az a Nizider és hol is van az? És ha nem tudja? Ámde azért én csak azt mondom Kazinczyval egyetértésben, hogy aki az új szókat nem tűrheti, mondjon le az új ideákról is.
61. Die 4. Septembris. Vettem egy szekér nádat 11 fr 54 kr.
62. Vettem Foris szappanostól 11 szál faragatlan tölgyfát 6 vonás forintot fizettem 4. Rforin


A szerző további írásai

1 / 12 arrow

impresszumszerzői jogok