vers
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Tőzsér Árpád

Búcsú Arcadiától (Változat Vergilius eclogáira)

Ó, csak e dalt, az utolsót, hadd befejeznem,
nyájak, rétek, pásztorok istene, Pales!,
aztán jöjjön az ének nélküli, tűztelen égés,
jöjjön az ősz, kojtoljon az izzó erdő,
szél dárdája süvítsen a vén terebélybe,
s hulljon sárga levél múlt évi avarra,
mint újgazdag az ősi római sírba.


Nemrég még e mezőkön, az ablakomon túl,
gyapjas nyájam után jártam, s a syrinxem
versenyt szólt a poszátákkal meg a csízzel.
Hószín sajt volt étkem, az ér csobolyója
mindig friss vízzel szolgált lakomámhoz,
s én bent voltam az ég s föld térfogatában,
nem térített háború még ki belőle.


Aztán itt is harcfik keltek a sárkány-
fogveteményből, ismert, ősi a monda,
testvér ölte a testvért, dúlva a mesgye
s barbáré. – Testvérharc, íme, gyümölcsöd! –

Részvét nélkül néz rám vissza az ablak:
négy fal, ennyi maradt, honnan kitekintve
földem kék ege csak három könyök éppen.

Nem látom már szép juhaimra terített
csergéd bolyhos fellegeit soha, Pales,
nem roppan friss léptünktől a csereklye,
ágastól tépik le a csipke rubinját,
s elhagyják tájunkat a kenderikék is. –
Négy fal, ennyi a tér, Arcadia volt, nincs,
s nincs Kadmosz, nem tudni, megépül-e Théba.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok