kultúra
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Kötő József

„A színház az adott kor lázmérője kell legyen”

A színházi intézmény

A világszínház kánonjai a múlt század folyamán radikálisan átrendeződtek: a színház interpretáló művészetből autonóm művészeti ággá vált. A dráma primátusa megszűnt, a színész központi szerepe megváltozott, a színpadi világ egyik komponense lett, a szcenográfia nem csupán a cselekmény kibontását szolgálta, a történet helyét volt hivatott jelölni, hanem a színpadi tér az előadás szervező erejévé, az előadás üzenetének metaforikus hordozójává vált, a nyelven túli mozzanatok teatralizálását teszi lehetővé, az előadás egészének a látványa, hangzása kellett hogy kiváltsa a nézői percepciót, azonosulását, asszociációs rendszere működésének beindítását. A magyar színjátszás története folyamán aszinkronitásban volt az európai főbb irányzatokkal. A világszínházi forradalom megindulásakor nem tudott megszabadulni hagyományos, a valóság tökéletes illúzióját keltő pszichológiai kisrealizmusától, majd a dogmatizmus éveiben ez kánonná vált.
A színházi nyelv átírása a magyar színházi kultúrában Erdélyben kezdődött a XX. század hatvanas éveiben, elsősorban Harag György munkásságának köszönhetően, közvetlen kapcsolatban lévén az európai színházi forradalom eredményeit hamarabb asszimiláló román színjátszás interkulturális hatásával. A múlt század kilencvenes éveiben indult meg erőteljesebben Magyarországon is a színházi nyelv átírása, változott meg a színházi jelhasználat módja, amely alapvetően befolyásolta az előadás létrejöttétől a befogadásáig a működést. A színházi aktus recepciójának hagyományos rendszere megszűnt, s megindult a küzdelem új befogadói rendszerek kialakításáért, s ez zavarokat okozhat a nézőkkel való kapcsolatban, hisz a művészet alaptörvénye, hogy minden más nyelvet, más játékot használó, más olvasatot művelő alkotónak ki kell alakítania saját értő, játszó és néző közösségét. Az elmondottakat jól példázza a fiatal alkotók pályája, akik máris meghatározó személyiségei a magyar színháznak határoktól függetlenül. Zsótér Sándor, Novák Eszter, Mohácsi János, Schilling Árpád, Telihay Péter, Alföldi Róbert, Barabás Olga, Bocsárdi László, Tompa Gábor, Vidnyánszky Attila ezt az átírt színházi nyelvet művelik, programszerűen vállalják a formabontó szándékot, a kísérletező kedvet, a megújulási szándékot. Kialakult a hagyományos színház mellett egy alternatív színházszemlélet, amely más fogantatású, más utakat próbál ki a színészvezetéstől, a térkezeléstől a tanításig. Ez az alkotói magatartás nem csupán párhuzamos jelensége a hagyományos „kőszínháznak”, hanem beköltözött ezekbe az épületekbe is, igyekszik a színház előremutató törekvésévé válni.
Említettük, hogy az új befogadói rendszerek kialakításáért folyó harc zavarokat okozhat a nézőkkel való kapcsolatban, de a színjátszásnak számos más eleme is reformra szorul, hogy szinkronba kerüljünk az európai színházi kultúrával. Mindjárt itt van a színházi struktúra kérdése. Ez sem vadonatúj keletű dilemma. Már Kárpáti Aurél a kővetkezőket írta: „Hanem van itt más, komolyabb dolog is. A színházak mai vegyeskereskedés jellege… Ugyanaz a színház egyszer Ibsent játszik, máskor operettet, egyszer görög tragédiát, máskor népszínművet, egyszer remekművet, máskor tömegrevüt, rendszertelenül, kiszámíthatatlan szeszéllyel, teljesen megzavarva a közönséget, amely így sohase bizonyos afelől: mit kap a pénzéért, mire megy be a műintézetbe? Csodálatos, de úgy van: nálunk minden üzletág differenciálódott, szakkereskedelemmé különült már, csak a színház áll még a falusi bolt nívóján. Krumplicukortól a kaviárig mindent árul. Repertoárja a legfurcsább egyveleg.” Ha dióhéjba kellene szorítani a színház evolúcióját, Kárpáti szerint a fokozatok így festenének: templom, színház, üzlet. Le kell számolnunk a heterogén, minden közönségréteg ízlését kiszolgáló játékrend illúziójával, olyan színházi struktúrákat kell létrehoznunk, amelyek lehetővé teszik, hogy „kialakuljon egyfajta művészi szellemiség, amely áthatja az intézmény egészét. Ez később igazi eredményeket produkál, a művészi eredményeknek pedig hosszú távon nyilván hasznuk is van” – mondja Bocsárdi László. Ez a színházi törvény fejezetébe tartozik, olyan ösztönzéseket kell megfogalmaznia mind Magyarország határain belül, mind kívül, amelyek a sajátos arculatú szellemi műhelyek megszületésének kedveznek. (Örömmel köszöntöttük azokat a kísérleteket, amelyek intézményesíteni kívánták az egy szakmai nyelven beszélő vagy a színházi műnem határait tágító műhelyek megszületését. Magyarországon a nagy kísérlet a Katona létrehozása volt, a Bárka megalapítása jelentős előrelépést jelentett, a táncszínházi mozgalom pártolása gazdagította az eszköztárat. Erdélyben az Ariel műhely, a Lehetetlen Színház, a népi együttesek kebelében jelentkező táncprodukciók, az újonnan alakult önkormányzati színházak váltak ilyen szellemiség hordozóivá.)
Másik döntő tényezője az intézményes működésnek a finanszírozás. Olyan financiális hálót kell kialakítani, amely nem dobja az intézményeket a piac martalékául, fő alkotói szemponttá a kifejezés érvényes módozatainak keresését teszi, s nem azt: hogyan lehet egy előadást jól eladni. Határon innen és túl számos példát sorolhatnánk fel arra vonatkozóan, hogy a finanszírozó önkormányzatok a nyereség bűvöletében csupán szórakoztató intézménnyé degradálnák színházainkat. Koltai Tamás gyorsan visszatérülő befektetések stratégiájának nevezi ezt a szemléletet. Nem számolnak azzal, hogy a kultúra kitörési pont és befektetési lehetőség is… Szellemi vezető szerepet biztosíthat egy-egy településnek a színház a régióban, a területfejlesztési koncepcióban a színház a kistérség kulturális, idegenforgalmi centrumává válhat. „A színház ma úgy működik, mint a politika. Keresi a közönség kegyét. Azt mondja, amit várnak tőle. Kiszolgálja az igényt… Kezdjük elfelejteni, hogy egykor miért jött létre az, amit teátrumnak nevezünk” – írja Koltai. Az anyagi kötéltánc lezuhanástól mentő védőhálóját állami és alapítványi rendszereknek kellene kifeszíteniük.


A szerző további írásai

 arrow2 / 4 arrow

impresszumszerzői jogok