próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Csató Ildikó

Kocsmatangó

Az idő délutánba hajlik. S mint ilyenkor mindig, telt házzal üzemel az egylejes sarki kocsma. Nem a város legelőkelőbb helye ez, de sokak számára éppen ez a vonzó. Egy lejért egy deci rum. Ami testvérek között se sok. Világos, hogy azok gyűlnek ide össze, akiknek a zsebében ennek az összegnek csupán kis többszöröse zörög. És nem csak néhanapján. Hanem szinte állandó jelleggel. Azaz a társadalom számkivetettjei: melegedni vágyó hajléktalanok, lezüllött örömlányok, munkanélküliek és minimálnyugdíjból tengődő hajdani szépfiúk.
Ez még a minden uniós mellékzönge nélküli Balkán, hamisítatlan és semmivel össze nem hasonlítható szín- és szagegyvelegével. Valaha rikítóra pingált, ma már igencsak kopottas falaival és az erre a tájra jellemző különös ízléstelenséggel összeválogatott bútorzatával, ahol az összekarcolt faasztalt fémlábú székekkel párosítják, háttérként sötétkékből szürkésre kopott lambéria szolgál, fölötte fakó bugyirózsaszín fal. A füst azonban, ami bent terjeng, akár egy művészi kompozíciónak is elmenne, ahogy az asztalok között és a különböző, igen egyedi fizimiskák fölött sunyi lassúsággal tekeredik és bodrozódik. Olcsó, csempészett cigaretták csípős, átható égésegyvelege, mely a hely jellegéhez illő vendégek kipárolgásával keveredve megadja a kocsma igazi bukéját.
Sorsok ülnek itt egymással szemben és sokatmondó barázdák néznek farkasszemet. Igazi, külvárosi ivó ez. Nincs párja a világon. Az egyik asztalnál fáradt arcú nő. Mit mondjak, nem épp a szépség ideálja. Erőszakos, széles álla, keskenyre összezárt ajkai, sápadt, megereszkedett bőre és a mély unalom, ami egész arcát befedi, mint a púder, sokat elárul jelenlegi állapotáról. Valaha talán parasztszépségnek is elment. Jól domborodó húsocskák fogják ma is körül a megfelelő helyeken, csak már nem olyan friss és üde állapotban.
Széles arccsontjai fölött két apró szeme sem éppen túltengő értelmet tükröz. De ki törődik itt ezzel?
Vele szemben pirospozsgás arcú fiatal férfi. Hogy mitől olyan rózsás az arca, azt igazán nem nehéz kitalálni. És a hangulata, az aztán szemmel láthatóan teljesen felhőtlen. Sötétbarna, sűrű, a szája fölé konyuló bajuszán vidáman csillogó sörcseppek, meg talán egyebek is. Ki tudná azt teljes bizonyossággal azonosítani ebben a világításban? Kötött sapkája széle a füléig lehúzva, de a fejével semmiféle kontaktusban nem lévő csúcsa hegyesen meredezik felfelé. Akárcsak széles jókedve. Mindenki láthatja rajta: nőszagot érez. A vele átellenben ülő hervadt spiné asszonyillatát. Amaz egyelőre nem nagyon reagál a minden jel szerint feléje irányuló nyers férfiösztönökre. Látszik, túl tapasztalt már ezen a téren. Mondhatni, viharedzett. A hódolatban sem a vágyat becsüli, inkább a vele járó pénzt. Jó, az világos, hogy őt már elég alacsony áron jegyzik az utcai tőzsdén. Na de a tapasztalat! Azzal aztán elláthatná a város összes örömlányát. Szóval, fitymálóan néz a begerjedt áldozatra. Jó, a pénze több a semminél, de ő maga semmivel sem jobb a többinél, akik itt múlatják halomra az időt. Meg aztán ez is tapasztalat: hideg szemekre gerjed legjobban a férfiállat.
Lehet is ebben valami. A férfiállat, akár egy begerjedt kakas, egyre közelebb nyomul, dörgölőzik. Ha lenne tolla, azt is felborzolná, hogy annál szebbnek, férfiasabbnak és hódítóbbnak tűnjön. Ehelyett, jobb híján, de nem minden képzettársítást nélkülözve, kikapja a vödörből a műanyag nyélre erősített „borzoskát”, amivel az aktuális takarítónő éppen enyhe undorral próbálná felsikálni a lábnyomokat a járólapokon, s balkáni típusú táncot lejt vele a manélé egész kocsmát betöltő, keleti zöngéjű, törökös ritmusára. Ez már döfi! A műanyag nyél végét a csípőjéhez illeszti, és lazán, enyhe körkörös mozdulatokkal, erotikus, túlfűtött táncot lejt bazári módra, ahogy illik. Hadd lássa ország-világ, hogy ő érti ám a módját. Mármint a csábítás művészetének. Művészetének? Talán ilyenről nem is hallott. De arról annál inkább, amit egy férfinak tudni kell, ha egy nővel kerül heves és intenzív viszonyba. Ki az, aki ennek ellent tudna állni? Vagy nem nő, vagy bolond. Ez az élet! Kocsmai lambada, alkoholos gőzzel fűszerezve. A pohár akármi mellett unatkozó, egykori széplánnyal, akit mintha egyelőre nem tudna semmi és senki izgalomba hozni. Közvetlenül mellette egy most ébredező hajléktalan, akinek szemmel láthatóan tetszik a műsor. Fogatlan szájával vigyorog. Olyan, mint egy vén tengeri fóka, amelyik nem tudja eldönteni, hogy bekapja-e az előtte úszkáló halat, vagy csak kinevesse. De azért drukkol. Látszik rajta, ahogy kiürült poharát markolászva a megkörnyékezett nőszemély felé kacsint, hogy ő bizony akár még tettlegesen is besegítene az ügy előlendítése végett. Mondjuk, ha nem kínozná annyira a köszvény, talán még be is állna a táncos lábú mellé. De ez, ilyen rogyadozó térdekkel, sajnos kivihetetlen.


A szerző további írásai

1 / 2 arrow

impresszumszerzői jogok