kritika
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Mihálka Zoltán

A mozi évszázada Nagyváradon (Kupán Árpád azonos című könyvéről)


Csakhogy amilyen látványosan született és parádésan jutott fel a csúcsra, olyan gyorsan és megrendítően érte a hanyatlás. Három- nemzedéknyi idő alatt tette meg ezt az utat. Századával együtt született, izmosodott, virágzott, majd elindult a lejtőn. Átélte, tükrözte azt, amit a 20. század hozott az emberiségnek, a maga egész nagyszerűségével és mérhetetlen szenvedésével, az emberiség útkeresésével, reményeivel és pusztulásba rohanásával. Kupán Árpád igen nagy érdeme, hogy a mozi nagyváradi évszázadának felvázolásával hozzáértően végigvezeti az olvasót ezen az úton. Bevezetőként egy kis film- és mozitörténetet olvashatunk a filmművészet születéséről, őskoráról, a nyilvános vetítések elterjedéséről, a mozgóképházak megjelenéséről. Majd a szerző az egyetemes művelődéstörténetnek ezt az izgalmas részét rávetíti a mi tájainkra.
1895-ben Budapesten a Váci utca egyik bérházából a szomszédos palota ablakára szegezett vászonlepedőre, reklámképeket vetített egy hirdető vállalat. A 10-15 mozgóképet az utca népe nagy érdeklődéssel és magába feledkezve, ámulattal követte. Jókai a következőképpen adta hírül a szokatlan látványt: ,,Képeket láttam, amelyek élnek és mozognak. Nézzétek meg! Ez az a találmány, mely egykor a világot fogja felforgatni.” Így kezdődött s a Pesti Hírlap jó üzleti érzékkel már fel is vetette, hogy ezeket a képeket zárt helyen, pénzért kellene mutogatni... A Somossy Orfeum ébredt először, helyiségeiben elsőnek mutatta be egy németországi tanító mozgóképeit a világ különböző vidékeiről. Nemsokára kaput nyitott az Uránia, melyet a tudományos ismeretterjesztés igénye hozott létre. Majd következett az első magyar önálló mozgóképszínház, az Apolló. 1907-re pedig egész mozihálózat alakult ki a magyar fővárosban. 1913-ban már 114 mozi működött Nagy-Budapest területén. És a külföldről beáramlott filmekkel csakhamar versenyre kelt a magyar filmgyártás is. Ehhez csatlakozott a korán kialakult erdélyi filmgyártás, amely Janovics Jenő kolozsvári színházigazgató irányításával már 1912-től jellegzetesen egyéni stílusú erdélyi alkotásokkal jelentkezett. A kolozsvári műteremben dolgozták fel Arany János balladáinak filmváltozatait, itt készült Petőfi néhány költeményének filmillusztrációja, vagy olyan nagy alkotások, mint a Bánk bán, A vén bakancsos és fia, a huszár, A dolovai nábob lánya, A nagymama, A tanítónő, A Gyurkovics lányok, A tolonc, Sárga csikó stb. A rendezők közül pedig innen indult Korda Sándor, Kertész Mihály, Garas Márton.
Ilyen körülmények között érte el a mozi láza Nagyváradot is. Mint a könyv szerzője kifejti, Nagyvárad a 20. század kezdetén lendületesen fejlődő iparral, kiterjedt kereskedelemmel, jól szervezett tőkeerős hitel- és bankrendszerrel, korabeli átlagot meghaladó közlekedési és szállítási lehetőségekkel rendelkezett, és méltán sorolták a modernizmus útját járó kultúrvárosok közé. Természetes, hogy a város polgársága felkarolt minden haladást és fejlődést szolgáló mozgalmat, és támogatta a kultúrát, művelődést, egészségvédelmet, szórakoztatást és sportegyesületek működését elősegítő kezdeményezéseket. Így a mozgóképszínház is korán otthonra talált itt. Először 1903. június 20-án a budapesti Uránia színház jelentkezett tudományos előadással és néhány rövid „mozgófilmkép” bemutatásával, másnap pedig Narten György hannoveri vándormozis vállalkozó hozta el Nagyváradra az első tényleges mozgófénykép-műsort, amelyet a Nagyvásártéren felállított sátrában vetítettek. Egy évre rá a Nagyvárad és a Tiszántúl című lapok érdekes optikus mutatványok bemutatására hívták fel olvasóik figyelmét: a hannoveri Narten cég egyik magyarországi leányvállalata vert sátrat a nagypiac terén. 1904 augusztus végén pedig maga az anyacég, a Narten-féle bioszkóp jelent meg Nagyváradon, és valamennyi jelentős helyi lapban közölte hirdetését és naponta felsorolta a műsorszámok címeit. Kétnaponta változott a műsor, de naponta új képeket közöltek az éppen zajló orosz–japán háborúról. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy mindig az előző nap eseményéről számoltak be – hiszen azt a korabeli műszaki fejlettség nem tette lehetővé –, hanem a hadműveletekről készült felvételeket napokra lebontva mutatták be. Tehát nem haditudósítások voltak, inkább csak helyszíni felvételek a harctérről, menetelésekről, folyóátkelésekről, esetleg kevésbé látványos, távolról fényképezett csatajelenetekről. Az ötvenperces előadás során jóval változatosabb műsort mutattak be, mint az előző évben, már a természetes felvételek mellett egyre nagyobb számban fordulnak elő élőképek, humoros jelenetek, megrendezett szórakoztató történetek. Különben ezek voltak a legnépszerűbb és legkedveltebb műsorszámok. Akik pedig magasabb igényekkel léptek a sátormoziba, azokat továbbra is a megelevenedett, megmozdult kép csodája bűvölte meg, s számukra a legkedveltebb film-mulatságok a természetes felvételek maradtak. Az 1904-es év Narten-féle programjában friss címek szerepelnek: Sevillai bikaviadal, A New York kávéház égése Londonban, Vásár Tuniszban, Svájci vasutak látképe, Méhtenyésztés – mikroszkópos felvétel. Újdonságnak számítottak a bioszkóp saját felvételei: Ünnepi körmenet Kassán, Katonai ünnepély a kassai tüzérlaktanyában, Jókai Mór temetése. Így kezdődött Váradon…


A szerző további írásai

 arrow2 / 4 arrow

impresszumszerzői jogok