Arra emlékszünk, amit a szavak hoznak (Pablo Urbányi a Törzsasztalnál)
Szűcs László: Tisztelettel köszöntöm vendégünket, Pablo Urbányi írót,
illetve kérdezőtársamat, Kőrössi P. Józsefet. Úgy látszik, az identitás
fogalma az, ami az utóbbi hetekben, hónapokban a
Törzsasztal-beszélgetések egyik kulcsfogalma volt. Závada Pállal ez a
téma ugyanúgy a központba került, mint a Spiró Györggyel való
beszélgetés folyamán. Úgy hiszem, ez részben ma is így lesz. Mielőtt
elkezdenénk a beszélgetést, hallgassunk meg egy részletet a legújabb,
magyar nyelven megjelent Urbányi-kötetből. Az Isten állatkertjéből Meleg
Vilmos, a Szigligeti Társulat művésze olvas fel. A szöveg, mint minden
Urbányi-kötet esetében, Dobos Éva fordítása. (…)
K. P. J.: Köszönöm Meleg Vilmos barátomnak ezt a nagyon erős
interpretálást. Aki csak ezt ismeri a regényből, az azt gondolja, hogy
Pablo Urbányi egy erotikus könyvet írt. Pedig több ehhez hasonló rész,
jelenet nincs is a könyvben, hogy mégis miért ezt választottam, amikor
nemcsak ide Váradra, hanem a sajtónak is szétküldtem az ismertető anyag
kíséretében a részletet, hát azért, mert a főszereplőre és a főszereplők
helyzetére rettenetesen fontos információkat rejteget ez a részlet.
Beszélgetésünkből ki fog derülni, hogy miért. Ugyan több mint három órát
utaztunk együtt, szokásomhoz híven nem beszéltük meg előre, hogy miről
is fog szó esni. Pablo, te miért nem vagy Pál? Váradon legyél Pál.
P. U.: Ha az a kérés, hogy Pál legyek, akkor legyek Pál.
K. P. J.: Beszéljünk rólad egy kicsit. Annak ellenére javaslom ezt, hogy
az Erdélyi Riportban megjelent veled egy beszélgetésünk, ami mindent
vagy majdnem mindent elmond rólad, de hátha vannak, akik nem olvasták,
másrészt téged hallgatni az mindig izgalmasabb, mint azt olvasni, amit
én abból csináltam, amit te mondtál.
P. U.: Gondolod?
K. P. J.: Gondolom. Szóval te Ipolyságon születtél, ugye, és én most
tudtam meg idefelé jövet, hogy Ipolyság az a folyó nevéből, az Ipoly
szóból és a Ság helynévből keletkezett. Te meg tudod mondani, hogy
mikor...
P. U.: …1500-ban, 1600-ban még Sága volt a neve.
K. P. J.: Később ragadt hozzá az Ipoly.
P. U.: Igen, és elvesztette az á-t.
K. P. J.: Amikor pár napja együtt voltunk Pablóval az ipolysági
könyvbemutatón, az ott megjelent emberek is mind azt mondták, hogy
megyek Ságra. Vagy jöttem Ságról. Tehát nem mondják azt, hogy Ipolyság,
hanem még mindig Ságnak mondják. Ott születtél 1939-ben, tehát
Magyarországon, és amikor elhagytad Ipolyságot, akkor az már
Csehszlovákia volt. Szüleiddel hét-nyolc éves korodban Argentínába
emigráltatok, nyilván nem kérdeztek meg, hogy akarsz-e menni vagy nem.
Egyáltalán tudtad, hogy mi történik veled?
P. U.: Mint gyerek, mondjuk, nem volt az olyan rossz.
K. P. J.: Már mi? Az utazás?
P. U.: Az utazás, a szórakozás, minden új volt. Velencébe érkeztünk, egy
gyönyörű mágikus városba. Hihetetlen, de ez a város itt Velencére
emlékeztet, a palotákra, amik ott voltak, csak mondjuk, az utcákon itt
kövek vannak és nem víz.
K. P. J.: Velencére emlékeztet téged most Nagyvárad?
P. U.: Igen, a házak, a paloták. Nem pontosan ugyanolyan, de az építés, a stílus, a forma, minden Velencére emlékeztetett.
K. P. J.: Szüleid mivel foglalkoztak?
P. U.: Hát a mamám az úgynevezett házigazda volt.
K. P. J.: Házigazda vagy háztartásbeli? Nem véletlenül kérdezem.
P. U.: Mindkettő.
K. P. J.: Mert a regényed főhőse, a gyermek Fénix anyja gyakorlatilag az
egész gazdaságnak a vezetője, ő az, aki kézben tartja a kastélyt, a
házat, a gazdaságot, ahol ők élnek.
P. U.: Nem, nem olyan szempontból. Akkor háziasszony.
K. P. J.: Tehát ő háztartásbeli. És édesapád?
P. U.: A papámnak játékgyára volt, ott Ipolyságon.
K. P. J.: És a te regénybeli hősöd édesapjának is gyára van Ipolyságon,
igaz, nem játékgyár, és ez a gyár az, amit először a németek szednek
szét.
P. U.: Vashiány volt a háború alatt, amikor mentek vissza a németek,
amikor vonultak vissza, rátették teherautókra. Motorokat, gépeket,
mindent elvittek.
K. P. J.: Jöttek mögöttük az oroszok, ők mit csináltak?
P. U.: Az oroszok a gyárból a faanyagot vitték el, a gerendákat,
visszaépítették a hidakat és koporsókat csináltak a halottaknak.
K. P. J.: Így számolták fel édesapád gazdaságát.
P. U.: Igen, és megitták az úgynevezett kinert. Nem tudom, hogy ezt a
szót Magyarországon most használják-e. Ez a festékoldó, ami nagyon
mérgező hígító. Huszonnégy orosz megivott egy 18 literes kancsót, s
meghalt belőle tizenhét. A papám a bíróság elé került, avval a váddal,
hogy megmérgezte őket, míg végre jött egy kapitány vagy nem tudom mi, és
mondta, hogy veszélyes dolog ezt meginni, tehát kiengedték.