Takács Dóra
Véletlen mozdulat
Én úgy szeretlek.
Pedig már kezdtem
kétkedni vágyaim folyamában.
Kezdtem elhinni,
hogy nem te vagy, kit vártam.
Próbáltam másra terelni a gondolatot,
kire bűbájom száraz szemete hatott.
De hiába. Ma este ledőltek a gátak,
tudom, hogy szívem folyamában
csak te úszol igazán,
kecmeregnél ki a partra,
de valami visszaránt –
a ma este nyugalma.
Lehet, csak a győzelem mámora
taszított karodba,
lehet, csak a túláradó öröm
ragyogott szavadban,
lehet, csak a véletlen
emelt a magasba,
s csak a szeszély miatt
öleltem akarva
szorosan nyakad,
s te csak véletlenképp
szorítottál úgy,
mint aki mindenképp
megtette volna.
Talán a véletlen félszeg válasza,
talán a mámor illó homloka,
talán csak a tömeg szava...
De én úgy szeretlek.
És annyira.