próza
« Vissza

Csak semmi malőr - Vígjáték egy felvonásban

Egy erdélyi kisváros szeretetotthonában játszódik a történet, tíz évvel a romániai rendszerváltás után. Az otthont a református egyház tartja fenn, holland támogatással. 1999 júniusában járunk.

Szereplők:

Gálfi mama, 70 éves
Gálfi tata, a férje, 73 éves
Gizelle, 55 éves, magas sovány nő
Pirike, 65 éves
Pupi, 38 éves púpos, fiatalember
Zsóka, 60 éves
Igazgató, 50 éves, szemüveges
Tiszteletes, 40 éves, kövérkés ember
Doktornő, 35 éves, ideges típus, rángatja a fejét
Újságírónő, 25 éves
Jolánka néni, 80 éves

A társalgóban négyen üldögélnek. Középen, szemben a nézőkkel kanapé. Azon üldögél Gálfi mama kötögetve, barna babos kendőben, nagyzsebű parkettpongyolában, lába szárán vastag gyapjúharisnya. Mellette fekete fejkendőben, kék kötényben Pirike szunyókál, könyvvel a kezében. Szája tátva, szemüvege az orra hegyére csúszva. A kanapétól balra lévő fotelben Zsóka ül fekete ruhában, a tévére meresztve a szemét, a tévé háttal van a nézőtérnek. A kanapétól jobbra álló fotelben Pupi ül, a fekete szakállas, púpos fiatalember. Előtte a dohányzóasztalon sakktábla, amin egy-egy figurát arrébb tol. Ujjaival türelmetlenül dobol az állán.
A háttérben középen kétszárnyas teraszajtó nyílik az udvarra. Tőle balra három ajtó. Felettük számok: 1, 2, 3. Majd telefonasztalka, felette tükör. A teraszajtótól jobbra filodendron, melynek hatalmas levelei szinte eltakarják az alatta lévő fotelt. A filodendron mellett nyílik az ebédlő ajtaja, ahonnan néha tányércsörömpölés és kanálzörgés szűrődik ki.

Első jelenet

Gálfi mama: (bőszen kötöget, majd gúnyos hangon megszólal) Megvan a véleményem a drágalátos Gizelle ügyvédnőről (hátrabök a kötőtűjével a 3-as ajtó felé). Nem ereszkedik le hozzánk őnagysága. Nem ám! Egész nap csak festi meg púderezi a képét, és mindenféle ékszereket aggat magára, amitől úgy zörög, mint a macska farkára kötött üres konzervdoboz!
Pirike: (felkapja a fejét, pislog, feltolja lecsúszott pápaszemét és rikácsolva érdeklődik) Mi van? Miről beszél?
Gálfi mama: (Pirike füléhez hajolva kiabál) Gizelle őnagyságáról beszélek, ki másról. Le merem fogadni, hogy még mindig alszik. Pedig már tizenegy óra is elmúlt. Ronda egy úri szokása van őlédiségének.
Pirike: Hát, ami igaz, az igaz. Az én megboldogult uram, Isten nyugtassa, nagyon kedvelte az előkelő hölgyeket, az Úr bocsássa meg neki, de ha élne és meglátná ezt a dámát, rögtön tudná, hogy nem úrinő! Mert egy úrinő, kérem szépen, nem így néz ki és nem így viselkedik. Nem ám. És hiába is mondja el annyiszor a tiszteletes úr, hogy hagyjuk rá, és nézzük el a bogarait, mert szenilis szegény, én akkor sem bírom elviselni. Aki szenilis, az szenilis is marad. Nincs igazam?
Gálfi mama: De mennyire, hogy igaza van, Pirike. Úgy van, ahogy mondja. Aki szenilis, az hülye is marad. Mint például Antal úr is, az öreg fűszeres, akit Nagyváradról hoztak ide hozzánk. Emlékszik rá, igaz? Nahát. Az is szenilis volt! Azt állította, hogy a tiszteletes úr ellopta tőle mind a hat gatyáját meg a tíz pár zokniját, és a szegény tiszteletes hiába is mondta, hogy de Anti bácsi drága, hogy képzeli rólam, hogy lopok, és hát nem is jönne rá az én száz kilómra a maga negyvennyolc kilós testére szabott gatya, a zoknikról nem is beszélve, de Antal úr csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy de igenis, a tiszteletes úr fújta meg a holmijait, aki a pokolra fog kerülni, mert egy nagy gazember. És még a halálos ágyán sem bocsátott meg szegény lelkészünknek, pedig az sírva könyörgött az öregnek. Hát ennyit a szenilitásról. Akkor inkább legyen az ember púpos! (Hirtelen észbe kap, hogy ott van a púpos Pupi, ijedten a szája elé kapja a kezét s behúzza a nyakát.)
Pupi: (magából kikelve) Vagy inkább legyen szerencsejátékos, mint maga, Gálfiné, aki eljátszotta a tetőt a feje fölül! Vagy siket, mint Pirike néni, esetleg vaksi, mint az öreg Zsóka ott a tévé előtt! (Kiabál rájuk mutogatva a púpos hátú Pupi, és lesepri a sakkfigurákat a földre.) Maga vén szarkeverő! Foglalkozzék inkább a bütykös lábával, ne az én púpommal!
Zsóka: (fájdalmasan) Jaj, jaj, jaj, Istenem, ne is emlegesse, mert rettenetesen hasogat a bütyköm, meg az egész lábam! (Lehajolva dörzsölgeti.) Jaj, meglátják, időváltozás lesz!
Pupi: Időváltozás, időváltozás. Ezt hajtogatja már egy hete, maga vén levelibéka, mégsem változott az idő még egy hangyányit sem.
Zsóka: Na és akkor mi van? A maga púpja is hazudott a múltkor! Megesküdött, hogy azért nyilall, mert esni fog. Én meg három napig nem mertem meglocsolni a begóniákat, nehogy kirothadjanak. El is kókadtak.
(Ebben a pillanatban nyílik a 3-as ajtó és kilibeg Gizelle ügyvédnő. Ötven év körüli. Magas, sovány. Testére színes, nagyvirágos selyempongyola feszül, vörös hajában hajcsavarók ágaskodnak, nyakában láncok, fülében hosszú függők lógnak, karján karkötők zörögnek. Nagyon erősen van kifestve. Magas sarkú bojtos papucsában körbelibegi a társaságot és affektálva szólal meg.)
Gizelle: Nem kerestek telefonon? Nem?... Akkor talán majd később. (Felsőbbrendűen körülnéz.) Ah, képzeljék, azt álmodtam, hogy egy csodálatos márványpalota lépcsőjén lépegettem felfelé, egyre feljebb, egyre feljebb... (Karját hattyúszárnyként lebegtetve emelgeti egyre feljebb, mutatva, milyen magasra lépegetett álmában.)


1 / 15 arrow