próza
« Vissza

Csak semmi malőr - Vígjáték egy felvonásban


Gálfi mama: (gúnyos bölcsességgel) Ez azt jelenti, hogy ki fogja törni a lábát!
Gizelle: Érdekes, a múltkor azt álmodtam, hogy a tanácsos úrral táncoltam, és maga akkor is azt mondta, hogy ki fogom törni a lábamat. De ezt én nem veszem be! Maga csak azért mond ilyeneket nekem, mert irigyli az intellektusomat. Mindenki azt irigyli, ami nincs neki. Most pedig megyek villásreggelizni. (Előkelően bevonul az ebédlőbe.)
Gálfi mama: (felháborodva, elnyújtott hangon) Na, mit szólnak? A naccsága délben fog reggelizni. Mindig ilyenkor libeg elő. Tizenegyig húzza a lóbőrt, tizenkettőig meg festi magát. Úgy néz ki, mint egy utcanő! Pfúj!
Pupi: (Magából kikelve kiabál, miközben a sakkfigurákat próbálja felszedni a szőnyegről.) Nem értem magát, Gálfiné. Mi a fenének foglalkozik annyit az ügyvédnővel? Minden nap ugyanez a szöveg. Nem unja még? A fene egye meg ezt a szeretetotthont! Hát hol itt a szeretet, mi? Hol? Megmondaná valaki?
Gálfi mama: Maga csak fogja be a száját, púposkám, és hallgasson. Tudjuk ám itt mind, hogy maga titokban szerelmes az ügyvédnőbe. Neki írogatja azokat a dilettáns és szemérmetlen szerelmes verseket is. Pfúj!
Pupi: Kikérem magamnak a gyanúsítgatást és a sértegetést! (Tikácsol és felpattan a földről. Fájós lábízületei miatt kissé táncosan ugrabugrál a kanapé körül, Gálfiné orra előtt hadonászva.) Maga vén satrafa, még annyit sem ért a költészethez, mint a rozsdás kötőtűje! És a verseim cseppet sem dilettánsak. Még Pirike néni is sírva fakadt, amikor felolvastam.
Gálfi mama: Persze, mert siket. És amikor maga oda ért, hogy „reszkető kezed tenyerembe rejtem”, biztosan azt értette, hogy a „reszelőt kedden kenyeredbe rejtem”, és sírva fakadt, mert valószínűleg ezt súgta az urának, amikor ’87-ben lesittelték orvvadászatért. (Pupi mérgesen visszaül a fotelbe. A sakktáblát rendezgeti.)
Pirike: (Felpattan a kanapéról és felháborodva rikácsol.) Kikérem magamnak a gyanúsítgatást! Sem tepertőt, sem kenyeret nem csentem el kedden! Csak szombaton rejtettem a zsebembe egy lekváros buktát, amihez semmi köze, maga kiállhatatlan vén pletykafészek! (Szipogva tapogatja köténye zsebét, kivesz egy buktát és beleharap, aztán tüntetően hátat fordít a kanapén Gálfi mamának. Álla alatt a megcsomózott kendő csücske erősen remeg, miközben kis kék zsebkendőt nyomkod a szeméhez.)
Zsóka: Fogják már be a lepénylesőjüket! Nem hallom maguktól a tévét! És éppen a kedvenc sorozatomat, a Vad angyalt nézem!
Gálfi mama: Még hogy nézi! Rám jön a röhögés. Hiszen maga, Zsóka, nem is látja a műsort attól a fránya hályogtól, ami a szemén van.
Zsóka: Az lehet, hogy én nem látok, de hallani annál jobban hallok, és a maga gonoszságait hallgatom a legtöbbet. Maga egy nagy istencsapása! Csak tudnám, hogy bírja az ura elviselni! (Zsóka sértődött képpel feláll a tévé elől, fekete szoknyáján lesimítja a gyűrődést, majd fehér botjával maga előtt koppintgatva dühösen elindul a nyitott teraszajtó felé, de mielőtt kilép az udvarra, hátraszól.) Hárpia!
(Nyílik az ebédlő ajtaja és libegve belép a társalgóba Gizelle, kekszet rágcsálva.)
Gizelle: (affektálva) Nem kerestek telefonon? Nem?
Gálfi mama: Nem, nem keresték, hogy a fene essen abba a telefonba, meg magába! (Gálfi mama elejti a pamutgombolyagot, és négykézláb bemászik a dohányzóasztalka alá, hogy kihalássza onnan.).
Gizelle: (gúnyosan szemléli a búbos kemence formájú testrészt) Most jól fenéken billenthetném, de nem szennyezem be a papucsomat a mocskos hátsófelével. (Felcsapja a fejét, s hogy tovább bosszantsa az öregasszonyt, áhítatosan szavalni kezd, miközben körbeandalogja a társalgót.) „Reszkető kezed tenyerembe rejtem / Félelmed szirmait rendre lefejtem / Meztelen valód fehéren bomoljon / Hullámos szép hajad vállamra omoljon.” (Szavalás közben kiszedegeti és zsebre teszi a hajcsavarókat a hajából, és megrázza leomló loknijait.) Hullámos szép hajad vállamra omoljon... Ugye, milyen gyönyörű ez a költemény? Ó, istenkém, ez a Pupi egy zseni! Egy jobb sorsra érdemes drága fiú! (A púpos fiatalemberhez lép és pajzánul felé nyújtja a kezét.) Jöjjön, kedves Pupi, kísérjen el egy sétára a kertben. Olyan ragyogó idő van. Elmondhatja közben néhány szép versét. Tudja, mennyire imádom őket.
Pupi: (feláll, megcsókolja a feléje nyújtott kezet, és sértett önérzetének felborzolt tolla alól odaszól az asszonyoknak) Mondják meg Gálfi tatának, hogy másfél órát vártam rá, mert visszavágót akart adni sakkban. Tovább nem várok. Most várjon rám ő, ha megjön! (Karját nyújtja az ügyvédnőnek, és kisétálnak a kertbe. Kicsit groteszk látványt nyújtanak együtt. Pupi alacsony, görnyedt, Gizelle magas, egyenes tartású, ám úgy tűnik, ez egy cseppet sem zavarja őket.)
Gálfi mama: (felemelkedik a kanapéról és körbeandalog a társalgóban, riszálja a hátsóját, lebegteti kinyújtott karját, utánozva Gizellét) „Elmondhatná közben néhány szép versét” – Trallala, nagy dolgok vannak itt alakulóban... Még hogy szép versek!


 arrow2 / 15 arrow