próza
« Vissza

Új Szmissziász – melyben elbeszéltetik Kovács Aranka (Aranka Smith) irodalom-tanárnő feltámadása és újbóli meghalása



Majd minden elsuhanó űrhajó után marad egy kis szemét a csillagporos ürességben. Többnyire értéktelen kacat, komposzt, egy-egy DNS-minta, de az is előfordul, hogy egészen érdekes, ritkaságszámba menő valami vesződik így el egy rosszul záró csomagtér miatt. Kóvályog, kering magának ez a kozmikus limlom, aztán belezuhan egy csillagba, fekete lyukba, vagy halálra gázolja egy üstökös. Egészen ritka eset az, amikor egy szövetséges csillaghajó talál rá egy ilyen elveszett csomagra.

Néha azonban mégis megtörténik. Egy ilyen esetet beszélnék most el. Keptön Pikár szokása szerint tespedt a 24. században, Nemtőfrász csillaghajója trónján. Vagy mondjuk, a hídján, a parancsnoki székben. Hát ahogy ott lázasan tette a semmit, egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Szpokk nevezetű hű csatlósa a radar fölé hajolva egyre hegyezte a füleit. Valamit kegyetlenül figyelt. Egy szarkofág, jelentette nemsokára, humanoid maradványokkal benne, életjelek negatív. Blablázott még egy darabig, úgy sorolta a műszaki adatokat, mintha az olvasót érdekelnék, vagy értene belőlük bár egy hangot is. Száz szónak is egy a vége, két markos klingoni kiugrott a cuccért, a fedélzetre cipelték a szarkofágot, beállították egy telekütyüzött és agyonbuherált kabin sarkába, ami egyébként a gyengélkedő volt. Utánuk más szakik jöttek, a klingoniaknál jobban fésültek, és nejlonruhát viseltek, mint egykoron Csernobilnél a vöröshangyák. Pöszméklézeres mütyürnyitóval eltávolították a konzerv fedelét, s hát mi volt benne…

Keptön Pikár, mellette a borostás Rájkerrel egyformán bambán bámulták a valakit. Csinos kis hulla volt, meg kell hagyni. Lehetett vagy 300 éves. Rájker hallgatott. Keptön hallgatott. A doki meg kijelentette, hogy a hímnemű egyed szinte friss, a mínuszok jól konzerválták, és ha a nanocicák beccsel végzik a dolgukat, harmadnapra feltámasztják, és megtudjuk, ki is a valaki.

Csordi Láfors épp a szemüvegét törölgette, amikor az ajtónálló jelentette: itt van. Keptön Pikár mintha kopaszabbnak tetszett volna egyszeriben, Déta teljesen lesápadt, Csordi szemüvege meg egyenesen csillogni kezdett. Ott állt előttük a szarkofág lábra kapott hús-vér tartalma, ki feltámada halottaiból, harmadnapra: kis keszeg ember, konkrétan asszony (ejnye-bejnye, dokikám, így melléfogni), tehát ott állt megelevenedve: KOVÁCS ARANKA középiskolai irodalom-tanárnő. Szpokk belepödört szemöldökébe, hogy mán ennek fele sem tréfa, a nemjóját nekije. Hát vulkáni létére ő is magyart beszélni, Aranka Smith, és netovább, mert a tévésorozatot fene se nézné, ha mindenki gajdolná a maga bikkfanyelvit. Úgyhogy magyarul, és csak semmi felirat.

A Nemtőfrász fedélzeti számítógépe hamar kiderítette, hogy Aranka Szmissz háromszáz éve fényes tanári pályát futott be, hősként tisztelték a maga idejében, ezért is konzerváltatott a jobb időkre. És ezek a bizonyos jobb idők eljöttek.

Keptön Pikár agyában, amint a Szmissziászt olvasgatta, vagyis Aranka néni életrajzát, megfogant a nemes gondolat. Egy ilyen hőst, mint Aranka Szmissz néni, nem lehet ám véka alá rejteni, Aranka néni egy csillag, be kell sorozni, be kell állítani a hajó legénységébe. Kellenek a csillagflottába a hősök, akikre a bunkó közlegények felnézzenek, mielőtt kilövi őket egy romulán jéger. Mert tudni kell, hogy a Csillagszövetség éppen nemes és hősies háborút vívott a csúnya, alattomos, ktonikus romulánokkal, akik például arról voltak híresek, hogy embercsecsemőket ettek, de erről akár még Aranka néni is tudna mesélni. Volt ugyanis egy olvasdel-mert-nagyon-jó prózaíró a 19. században, aki egyik többkilós regényében azt írta vala, hogy… Keptön Pikár, bár gyerekkora óta nagy tisztelője volt Aranka néninek, beszólt, hogy jól van, Aranka néni, tessék csak beállni ott a tüzérségi pult mögé, és ha szólok, tessék nyomogatni a villogó gombokat, mert cudar népség ám a romulán, le kell aztat lőni, mint a bakot. És ne tessék a fejemet bolondságokkal tölteni, mert irgumburgum, és a romulánok kilőnek minket, mint a Kenedit a kocsijából.

Emlegetett szamár hamar megjelenik, a képernyő jobb alsó sarkából alattomos romulánok kezdtek felfejlődni. De Keptön Pikár nyugodt volt. Rájker nyugodt volt. Csordi meg amúgy sem látott semmit. Aranka néni térdei remegni kezdtek, ám bátorításul a Toldiból elmormolta magának azt az ember-a-gátas részt. Senki sem hallotta, még Szpokk sem, hiába hegyezte a fülét. Csak sápadtarcú Déta testvér arcára ült hordóban lakó philosoph-i közöny a kritikus pillanatban. Az alattomos romulánok tüzet nyitottak. A pajzs kitartott. Keptön szót emelt, hang elszelt, protkó mögül ős szó emelkedett: Aranka néni nyitott, de nem tüzet, hanem dumacsatornát. Kedves diákok, ma megtanuljuk, hogyan járult hozzá metafikcionált kisprózájával Írócska Kázmér a magyar regény prozo-popej-ikus transzcende-misztifikált vonalának fejlődéséhez. Erre a romulánok úgy elkezdtek hullani, mint a – tudta Aranka néni, mitől döglik a légy –, hogy Keptön csak pillogott. Szpokk elismerőleg megpödörte a szemöldökét, aztán Keptön beszólt Csordinak, hogy húzzunk a sunyiba, mert rajtakapnak, hogy nem szedtük fel a túlélőket, aztán fizethetjük a bírságot. Csordi jávoll, hiperszuper űberállesz sebességre kapcsoltak, hogy csak úgy csillagporolt utánuk a tetthely.

Még vagy kétszer eljátszották az iméntieket, Aranka Szmissz néni lökte a rizsát, a romulánok meg a talpukat felfelé, amíg egyszer csak Aranka néninek elkezdett nem smakkolni a szitu. Keptön Pikár, én hősként (a pattanásai virítani kezdtek öreg homlokán, szinte átminősült hindu feleségbe a vén cicu), hősként haltam meg a magam korában. Irodalmat oktattam utolsó leheletemig. Maguk meg, szedtevette népség, felrángattak engem halottaimból, de hát nem vagyok én a Hófehérke, sem a Csipkerózsika, vagyis hát hogy nem vagyok én idevaló. Nem kérek mást, csak egy osztályt, akiket taníthatnék kedvemre, amíg meg nem halok. Újra. Duplahősként.

És lőn. Aranka néni menten kiképzőtiszt lett, és egy óra transzkodifikált prózaelméleti protodekonstrukció után ismét parekszelansz hősi halált halt a tananyaggal folytatott ádáz tusában. Csak az angyalok hiányoztak onnan, akik a lelkét elvigyék, mivel első halálához sem álmodott a kutya se angyalokat, meg deusz eksz masinát. Masinának ott volt most a Nemtőfrász csillaghajó, ami immár szarkofág nélkül dobta ki magából Aranka Szmissz néni maradványait a posztmodernül végtelen űrbe.

2007. március 5.

Közreadja Váradi Nagy Pál