Szombati István író, nyomdász (Nagyvárad, 1943). Szülővárosában érettségizett, nyomdásznak tanult, a nagyváradi állami nyomdából ment nyugdíjba. Lapokban közölt, szerepelt az Ajtók rövidpróza-antológiában, önálló kötete 1988-ban jelent meg A sikoly címmel.

Szombati István

Hol a téma, haver?

Vajon ki kérdezett, kapkodom a fejem jobbra-balra. Ne játszd a lubidat, regulázom magamat, ha egyszer kérdeztek, gügyögjél valamit! Talán az is jó lesz, hogy a mai téma – a szeméthegyen kívül – nincsen földközelben. Kicsit feljebb röppent, légüres térbe. Ne tessék izélni, motyorog valaki. Jobbra, balra nézzek? Úgy látom, tök mindegy, erre is, arra is egy slampos fickót látok. Mindkettő vigyorog, bűzös kukát vallat. Mivel nem találják Singer hagyatékát, bagót kunyerálnak. Sajnálom, gügyögöm, nem élek vele. Ne búsulj, kispajtás, adhatsz eurót is. Jól hallottam, Uram, kérdem Szent Pétert. Jól hallottad, koma, minket is Péternek vagy Petru bának hívnak.

Vagyis Péter bátyám, nézek a szent felé, ma már a téma juszt se megy az utcán, a tenyerünkön hever, így hát nem is hajtok, lötyögősre veszem. Ha már csókol a nap, int a bárányfelhő, minek a rohanás? Nem lenne előnyösebb sétálni keveset?

Belépek egy parkba. Petőfinek hívják. Üdvöz légy, Sanyi, intek a költőnek. Ha lenne egy kis pörgém, megemelném neki. Úgy látom, visszaint, somolyog is hozzá. Hízelegjek kicsit? Mondjam, nem öregszik? Nem veszi rossz néven? Nem lesz viharfelhő-sötét adys szeme? Nem fog úgy zsörtölni, mint március idusán, amikor a Pilvaxba menet, mint a golyózápor, kopogott az eső kemény köpenyükön?

Miközben lötyögök Sandró közelében, újabb fazonokat látok közeledni. Az egyik – jó pásztor lehetett, még rajta van a suba –, akár egy riadt strucc, vaksin nézelődik, „csodálja" Petőfit, s mint majom a kölykeit, egy kis csonka palit cipel. Úgy tűnik, a vaknak ő lehet a szeme, mert azt mondja a struccnak, nem arra, Mitrukám, nem ott van a standunk.

Leülök egy padra. Akárcsak jómagam, foghíjas a lelkem. Ha nagyon ropog a tél, a szunyókáló nyomor leszedi a támlát. Ha jön, az ülőkét is. Bár könyvet veszek elő apró sporttáskámból, nincs időm olvasni. Rendőrkocsi fékez, újabb témát röpít. A parancsnok, egy hadnagy, vezényszavakat kiált: te ide, te oda, nem lehet, fiúkák, hogy egy semmi kis bokor átverjen bennünket! Úgy tűnik, tévedett, mert az üldözöttünk – gádzsó Harry Potter – túljárt az eszükön. Nem volt nagy varázslat, langyos hókuszpókusz. A sötét bőrű fickó kinézett magának egy terebélyes asszonyt, aki kakast árult az arra csámborgóknak. Potter szeme villant: ez az én emberem, sercintett egy nagyot, s mire odaértek a feltüzelt rendőrök, Gádzsó Potter eltűnt a kövér néni alatt…

Úgy tettem, olvasok, mikor birizgáltak. Valóban nem látta, jól megnézte, uram? Ingattam a fejemet, visszaadtam nekik a ramaty fantomképet. S hogy szálljanak le rólam, oldjam gyanakvásuk, az előző csórókról kezdtem szövegelni. A százados legyintett: hülyének nézem? Miért akarok neki juhokról beszélni?

– Milyen voltam, cigány? – kérdezi a néni, ahogy elhúznak a zsaruk.

– Meleg és savanyú. Miért nem mosakszol, ha kandúrokat tartol?

Pattant a nénike, szarházinak mondta. Segélykérőn figyelt, szurkált a szemével.

– Nincs mobilja, uram? Nem adna egy fülest a tökagyú zsaruknak?

– Itt van egy ötvenes – szólt oda a gádzsó. – Elég lesz, befogod?

Köpködte a bankót, eurónak nézte. Olyan lett a szeme, akár egy fényszóró, mire a cigány kihúzta magát.

– Ennyit akkor se kapsz, ha magadat pörkölöd!

Aztán felém fordult, szurkált a szemével.

– Ki a tököm vagy te? Mit várnál cserében, hogy tartottad a szádat?

– Ha lenne egy jó sztorid...

– Mégiscsak feladnál, ebadta kölyke?

– Név nélkül is jó vagy. Ha sziporkázol, kellesz!

– Hát akkor jegyezzed, nehogy elfelejtsed: nyald ki a Devlájét, aztán az enyémet! Egyébként, ha izgat, eunuch voltam egy milkós kuplerájban. Miért somolyogsz, öcsi, nem bírsz hinni nekem?

– Ha vadkendert mondanál…

– Tudod, mit mondok én? Szar a tipped, ne vásárolj lottót!

– Csajokat futtattál?

– Minél többet locsogsz, annál trutymóbb leszel. Szerinted, médiás, meg lehet még élni az ősi mesterségből?

Elhúzom a számat. Próbáljam dicsérni? Mivel marasztaljam? Van egy kis Scanderem, tekerem a dugót, mikor több lóerős motor tépi a dobhártyánk.

– Ne kókadozz, firkász! Ha jó riportot akarsz, pattanj a Hondámra! Ahogy a mesékben gügyögik, jó tett helyébe csuda jókat várhatsz! Ha felpattansz mögém, olyan sztorit mondok, hogy felakad a szemed!

– Hová furikáznál?

– A hétvégi házamhoz!

– Állj! – kapom el hirtelen a bőrdzsekije ujját. – Ez a csinos jószág a barátnőm járgánya!

– Mondd meg neki, oké, nem fogom ellopni, csak picit kölcsönveszem.

– Rebeka!

– Nem mondtam, hogy kussolj? Ha szólni mersz a csajnak, elvágom a torkod!

Kacort rántott elő. Mint egy thrillerben, gombnyomásra pattant, nyújtogatni kezdte hosszú, éles nyelvét.

– Hagyd, hogy menjen el, lépjen az üzletbe, vegyen egy zöld tangát, hogy este, ha riszálja, álljon a hímpálcád!

Akkora gázt adott, hogy a mennybe mentünk. Figyeljem az utat, mint Rebeka mögött? Csak arra koncentráltam: ússzuk meg ép bőrrel, bánja már a lófing, csak újra járni tudjak, föld legyen alattam!

Füves partnál állt meg. Mikor levágta a motort, kérdően néztem rá: megérkeztünk volna? Ez itt a te kéglid?

– Gyere már, seggfej! Ha kidumáljuk magunkat, van itt egy kis patak, megyünk pisztrángozni!

Amikor beléptünk az egyszintes faházba, úgy kezdtem járkálni, mintha otthon lennék: nem sokat változtál, drága kis barátom…

Potter gyanút fogott, sötét szemmel nézett.

– Megint hülyítsz, firkász?

– Ha te Trinit mondtál, szerény személyemet nevezzük Mininek.

– Olyan a hangod, olyan flegmán dumálsz, mintha ez a kégli a sajátod lenne!

– Mondtam én olyasmit?

– Miért csigázol, döglégy?!

– Kösz a minősítést! Vivátot nem akarsz?

– Dumálj vagy kést kapol! – piszkálja a kacort.

Szelíden füllentek:

– Ha azt mondom, hogy ez a kis vityilló a drága fateré volt, elhiszed nekem?

– Ide furikázta a város dögösebb kurváit?

– Nem hinném, gádzsókám…

– Trinit mondtam, firkász! – emelte a hangját.

– Nézd, kedves cimbora, az én kicsi papuskám nem volt egy nőfaló, inkább a dohányt, a titulust szerette. Ha rangokat ígértek a megyei székhelynél…

– Tudom, bármire képes volt!

– Álljon meg a menet! Hallottad ezt, Trini?

– Kiskocsi fékezett, nyilván egy Dacia.

– Hol hagytad a Hondát?

– Kussoljál, áruló! – Előveszi kését, majd jelez a fejével: irány az emelet, fentről többet látunk!

Kedves ifjú pár jön. Mintha egykori önmagamat látnám, szorítok nekik! Trini is olyan, mint slukkolás után, kifújja a füstöt. Megnyalja a piát. Mikor észreveszi, hogy vetném a csukámat, haragosan fenyít: elszállt a kis gógyid, le akarsz buktatni? Nem jöttél rá, soha, hogy a lábszag sunyi, mindig árulkodik?

Figyizgetünk fentről, nincs új a nap alatt. A szokásos mozdulat, akármerre nézel. Ahogy becsukják az ajtót, megannyi kiskakas, egymásnak esnek.

– Mit gondolsz, firkász – kérdezi a gádzsó –, ezek kannibálok?

– Kiszáradtam, Pintyő – csiripel a fiú –, nem lenne kedved kortyolni valamit?

– Hagyd most azt a hűtőt, miért strapálod magad? Nem vetted észre, hogy eddig, eddig vagyok?

– Úgy értsem, velem is?

– Ha nem csípnélek, jönnék?

– Merjek hinni neked?

– Meddig tökölődsz még? Gyere vetkőztetni!

– Úgy, mint a tavaly? – nevetgél a fiú. – Õszintén, Pintyőke, nagyon balfék voltam?

– Dehogy voltál, Kopi, csak ahogy megláttad a mellem, fogyott a levegő. Ha megsúgja valaki baráti alapon, hogy még zöld dió vagy…

– Nyugodj meg, Pintyőke, akkor feljebb voltunk, legalább két gáttal.

– Nem is láttam, Kopi, a szerkód megint itt van?

– Miért, modellt akarsz állni?

– Amikor vetkőztem a szederbokrok között, fogtad az állványod és…

– Emlékszel, mit mondtam?

– Valami olyasmit, nem túl merész hangon, hogy akkor te itt most tájképet festel…

– Nyugalom, Pintyőke – dobálja a cuccát. – Mióta nős vagyok, sokkal fürgébb lettem. A fater is ígérte, ha meglesz a kislányunk, remek állást szerez!

– Tud a kislányunkról? – örvendezik a hölgy.

– Csilla elkotyogta – pásztázza a földet félénk tekintettel.

– Vagyis erről nem tud? – püföli a hasát. – A mi babánkról nem tud, nem mertél gügyögni?!

– Nem szólhattam, Pintyő…

– És Paullal mi lesz, őérte se szóltál?

– Ki az a gennyláda? – akad ki a fiú. – Hogy jön ez most ide?

– Nem mondtam vagy százszor, ő a vőlegényem! Neki meló kéne. Olyan, mint neked, egy jól fizető állás. Nekem pedig támasz a hülye embriódnak!…

Úgy kezdem érezni, dermed a mozdulat, megszakad a varázs. Nem lesz bemutató? Nem fogunk kukkolni? Ki nyivákol mellé? Kinek a mobilja?

– Igen, drága papa – bokázik a fiú –, azonnal indulok!

– Mi történt, Fakopáncs, megfordult a kocka? A hatosból ötös lett? Tudod, hogy remegtél, mikor szólt az apád? Miért kapkodsz, fiú, nem ígérted neki, hogy azonnal dobbantol?

Mint a kerge birka, karikázott párat.

– Merre van a slusszkulcs?

– A Daciában hagytad.

– Akkor puszi, pácsi!

– Mohácsi már nem lesz?

– Szusszanj egy keveset. Dévédézz egy picit.

– Muszáj úgy rohannod? Nem lehetne holnap?

– Mikor hív az apám…

– Fontosabb lett nálam?

– Fürödj meg és tévézz, lazítsd el magadat!

Miután kifordul a fiú, Pintyő keresztet vet. „Úgy látszik, van isten! Akkor gyere vissza, amikor hívlak!"

Hátraveti magát a szivacsos nyoszolyán. Paul nevét zengi, félhangosan susog.

Eljött a mi időnk? Legyél résen, fiú, biztatom magamat, úgy látom, most Potter, Trini következik. Mint az égő olaj, úgy lobog a szeme. Nem fárasztja magát a keskeny csigalépcsőn. Ugrik, mint a bolha. Mi neki egy korlát?

– Segítség!

– Nyugalom, Pintyőke…

– Ég a ház, emberek!

– …én is Paul vagyok. Miért kell hisztizni? Miért strapálod magadat? A kis barátod elment. A domboknak és fáknak, úgy hiszed, van fülük?

– Állj! – sikít a riadt lány. – Ha tesz még egy fél centit, rögtön mobilozok!

– Na és mit mondanál Fakopáncs apjának? Azért dobod magad, hogy a csini segged alatt kényelmes szék legyen?

– Forduljon el, kérem, amíg felöltözöm!

Mint aki fütty után érkezik, kapkodja a blúzát, takarja a mellét.

– Rögtön elfordulok, csicsergő Pintyőkém, de előbb azt mondom, mereszd te a szemed! Kéjesen vigyorog és letolja farmerét. – Mit szólsz hozzá, Madár, meg vagy elégedve?

Miközben dühös mozdulattal rángatja gönceit, úgy érzem, felrobban.

– Mit akar tőlem, könyörgöm, beszéljen!

– Nyugodj meg, Madaram, azt hiszem, hogy semmit. Legfeljebb, ha akad, néhány száz eurót. Bár ha meggondolom, jó lesz dollárban is.

– Hülyének néz, cigány? Azt hiszi, mert sötét, eldobom az agyamat? Hogy mert idejönni? Elfeledte talán, hogy ez itt a mi kéglink?!

– Valóban, Pintyőke. Ameddig keféltek, addig bizonyosan. – Úgy érzi, jópofa. Nyerít, mint egy pokróc, mikor szappanozzák. – Jegyezd meg, Madaram, ha tovább cigányozol, elköpöd a fogadat!

Felkap egy kis seprűt. Neki akar menni. Ám a gázsó Potter lazán félretolja.

A lány, mint aki nem lát, hirtelen megtorpan.

– Kifelé! Takarodjon innen!

– Lassabban, Pintyőke, nem értel a szóból? Ott hasal a táskád a tarka nyoszolyádon. Ha megpiszkálod picit, ígérem, elmegyek.

Mint a felforrt trágya, bűzleni kezdek. Mire vársz még, fiú, kérdezem magamtól. Nincs neked stukkered? Hol van az öngyújtód?

Amikor leugrom, a rémült lány már számol.

– Ne adj neki semmit! – kapom el a kezét. – Vedd fel a farmered s gyerünk a Hondához!

– Mit jelent ez, Mini? – torpan meg a gádzsó. – A szelíd kis firkászból egyszerre zsaru lett?

– Ha eltűnsz a városból, ígérhetem Trini, nem fújlak be most se!

Miután letettem Pintyőkét, nézelődni kezdtem. Merre kéne menni, kérdezem magamtól. Tegyem le a Hondát vagy szóljak Rebekának? Ne legyek túl buzgó, hagyjam még izgulni?

Ahogy odahúzok a Taknyos Varjú elé, az utóbbit választom. Belső énem súgta: jó munkát végeztél, ihatsz egy stampedlit! Ráadásul ebben a csehóban mindig szilveszter van. Bármerre nézhetsz, szivárvány simogat. Zajlik az élet. Léhűtők lebzselnek, kikent örömlányok. Van egy kutyás csaj is, aki állítólag azzal ijesztgeti naggyá lett mamáját, hogy fel fogja falni, amiért eldobta, lelencházba dugta…

– Helló, öreg haver!

Bár a hang ismerős, azt kérdem magamtól, ki a lófing lehet. Ahogy felé nézek, tisztul az ábra. Egykori osztálytárs. S mint minden profi potyás, ha könyörög a gyomra, tapló és ideges. Ha tehetném, meglépnék, nincs sok kedvem hozzá.

– Megint lapáton vagy? – „hízelgek" végül is.

– Jobb kérdésed nincsen?

– Menjek a nejedre?

– Tegyed múlt időbe!

– Megint észrevetted, hogy a főnökével hetyeg?

– Ezt meg honnan veszed? – kapja fel a fejét.

– A suliban mit csinált?

– I-i-igaz, hogy veled is?

– Temessük a múltat, mint a dák korszakot.

– Megint törióra, öblögetés nélkül?

– Hallottál Mátyásról? Megsúgták már neked, hogy Kolozsvár csendes lett Funar veszte óta?

– Én csak azt hallottam a Petőfi-szobornál, hogy március idusán a leghülyébb Ferdinánd…

– Mondd, hogy az V., aki osztrák császár és magyar király is volt.

– …egyszerre kétszer szarta össze magát…

– Ne folytasd, Zebege – mondom a padtársnak. – Ne emlegesd Lamberget. Mert ha elém rakod, úgy kezdem érezni, nekem is futni kell… Inkább szólj magadról. Mit tehetnék érted, hogy picit mosolyogjál?

– Kérj egy erőset valami kólával!

– Tudod, mit csináltam „íróságom" előtt?

– Csirketolvaj voltál vagy csak zabhegyező?

– Tévésdoki, Péter! Piszkáltál már olyat?

– És hogyha piszkáltam?

– Van egy jó haverom, szóljak érted pár szót?

– Ne fáradjál, Stapi, én világéletemben vasevő voltam.

– Tedd hozzá, Petikém, míg be nem csődöltetek.

– Ezt meg honnan veszed?

– Viitorul, Jövő – ez volt a nevetek. Mivel a struktúra nem lépett, a jövőtökből múlt lett… Hahó, merre nézel? A csinosabb pintyőkék, míg forró szívű a nyár, odakint dolgoznak. Bent csak feketézők, lógósok koslatnak…

– Én melyik csapat vagyok?

– Ha nem inged…

– Ne karattyolj, Stapi, mint egy kendermagos! Ha segíteni akarsz, kérj még egy erőset!

– Menjek Nagybányára, hátha van még cián?

– A kurva jó életbe! – kap a pohár után.

– Mondd, te öreg barom, sose lesz megállás?

– Miért, tudsz valami melót?

– Kutyasétáltatás, délibábfigyelés?… Miért pattansz megint? Hová kell rohannod?

– Nem látod, te hülye, jön a feleségem!

– Azt mondtad, elváltál.

– Ég a házam, Stapi, elloptam a pénzét, zsarukkal kerestet!

Nem lepett meg nagyon, elég jól ismerem. Segítsek neki is, mint gádzsó Potter úrnak a Petőfi szobránál? Kiáltsak utána, hogy ne a klotyóba menj? Hogy az ott zsákutca? Vagy olyan cingár lenne, mint a vérszomjas szúnyog, kifér minden lyukon?