1

Itt megölték a Temetőt, meggyalázták a sírokat…

– kisemmizettek, gyászolók szívükben hordják sírjukat.

A földben szétdúlt csontokat – miként egykor az anyaöl –

kihordta s újraszülte a megerőszakolt Anyaföld,

s mint a végtelen csontmezőn, hús és bőr nőtt a csontokon,

kinőtt a temető alól egy karcsú templom és torony.

Hol skót harangok zengenek – Itt –, halkan lépjetek Feleim:

sok száz Név, mint csigák a fára, feljöttek a Torony falára!

2

Fejedelmekkel összenőtt neved,

miként Sebes Víz – hol apad, hol árad,

Áthangolja a rég betölt Időt,

s kimenti – mint a Bibliát – Nagyvárad.

Nagyságos, Boldog volna a Neved,

légy egyszerre kolozsvár, nagyenyed,

fehérvár, kassa, menhely és kapu,

honnan az út már csak nyugatra fut.

Sebes a Körös, sebes Várad is,

harangszó hozta gyógyulásait;

hullámzik bennem közöny, félelem, –

gyönyörködöm mennyei fényjelen:

a Csillagösvény pora egyre hull,

s „az Örök Isten beszél – magyarul",

ne héber, görög, szláv vagy újlatin

Isten vezessen, szép magyarjaim!

Sok furcsaság nyomán sziget maradsz,

ki sohasem kér, de folyton csak ad.

Hol Isten háza, ott nyitva az ég,

mindig zörgethet minden nemzedék, s

szülőd-gyermeked között életed

idegenként is Otthon élheted:

Isten tenyerébe vésett neved

találod kövön, fán, kereszteken…

Avatunk. Tornyot, Siratófalat,

Boldog Feltámadás Reménye Alatt:

Háromezer-négyszáz Név némán kiált,

megannyi Név – Itt várja Krisztusát!