Figyelemfelkeltőül két kisregényről

Paizs Tibornak a Pallas-Akadémia Könyvkiadó jóvoltából 2005-ben megjelent két kisregényét olvasom (Boldog bűn. Tekla). Amiképpen a Liszt-művet játszani kezdő zongoraművész rácsap a billentyűkre, úgy Paizs Tibor is már az első mondatokban odasuhint – szavaival –, ahol a lényeget sejti, véli, tudja: „Amiközben azon munkálkodom, hogy képzeletem élmény- és ábrándképeiből, mint valami alkimista, eleven asszonyt alkossak, mindegyre felteszem magamnak a kérdést: milyen is a NÕ? Milyen is az a lény, amelyet a teremtett világ ura, Isten az alvó férfi szíve, gyomra és lágyéka tájékáról, oldalbordáit megkurtítva hívott életre?” Nos, e lényegre törő kérdést követően elindul s mintegy ötven oldalon keresztül folyik a költő, az író, a pszichológus (a szerző ugyanis mindhárom foglalatoskodásban járatos) esszéregénye. Mindjárt a második oldalon elkezdi megteremteni hősnőjét, az ábrándos nevű Korát. Neve a szívtájéki latin cord szóhoz, illetve a Corin nevű mérges gyökérzetből erjesztett szerelmi bájitalhoz köthető. Shakespeare hősnője, Cordelia is innen eredeztette nevét, tudjuk meg a szerző jóvoltából.

A hitelesség kedvéért hadd idézzem az író néhány igen fontos mondatát: „Kora szeretőnek született, szeretőként nőtt fel, akként élt és alighanem akként hal majd meg. A szerelem rajongójaként lélegzett, így érzett, gondolkodott s tett bármit teljes életében. És ez a szerető, akárha hivatásának tartotta volna, szeretőket alkotott a maga gyönyörűségére és használatára. A szó teremtő értelmében formálta át mindazok gondolatvilágát és cselekvési rendszerét, akik – meglehetősen kevesen – kiérdemelték az érdeklődését. A dolog lényege s egyben a helyzet fonáksága, hogy bár szeretőnek született s akként is élt, szeretőnek, szenvedélyesnek lenni számára csaknem elviselhetetlen megpróbáltatást jelentett.” Nos, a fenti idézet mottója, esszenciája is mindannak, ami az elkövetkező félszáz oldalon olvasható. A figyelmet, türelmet, kellő érdeklődést igénylő Paizs-próza leginkább Müller Péter lelki kutakodásaival, okfejtéseivel rokonítható. S mily ámulatba ejtő az, ahogyan Paizs Tibor használja, uralja s teremti is a maga regénynyelvezetét. És persze az is nyilvánvaló, hogy eme lélekbúvárkodó magyar nyelvet feltehetően elsősorban az ínyencek fogyasztják majd.

A Boldog bűn olvasása közben minduntalan ama rögeszmém igyekezett felülkerekedni, hogy egy megírásra váró nagyregény tömény szinopszisát falja a szemem. Vagy mintha valami szerelemmel kapcsolatos világkonferencia egyik szakdolgozatát tartanám a kezemben. A kisregény végére érve mindhiába próbáltam felidézni a főszereplő hölgy meg azon férfiak – az elvált férj, a fiatal szerető, az öreg beteg szerető – arcát, akik szinte névtelenül bukkannak fel a kisregény lapjain. Akárha viaszszobrok volnának, amelyeket az emlékezet megőrzésre be sem fogad. Hamar elfelejtődik bennem tehát a Boldog bűn című kisregény? Aligha. Férfiként bizony-bizony partnere kívántam lenni Korának a révület pillanataiban, még akkor is, ha utána bizony pórul járok, s ama verembe zuhanok, ahol esendő földi valóm odavész. Nos, e révület utáni vágyódásra egy ideig mindenképpen emlékezni fogok.

A kötet másik kisregénye, a Tekla stílusában és szerkezetében is hagyományőrzőbb. A történések sodrában élő háromgyerekes asszony – Tekla – eljut ama felismeréshez, hogy „a pillanat csak akkor eleven, amikor éled. A lesz éppúgy becsap, mint a volt. Van, aki szép jövőt és szép múltat emlékezik, s van, aki épp ellenkezőleg. Az asszonyok általában szép emlékeiket idézik. A férfiak egy dús bozót rejteke mögül gyanúval néznek hátra és előre. A gyanúval élő ember óvatos. Az asszonyok óvatlanok és bizakodók. Az asszonyok élni szeretnek, a férfiak élni akarnak”.

A könyvkiadó-szerkesztő Tekla az egykoron övék volt s eladott tanyára vonul vissza, hogy a háborítatlan csendben visszapergesse élete filmjét s megírja a maga regényét. Húszévi házassággal s a válással mögötte jócskán volt miről beszámolnia. Paizs Tibor erről így ír: „Válása után lett kóros rögeszméjévé az írás, hozzávetőleg azt követően, hogy fokozatosan eltávolodott barátaitól, és gyermekeinek is időpontot kellett egyeztetni vele, ha látogatni akarták.” S ahogyan az a magányos elvált asszonyokkal előbb-utóbb megtörténni szokott, úgy Tekla életében is felbukkan a szerelem. A nála jóval fiatalabb, ígéretes tehetségű prózaíró Tamás személyében. S a szerelemből házasság lett. Otthonteremtés egy vidéki tanyán, majd vissza a fővárosba. Tamás rendszeres félrelépései a szomszédasszony Idával válásukhoz vezettek.

Paizs Tibor prózája lenyűgözően olvastatja magát. Különösen ott, amikor Tamás újra felbukkan Tekla életében. De erről egy szót se többet! Akit érdekel a kisregény, hajtsa fel a szóban forgó kötetet s olvassa el. Megéri.

Az eleddig főleg költőként és publicistaként ismert Paizs Tibor most közreadott két kisregényével minden kétséget kizáróan gazdagította és színesítette írói életművét. E két kisregénye mintha a következő, megírásra váró nagyregényének az ígérete volna. Annál is inkább, mert írói rutinnak, időnek és munkakedvnek a szerző egyáltalán nincs híjával.

Gittai István