Váradi Bódis Éva Nagyváradon született 1957-ben. Szülővárosában érettségizett, majd a marosvásárhelyi főiskolán nyelvtanári képesítést szerzett. 1980 és 1987 között a váradi könnyűipari szakközépiskolában tanított. 1989-ben családjával Ausztriában telepedett le, ahol fogyatékosoknak fenntartott intézetben oktató. Húsz éve ír verset, de most közöl először.

Váradi Bódis Éva

panoptikum

 

szemed hideg fényben ég,

kérdéseimre már rég

nem felel

szebb idők tanújaként

itt felejtett

torz vigyorú

két báb

ezek vagyunk

és elhitetjük

magunkkal,

hogy élünk…

2004. aug. 14.

Albertirsa, Magyarország

 

 

lebegés

 

ég és föld között

napsugáron

holdsugáron

az éj szárnyán

csillagok könnyén

sehol otthon…

2003. febr. 1.

Feldkirch–Gisingen, Ausztria

 

 

kopjafa

 

kirepült a lelkem

s ég felé szállt

a nap bánatomat

húzta arca felé

fátyol helyett

esőcseppek…

Isten sírja könnyeimet…

Uram, apaszd el

az égi csatornát!

kopjafává merevült

a szerelem

2004. aug. 14.

Albertirsa, Magyarország

 

 

 

amikor hozzám szólt az Úr

 

szívedben nagy-nagy üresség és csend,

de mindez meg fog változni,

szólt hozzám az Úr,

napfényes-csikorgós téli délután

amikor éppen a szombati magányba

és a sziporkázó hóba

mártogattam a lelkem,

hogy ugyan már zsibbadjon

az a kínzó fájdalom

miután

ki tudja hányadszorra már

noszogattam

a svájci hegyeken

kuporgó Istent

hogy szóljon hozzám

2003. febr. 1.

Feldkirch–Gisingen, Ausztria

 

 

fa hó alatt

 

élet vagy halál…

fehér mező

lépteim alatt csikorog a hó

a fa

madárfészekről álmodik…

2003. febr. 1.

Feldkirch–Gisingen, Ausztria